346. nap

2 Királyok 3

¹ Jórám, Aháb fia Jósáfátnak, Júda királyának a tizennyolcadik évében lett Izráel királya Samáriában, és tizenkét évig uralkodott. ² Azt tette, amit rossznak lát az ÚR, bár nem annyira, mint apja és anyja, mert eltávolította Baal szent oszlopát, amelyet apja készíttetett. ³ De ragaszkodott Jeroboámnak, Nebát fiának a vétkéhez, aki vétekbe vitte Izráelt, nem tágított attól. ⁴ Mésa, Móáb királya juhtenyésztéssel foglalkozott, és Izráel királyának százezer hízott bárányt meg százezer kost kellett szállítania gyapjastul. ⁵ De amikor Aháb meghalt, Móáb királya fellázadt Izráel királya ellen. ⁶ Jórám király ezért egy kitűzött napon kivonult Samáriából, és számba vette egész Izráelt, ⁷ majd ezt az üzenetet küldte Jósáfátnak, Júda királyának: Móáb királya fellázadt ellenem. Eljössz-e velem harcolni Móáb ellen? Ő így felelt: Elmegyek én éppúgy, mint te, az én népem éppúgy, mint a te néped, az én lovaim éppúgy, mint a te lovaid. ⁸ Majd megkérdezte: Melyik úton vonuljunk föl? Ő így felelt: Edóm pusztáján át. ⁹ Elment tehát Izráel királya, Júda királya és Edóm királya. Már hét napja bolyongtak az úton, és nem volt vize a seregnek, sem az utánuk hajtott állatoknak. ¹⁰ Akkor ezt mondta Izráel királya: Hát azért hívta össze az ÚR ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket? ¹¹ De Jósáfát így szólt: Nincs itt az ÚRnak egy prófétája, aki által megkérdezhetnénk az URat? Izráel királyának egyik embere így válaszolt: Itt van Elizeus, Sáfát fia, aki Illés tanítványa volt. ¹² Jósáfát így szólt: Valóban az ÚR igéje szól általa. Elment tehát hozzá Izráel királya és Jósáfát meg Edóm királya. ¹³ Elizeus azonban ezt mondta Izráel királyának: Semmi közünk sincs egymáshoz. Eredj apád prófétáihoz meg anyád prófétáihoz! De Izráel királya így szólt hozzá: Ne mondd ezt! Hiszen az ÚR hívta össze ezt a három királyt, hogy Móáb kezébe adja őket. ¹⁴ Elizeus így felelt: A Seregek élő URára mondom, akinek a szolgálatában állok, hogy ha nem nézném Jósáfátnak, Júda királyának a személyét, rád sem néznék, észre sem vennélek! ¹⁵ De most hozzatok ide egy lantost! Amikor a lantos játszani kezdett, az ÚR keze megérintette a prófétát. ¹⁶ Így szólt: Ezt mondja az ÚR: Csináljatok sok gödröt ebben a patakmederben! ¹⁷ Mert ezt mondja az ÚR: Nem láttok szelet, nem láttok esőt, mégis megtelik ez a patakmeder vízzel, és ihattok ti is, a nyájaitok meg a málhás állatok is. ¹⁸ De ez csekélység az ÚRnak. Ő még Móábot is a kezetekbe adja. ¹⁹ Levertek minden megerősített és egyéb fontos várost. Kivágtok minden termő fát, betömtök minden forrást, és kövekkel tesztek tönkre minden jó szántóföldet! ²⁰ Történt másnap reggel, az ételáldozat idején, hogy egyszerre csak víz áradt Edóm felől, és megtelt az a vidék vízzel. ²¹ Amikor meghallotta egész Móáb, hogy harcba vonultak ellenük ezek a királyok, fegyverbe szólítottak minden fegyverfogható embert, sőt még az idősebbeket is, és fölálltak a határon. ²² Reggel amikor fölkeltek, a nap rásütött a vízre, és a móábiak vörösleni látták maguk előtt a vizet, mint a vért. ²³ Akkor ezt mondták: Ez vér! Bizonyosan egymásra támadtak a királyok, és leverték egymást. Most tehát zsákmányra, Móáb! ²⁴ De amikor odaértek Izráel táborához, megindult Izráel, megverte a móábiakat, és azok megfutamodtak előlük. De utánuk nyomultak, és szétverték a móábiakat. ²⁵

A városokat lerombolták, a jó szántóföldeket mind teledobálták kővel, minden forrást betömtek, és minden termő fát kivágtak. Csupán Kír-Hareszet kőfalai maradtak épek, de azt is körülvették és lőtték a parittyások.

²⁶ Amikor Móáb királya látta, hogy nem bírja tovább a harcot, maga mellé vett hétszáz kardforgató embert, hogy keresztültörjenek Edóm királyánál, de nem tudtak. ²⁷

Akkor fogta elsőszülött fiát, aki őutána lett volna a király, és feláldozta égőáldozatként a várfalon. Emiatt olyan nagy felháborodás támadt Izráelben, hogy fölkerekedtek, és visszatértek hazájukba.

2 Királyok 4

¹ Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott Elizeushoz: Férjem, a te szolgád meghalt; és te is tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Most eljött a hitelező, hogy elvigye magával a két gyermekemet rabszolgának. ² Elizeus megkérdezte tőle: Mit tehetek érted? Mondd meg nekem, mi van a házadban? Az asszony így felelt: Nincsen egyéb a te szolgálóleányod házában, csak egy korsó olaj. ³ Elizeus ezt mondta: Menj, kérj kölcsön edényeket az utcában minden szomszédodtól, üres edényeket, de ne keveset. ⁴ Azután menj haza, zárd be magad és fiaid mögött az ajtót, és tölts ezekbe az edényekbe! Amelyik megtelt, tedd félre! ⁵ Az asszony elment, és bezárta maga és fiai mögött az ajtót. Azok eléje rakták az edényeket, ő pedig töltögetett. ⁶ Amikor megteltek az edények, ezt mondta az egyik fiának: Tégy elém még egy edényt! De az így felelt neki: Nincs több edény. Ezután nem folyt több olaj. ⁷ Az asszony elment az Isten emberéhez, és elbeszélte ezt. Ő pedig így szólt: Eredj, add el az olajat, és fizesd ki az adósságodat! Ami pedig megmarad, abból élj a fiaiddal együtt! ⁸

Egyszer Elizeus elment Súnémba. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék. Ezért ahányszor csak arra járt, betért hozzá enni.

⁹ Az asszony így szólt a férjéhez: Nézd csak, én tudom, hogy Isten szent embere az, aki mindig betér hozzánk. ¹⁰ Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön! ¹¹ Történt egyszer, hogy odaérkezett Elizeus, megszállt a felső szobában, és lefeküdt ott. ¹² Majd ezt mondta Géhazinak, a szolgájának: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt! Az odahívta az asszonyt, aki megállt előtte. ¹³ Még ezt is mondta a szolgájának: Mondd meg neki: Látom, hogy milyen figyelmesen gondoskodsz rólunk. Mit tehetek érted? Nincs-e valami, amiről szót válthatnék az érdekedben a királlyal vagy a hadseregparancsnokkal? De ő így felelt: Hiszen itt lakom, a saját népem körében. ¹⁴ Elizeus ezt mondta: Mégis mit tehetnék érted? Géhazi közbeszólt: Hiszen nincs fia, a férje meg öreg. ¹⁵ Elizeus így szólt: Hívd ide az asszonyt! Amikor odahívta, az megállt az ajtóban. ¹⁶ Elizeus így szólt: Egy év múlva fiút ölelsz. Az asszony így felelt: Ugyan, uram, Isten embere, ne ámítsd a te szolgálóleányodat! ¹⁷ De teherbe esett az asszony, és egy év múlva fiút szült – abban az időben, amelyet Elizeus megmondott neki. ¹⁸ Amikor nagyobb lett a gyermek, kiment egyszer az apja után az aratókhoz. ¹⁹ Egyszer csak azt mondta az apjának: Jaj, a fejem, a fejem! Az apja megparancsolta a szolgájának, hogy vigye el az anyjához. ²⁰ Az föl is vette, és elvitte az anyjához; ott üldögélt az ölében délig, akkor aztán meghalt. ²¹ Az anyja fölment, és lefektette Isten emberének az ágyára, rázárta az ajtót, és elment. ²² Odahívta a férjét, és így szólt: Küldj ide egy szolgát meg egy szamarat, hadd siessek el az Isten emberéhez, aztán visszatérek. ²³ De az megkérdezte: Miért mégy ma hozzá? Hiszen nincs sem újhold, sem szombat! Az asszony így szólt: Hagyj békén! ²⁴ És fölnyergelte a szamarat, majd ezt mondta a szolgájának: Hajtsd gyorsan az állatot, és ne akadályozz a vágtatásban, amíg nem szólok neked! ²⁵ Elment tehát, és megérkezett Isten emberéhez a Karmel-hegyre. Amikor Isten embere távolról meglátta őt, így szólt Géhazihoz, a szolgájához: Nézd csak, az ott a súnémi asszony! ²⁶ Fuss eléje, és kérdezd meg, hogy jól van-e ő, jól van-e a férje, és jól van-e a gyermeke? Az asszony így felelt: Jól! ²⁷ De amikor odaért az Isten emberéhez a hegyre, átkarolta a lábát. Géhazi odalépett, hogy félretaszítsa, de az Isten embere így szólt: Ne bántsd, hiszen el van keseredve, és az Úr eltitkolta előlem, nem jelentette ki ezt nekem. ²⁸ Az asszony ezt mondta: Uram, talán én kértem fiút? Nem azt mondtam, hogy ne hitegess engem?! ²⁹ Akkor Elizeus így szólt Géhazihoz: Övezd fel a derekadat, vedd kezedbe a botomat, és indulj! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha neked köszönnek, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára! ³⁰ De a fiú anyja így szólt: Az élő Úrra és az életemre mondom, hogy nem hagylak itt! Elindult tehát Elizeus, és ment az asszony után. ³¹ Géhazi már előttük odaért, és a botot a fiú arcára tette, de az nem szólt, és nem mutatott életjelet. Visszatért tehát Elizeushoz, és jelentette neki, hogy nem ébredt fel a fiú. ³² Ekkor Elizeus bement a házba, ahol a fiú holtan feküdt az ágyán. ³³ Bement, bezárta kettőjük mögött az ajtót, és imádkozott az Úrhoz. ³⁴

Majd fellépett az ágyra, ráfeküdt a gyermekre, és rátette száját a szájára, szemét a szemére, tenyerét a tenyerére. Ahogy így ráhajolt, fölmelegedett a gyermek teste.

³⁵ Azután egy darabig föl-alá járkált a házban, majd ismét odalépett, és ráhajolt. Ekkor a fiú tüsszentett hétszer egymás után, és felnyitotta a szemét. ³⁶ Ő pedig odahívta Géhazit, és azt mondta: Hívd ide a súnémi asszonyt! Az odahívta, és amikor odament hozzá, így szólt: Viheted a fiadat. ³⁷ Az asszony odament, a lába elé vetette magát, és a földre borult. Azután fogta a fiát, és kiment. ³⁸

Amikor Elizeus visszatért Gilgálba, éhínség volt az országban. A prófétatanítványok ott ültek előtte, ő pedig így szólt a szolgájához: Tedd föl a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a prófétatanítványoknak!

³⁹

Egyikük kiment a mezőre, hogy valamilyen zöldségfélét szedjen. Talált is a mezőn egy indás növényt, és teleszedte a ruháját vadtökkel. Hazaérve belevagdalta a fazékba főzeléknek, mert nem tudták, mi az.

⁴⁰

Azután szedtek belőle a férfiaknak, hogy egyenek. De amikor belekóstoltak a főzelékbe, így kiáltottak föl: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem tudták megenni.

⁴¹

Akkor ő ezt mondta: Hozzatok lisztet! Beleszórta azt a fazékba, és így szólt: Szedjetek a népnek, hadd egyenek! Akkor már semmi ártalmas nem volt a fazékban.

⁴² Egyszer egy ember jött Baal-Sálisából, és hozott az Isten emberének első termésből készült kenyereket: húsz árpakenyeret meg friss gabonát a tarisznyájában. Elizeus ezt mondta: Add oda a népnek, hadd egyenek! ⁴³ A szolgája azonban így szólt: Hogyan adjam ezt oda száz embernek? De ő így felelt: Csak add oda a népnek, hadd egyenek! Mert ezt mondja az Úr: Enni fognak, és még marad is! ⁴⁴ Odaadta tehát nekik; azok pedig ettek, és még hagytak is belőle, ahogyan megmondta az Úr.

Moáb fővárosa, a moábi területek déli részén volt. (Moáb Edomtól Északra, a Holt-tengertől Keletre feküdt.)
Ebben az időben Mesa volt Moáb királya. Rendelkezésünkre áll Mesa egyik sztéléje, amin ír Izráel elleni hadi sikereiről. Ebből a szövegből kiderül, hogy milyen kegyes követője volt ő Kemosnak, a moábiak istenének. Feltételezhetjük tehát, hogy az áldozatot Kemosnak mutatta be. Bizonyos szempontból ez a vers a Biblia legrejtélyesebb versének számít. A magyar fordítás magyarázó fordítás. A vers utolsó szavai szó szerinti fordításban kb. így hangzanak: nagy harag Izráelen, és felkerekedtek és visszatértek az országukba. Ezt valóban lehet úgy is értelmezni, hogy Izráel nagyon megharagudott. De természetesebb értelmezésnek tűnik, hogy egy istenség (Kemos? Jahve?) nagyon megharagudott Izraelre és megfordította a csata kimenetelét. Izraelnek menekülnie kellett. De akkor sikeres lett volna a moábi király emberáldozata? Nem tűnik valószínűnek, hogy a Biblia ilyet akarna írni. Akkor hát mi történt? Ki haragudott meg tulajdonképpen? Izrael? Kemos? Jahve? Nem tudjuk.
Súnem a Jezréel-völgy keleti felében volt (a Jordánhoz közel, a Karmellel nagyjából egy vonalban).
Mezopotámiai iratokból tudjuk, hogy úgy gondolták, hogy ilyen módon (ugyanazon testrészek összeérintése) démoni erők szállhatnak meg valakit. Itt pont az ellenkezője történik. Jahve feltámasztja a fiút (vagy éppen démonokat űz ki?). A tüsszentésnek fordított szó csak itt fordul elő a Bibliában, jelentése bizonytalan.
Természetesen nem arról van szó, hogy valaki egy kegyetlenül rossz tökfőzeléket készített, viszont Elizeus Jahve segítségével feltalálja a rántást, és így elhárítja az emberiségre leselkedő nagy veszélyt (bár arról megoszlanak a vélemények, hogy a tökfőzelék rántással mennyire ehető). Valamiféle mérges növényről lehet inkább szó, melyet Elizeus ártalmatlanná tett.
Személyes: Mennyire mered az életedet megüresíteni, hogy Isten töltse meg tartalommal? Tudsz-e másokhoz, a rászorultakhoz olyan közel kerülni, hogy meglássák rajtad Isten ‘melegét’, szeretetét?
Személyes: Figyelsz-e az élet halálos mérgeire, amik körülveszik életed? Tudod-e Isten Igéjével, ‘lisztjével’ közömbösíteni őket? Mersz-e megtenni Istennek olyan nehéz, ‘értelmetlen’ dolgokat, mint amilyet Naámán megtett?