BEVEZETÉS MÓZES ELSŐ KÖNYVÉHEZ

BEVEZETÉS

Az emberek nagyjából két csoportra oszthatók. Vannak azok, akik megpróbálják megismerni, áttekinteni és értékelni az utóbbi 2-300 évben a Mózes első könyvéről megfogalmazott tudományos vélemények garmadáját és ebbe beleőrülnek. Aztán vannak azok, akiknek többé-kevésbé sikerül ez a feladat, és hogy megakadályozzák, hogy valaki más is sikerrel járjon, gyorsan írnak egy újabb könyvet a témáról, hogy még nehezebbé tegyék az utánuk jövők dolgát.

A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy a tudományos vitát erős indulatok is színezik. Vannak, akik szerint egyes tudományos vélemények veszélyeztetik a könyv isteni ihletettségéről szóló tanokat. Ennek ők nem örülnek, ezért tűzzel vassal, gyakran szemellenzős módon küzdenek ezen tudományos vélemények ellen. Mások egyet értenek azzal, hogy bizonyos tudományos vélemények szemben állnak az ihletettség tanával, de ennek nagyon is örülnek. Nem hagynak ki egyetlen lehetőséget sem arra, hogy oda ne pörköljenek a “fundamentalista bibliás hívőknek”. Aztán vannak olyanok is, akik szerint a tudományos kérdések könnyedén elválaszthatók a teológiai, filozófiai kérdésektől. Gyakran ezek a kutatók is nagy indulattal és előítéletekkel szállnak be a vitába, kifigurázván azokat, akik hitbeli meggyőződésüket (ateizmusukat, keresztyén hitüket, zsidóságukat stb.) nyíltan megpróbálják valahogy összhangba hozni kutatásuk eredményeivel.

Látjuk tehát, hogy kényes és bonyolult témával állunk szemben. A továbbiakban az érthetőségre igyekszünk legalább akkora gondot fektetni, mint a tudományos precízségre. Valamint nem szeretnénk fölöslegesen atyáskodók sem lenni. Nem fogjuk egy-egy nézet ismertetésénél megjegyezni, hogy “fúj, ezt csak gonosz ateista emberek vallják”, vagy hogy “aki igazán hívő ezzel ért egyet”. Már csak azért sem akarjuk így irányítani az olvasót, mert a dolgok bonyolultabbak ennél. Meg aztán hiszünk abban, hogy ezeket a sorokat értelmes, Istennel járó emberek olvassák, akiknek előbb utóbb úgyis maguknak kell megküzdeni ezekkel a kérdésekkel és nem arra van szükségük, hogy valaki megmondja nekik, hogy mi a helyes.

A KÖNYV NEVE(I)

Mózes első könyve képezi az ún. Pentateuchos (a Biblia első öt könyvének összefoglaló neve) elejét. A Pentateuchos¹ görög szó és „öt könyv”-et jelent. A Pentateuchost héberül tórának nevezik. A tórát általában törvénynek fordítják, bár a héber szó jelentése lényegesen szélesebb a magyar törvény szónál. Jelent még tanítást, iránymutatást is. Mivel a Pentateuchos nem öt különböző könyv gyűjteménye, hanem inkább egy ötkötetes, ám egységes alkotás, ezért a most következő néhány oldalon sok minden nem csak Mózes első könyvére, de az egész Pentateuchosra érvényes. Mózes második könyvétől kezdve azonban a bevezetések mindig csak az adott könyvre vonatkoznak, hacsak máshogy nem jelezzük.

Mózes első könyve Genezis néven is ismert. Genezis: görög szó, jelentése: eredet, forrás. A LXX²-ban már így nevezték az I. Móz.-t. Héberül a könyv neve börésít. Ez a könyv első szava, jelentése: kezdetben.

MÓZES, VAGY NEM MÓZES?

Szigorú értelemben a szöveg anonim, vagyis sehol sem mondja, hogy „ezt a könyvet, amit a kedves olvasó a kezében tart, bizony Mózes írta”. Ugyanakkor sok utalás van benne Mózes írói tevékenységére (II.Móz.17,14; 24,4; 34,27; IV.Móz.33,2; V.Móz.31,22). Továbbá a szövegből világos, hogy az üzenet nagy részét ő kapta, illetve az eseményeknél ő volt a szemtanú. A későbbi bibliai hagyomány is beszámol arról, hogy volt egy törvénykönyv, amit Mózes nevéhez kötöttek (Józs. 1,7-8; 2 Krón. 25,4; Ezsd. 6,18; Neh. 3,1). Az Újszövetség szereplői is a Tóra nagy részét, ha ugyan nem az egészet, Mózesnek tulajdonították, vagy legalábbis reá vezették vissza (Mt. 19,7; 22,24; Mk. 7,10; 12,26; Jn. 1,17; 5,46; 7,23).

Ugyanakkor már régen felmerült a gyanú, hogy bizonyos részeket valószínűleg nem maga Mózes írt le. Pl. az V.Móz.34 Mózes haláláról számol be. Az I.Móz.11,31 Ur városát a kaldeaiakhoz köti, pedig ők több évszázaddal Mózes után jelentek csak meg, vagyis ez egy későbbi magyarázó jegyzetnek tűnik. És vajon a világ legalázatosabb embere leírta-e volna magáról, hogy ő a világ legalázatosabb embere (IV.Móz.12,3)?

Az tehát egyértelmű, hogy a szöveg (és más bibliai szövegek) több helyen hangsúlyozza, hogy a leírtak egy része valamilyen módon Mózesre megy vissza. Az is bizonyítottnak tekinthető, hogy a szöveg egy része semmiképpen sem köthető közvetlenül Mózeshez. A vita arról szól, hogy a szöveg mekkora része mennyire közvetlenül    kötődik Mózeshez.

További kérdés, hogy mikor játszódtak a könyv gerincét képező pátriárka-történetek. A kérdéssel foglalkozó tudósok véleménye megoszlik (micsoda meglepetés), úgyhogy csak igen tág időhatárokat tudunk megállapítani (valamikor Kr.e.2100-1600 között).

A továbbiakban egy kicsit részletesebben is megismerkedünk a különböző alapvető elméletekkel a könyv keletkezéséről, most már nem a Mózes/nem Mózes kérdésére koncentrálva.

ELMÉLETEK

Történetkritikai megközelítés(ek)

1880-ra a kutatók nagy része úgy gondolta, hogy a pentateuchosz mögött négy nagy forrás húzódik meg, és a kezünkben lévő könyvek ezekből a négy, eredetileg különálló és más-más időpontokban íródott művekből lettek összegyúrva. A négy forrás neve:

J: Jahvista

E: Elohista

P: Papi irat

D: Deuteronómista³

A legtöbb kutató ezek közül már semelyiket sem kötötte Mózeshez.

A négy forrás megkülönböztetésére nagyjából a következő jelek alapján került sor:

• Különböző istennevek alapján (Elohím, Jahve).

• Dublettek (történetpárok) alapján: ugyanaz a történet kétszer, esetleg többször elmondva, de eltérésekkel, más szereplőkkel. Például az I.Móz.12,10-20 története szerepel még az I.Móz.20-ban és az I.Móz.26-ban is (vagyis ez már nem is dublett, hanem triplett). Azt is dublettnek nevezzük, ha két különböző történet ugyanazt a célt tölti be, pl. József két álma az I.Móz.37,5-11-ben.

• Stílusbeli különbségek, beleértve azt is, amikor ugyanazt a személyt, helyet más névvel illetik, pl.: Reuel/Jethró, Horeb/Sinai, Jákób/Izrael, izmaeliták/midjaniták, stb.

• Eltérő teológia, pl. J-ben Isten antropomorf ábrázolása, P-ben az események bemutatása a papság szempontjából stb.

A történetkritikai megközelítés “Albert Einsteinjének” Wellhausen számít. Ő az 1883-ban megjelent Prolegomena zur Geschichte Israels című nagyhatású művében összeköti a 4 forrás elméletet Izrael (feltételezett) vallástörténetével.

Fontos megjegyezni még, hogy a történetkritikai megközelítés szerint ezek a források nemcsak egyszerűen egymás mellé lettek helyezve, hanem több lépcsőben ún. redaktorok kreatívan összeillesztették, összekeverték, összecsiszolták őket.

Wellhausen óta az elméletnek sok változata jött létre, melyekben a különböző források keletkezési sorrendjét, idejét, helyét, íróik teológiáját eltérő módokon rekonstruálták. Az egyes források precíz beazonosításáról is nagy vita van azok között, akik a kutatásnak ezt az irányát preferálják.

1. Fragmentum megközelítés

Tagadja, hogy a források önálló, összefüggő, értelmes egészet alkottak eredetileg. Inkább sok, rövid, töredékes, össze nem függő darabokból (fragmentumokból) álló halmazoknak képzeli őket.

1. Kiegészítés megközelítés

Eszerint van egy alap dokumentum, és ezt egészítgetik ki későbbi redaktorok, esetleg más dokumentumok felhasználásával

1. Forma- és tradíciókritika

Úgynevezett formakritikai egységekre koncentrál inkább (vagyis a bibliai történeteket irodalmi formájuk alapján sorolta különböző csoportokba, és ezeknek a csoportoknak a kialakulását, fejlődését vizsgálta). Bár nem tagadja a források létezését, inkább gyűjtőknek, mint íróknak képzeli el a Wellhausen által leírt források szerzőit. Tehát például voltak történetek Ábrahámról, amiket valaki(k) összegyűjtött(ek), így jött létre egy nagyobb, komplexebb Ábrahám történet. Végül ezek a nagyobb történetek is fuzionáltak, létrehozva így egy még komplexebb történetet. Ez a megközelítés tehát sok szempontból a fragmentum megközelítéssel rokonítható.

1. Irodalmi megközelítések

A mai kutatás jóval több energiát fektet a könyvek jelenlegi formájának vizsgálatára, és kevesebbet az előtörténetük feltárására. Ennek két oka van:

1. Problémák a módszerrel: kétely támadt a források elkülönítésére használt módszerekkel kapcsolatban.

• Az istennevek váltakozása nem feltétlenül utal különböző forrásokra, hanem stilisztikai eszköz is lehet, vagy valaminek a kifejezésére is felhasználhatja ezt az eszközt az író.

• Újabb irodalomtudományi tanulmányok új fényt vetettek a dublettekre. Ezeket a szerzők gyakran tudatosan alkalmazták. Sokak szerint az események illetve a színhelyek leírásában tudatosan kiemelték a hasonlóságokat, mintegy rímeltették egymásra a két történetet, ezzel is valamilyen mondanivalót közölve.

• A stílusbeli különbségek magyarázására is sok alternatíva kínálkozik. Biblián kívüli ókori közel-keleti iratok is gyakran ugyanazt a személyt, illetve helyet más-más névvel illetik, valószínűleg stilisztikai okok miatt (olyan esetekről van szó, amikor bizonyos, hogy egy szerzője van az iratnak, és nem különböző forrásrétegekből áll).

• Sokak szerint a teológiai különbségek sem annyira nyilvánvalóak, mint azt Wellhausen gondolta, és máshogy is magyarázhatóak.

• Ráadásul soha nem volt egyetértés a kutatók között az egyes források, illetve keletkezési dátumok pontos meghatározásában. Ez persze még nem bizonyítja, hogy ilyen források nem is voltak, de mindenesetre nem vet jó fényt a módszerre.

• Egyre nyilvánvalóbb, hogy minden, a könyvek előtörténetével kapcsolatos elmélet nagy mértékben spekulatív, és az ismert tényeket igen sokféleképpen lehet (ki-, bele- és félre-) magyarázni.

2. A Pentateuchos újabb, irodalmi megközelítésének térnyerése:

A 70-es évektől fokozódó mértékben kezdtek a ma kezünkben lévő könyvek irodalmi jellemzőivel foglalkozni. Ezen vizsgálatok szempontjából kisebb jelentőségű az a kérdés, hogy a mai forma hogy jött létre. A kutatások feltárták az I.Móz. irodalmi egységét, ami ráadásul briliáns irodalmi megoldásokról tanúskodik. Természetesen izgalmas kérdés, hogy az irodalmi egység mögött milyen egyszerű, vagy éppen szövevényes keletkezés-történet áll. Így a keletkezés mikéntjével továbbra is foglalkoznak a kutatók, de most már nem kizárólag ekörül forog Mózes első könyvének tudományos vizsgálata.

MÓZES ELSŐ KÖNYVE ÉS AZ ÓKORI KÖZEL-KELET

Természetesen rengeteg olyan kulturális elemmel találkozunk ebben a könyvben, aminek megértéséhez jól jön egy kis kultúrtörténeti háttér. Ezt a hátteret a jegyzetekben igyekezzük megadni.

A könyv első 11 fejezetének esetében azonban többről is van szó, mint néhány kulturális elemről. A történetek, amikkel ezekben a fejezetekben találkozunk, meglehetősen jól rímelnek más (gyakran régebbi) ókori közel-keleti történetekre. Gyakran még a történetek sorrendje is egyezik egy-egy babilóniai elbeszélés fonalával. Aki ismeri ezeket az ókori közel-keleti történeteket és ezzel a háttérrel szembeállítva olvassa Mózes könyvét, abban talán nem jogtalanul merül fel a gyanú, hogy a szöveg írója tudatosan vette át ezeket az ókori történeteket (vagy legalábbis azok motívumait) és változtatta meg azokat úgy (vagy írt saját hasonló történeteket), hogy így mintegy vitába szálljon az eredeti történetek mondanivalójával.⁴ Így például Babilon nem az istenek kapuja, temploma pedig nem az égig ér (ahogy a babilóniai történetekből kiderül), hanem neve inkább az összezavarodottsággal függ össze és tornya olyan alacsony, hogy Istennek le kell szállnia ahhoz, hogy jobban szemügyre tudja venni (IMóz.11:5). A mezopotámiai özönvíz történetben Atrahasis élete csupán azon múlott, hogy ő történetesen éppen annak az istennek az imádója volt, aki, szemben a többi istennel, meg akarta menteni az emberiséget, és az istenek csupán azért dühödtek meg az emberekre, mert azok túl sokat hangoskodtak. Ezzel szemben Noé annak köszönheti megmenekülését, hogy “igaz ember volt, feddhetetlen a maga nemzedékében” és az emberiség többi része pont az erkölcstelenségének köszönhette pusztulását (lásd I.Móz.6 eleje). A mezopotámiai teremtéstörténetekben az embert csak mintegy utólag teremtik meg az istenek, mikor rájönnek, hogy jó lenne valaki, aki helyettük elvégzi a nehéz munkát. A bibliai teremtés-történetben az ember képezi a teremtés kiteljesedését és úgy tűnik, a kezdet kezdetétől szerepelt Isten teremtési tervében. Nem is beszélve persze az olyan nyilvánvaló ellentmondásokról, mint amik a többistenhit ¾ egyistenhit feszültségéből származnak, ha összehasonlítjuk ezeket a bibliai történeteket mezopotámiai társaikkal.

Hogy a bibliai történetek gyakran ilyen polemikus éllel íródtak, azt az is jelzi, hogy nem csak nagy teológiai kérdésekben, de apró részletekben is gyakran kiforgatják az eredeti történeteket. Mintha a szerző élvezte volna, ha valahol “odapörkölhet” a mezopotámiai történeteknek. Például Gilgames történetében nem a galamb, hanem a holló viselkedéséből állapítja meg Út-napistim, az ottani vízözöntörténet hőse, a vízözön végét (v.ö. I.Móz.8,6-11).

MÓZES ELSŐ KÖNYVÉNEK SZERKEZETE

Két, széles körben elfogadott felosztás létezik. Tulajdonképpen nem úgy kell tekinteni őket, mint egymással konkuráló elméleteket, hiszen egy ilyen összetett, finoman kidolgozott műnek könnyen lehet, hogy párhuzamosan több felosztása is lehetséges.

1. Tóldót elmélet: A toldót szót sokféleképpen fordítják (pl. nemzetség, történet stb.). Az I.Mózesben 11-szer fordul elő, és az elmélet szerint minden (vagy majdnem minden) esetben szakaszhatárt jelöl. Az elmélet képviselőinek véleménye megoszlik a tekintetben, hogy a szakaszok lezárását, vagy kezdetét jelölik ezek a formulák. A formula általában „vmilyen. személynév toldótja” formában fordul elő, kivéve első előfordulását, ahol személynév helyett „az ég és a föld” áll. Eszerint egy bevezető szakaszt tíz fejezet követ. A fejezetek elején (ill. végén) nem a fejezet főhősét nevezi meg a szöveg, hanem a következő (vagy előző) történet kezdő (vagy záró) alakját, aki olykor megegyezik a főhőssel, olykor nem. A szakaszhatárok az elmélet alapján tehát a következők: 2,4a; 5,1; 6,9; 10,1; 11,10; 11,27; 25,12; 25,19; 36,1; 36,9; 37,2.

2. A második felosztás szerint az I.Mózes két, egymástól jól elkülöníthető részre oszlik. Az első rész (1,1-11,32) az őstörténettel foglalkozik. Ezután (12,1-50,26) az idő érezhetően „lelassul”, az elbeszélés már csak egy család történetére korlátozódik.

Az első rész azzal kezdődik, hogy Isten az Ige által megteremti az univerzumot, a második azzal, hogy Isten Igéje által megteremt egy népet a maga számára. Ez a második rész is tovább osztható egyesek szerint: József története külön egységet képez. Ez már nem epizódszerű, sokkal jobban kidolgozott, és így átmenetet képez a II.Móz. történetéhez.

• FELHASZNÁLT IRODALOM

A lista tájékoztató jellegű. Az alábbiakban csak azokat a könyveket soroljuk fel, melyeket ténylegesen felhasználtunk a bevezetés, vagy a jegyzetek megírásában, vagyis a lista nem ad átfogó képet a téma szakirodalmáról.

Helyhiány miatt csak a könyvek szerzőjét/szerkesztőjét és címét adjuk meg, akit más adatok is érdekelnek, az a MEKDSZ-irodában Schwáb Zotyónál érdeklődhet irántuk.

Akik el akarnak mélyedni valamelyik témában, azoknak melegen ajánljuk a MEKDSZ-könyvtárat (Bp. 1111 Kende u. 7), ahol az alább felsorolt könyveken kívül még sok más, a témához kapcsolódó szakkönyv is található (sajnos elsősorban angol nyelven). A MEKDSZ-könyvtárban is megtalálható könyveket félkövér betűvel írtuk.