BEVEZETÉS ÉZSAIÁS KÖNYVÉHEZ

BEVEZETÉS

Nincs még egy az ószövetségi próféták közül, akivel annyit foglalkozott volna a szakirodalom és akivel kapcsolatban annyi vita lett volna, mint Ézsaiással kapcsolatban. Könyvének minden egyes soráról szinte könyveket lehetne írni, akkora a szakirodalma. Ezért a most következő néhány oldal csak nagyon vázlatosnak tekinthető. A hívő olvasó, ha egy szakkönyvet elkezd olvasni, akkor először is azzal a kérdéssel találja magát szemben, hogy ki is írta az Ézsaiás könyvét. Mivel sokaknak ez a kérdés okozza a legnagyobb problémát (vagy mert szerinte a könyv nagy részét nem Ézsaiás írta és ezért rögeszmésen igyekszik felvilágosítani szegény begyöpösödött agyú fundamentalista barátait, vagy mert szerinte minden egyes betű Ézsaiástól származik és ezért szent tűzzel harcol a mindent megmételyező liberális vélemények ellen) ezért mi is ezzel a kérdéssel fogunk a legrészletesebben foglalkozni.

SZERZŐ

A HAGYOMÁNYOS ÁLLÁSPONT

Az egész könyv írója Ézsaiás próféta, aki a Kr.e.VIII.sz.-ban és a Kr.e.VII.sz. elején élt, nagyrészt Jeruzsálemben, és Ezékiás királynak a szűkebb környezetéhez tartozott. Ez a vélemény uralkodott (gyakorlatilag rivális vélemények nélkül) egészen a XVIII.sz. végéig.

A KRITIKUS HOZZÁÁLLÁS

Az 1700-as évek végétől kezdve egyre több kutató megkérdőjelezte a könyv egységét. A könyvet két részre osztották és azt mondták, hogy a 40. fejezet elejétől kezdve egy Deutero-Ézsaiás (második Ézsaiás) írta a könyvet.³ Három fő érv szól emellett a megosztás mellett.⁴

• A történelmi szituáció. A könyv első felének egyértelműen Jeruzsálem képezi a földrajzi, Asszíria dominanciája pedig a politikai hátteret. A 40. fejezettől kezdve a megszólított hallgatóság viszont Babilóniában van fogságban (48,20), és egy közeli nagy szabadításban, nyilván a fogságból való hazatérésben reménykednek (40,9-11; 42,1-9; 43,1-7; 44,24-28; 48,12-22; 49,8-23 stb.), és abban, hogy Isten megbünteti sanyargatóikat (43,14-15; 47,1-15; 48,14 stb.). Olyan időben élnek, amikor Jeruzsálem és a templom romokban hever és a közeli helyreállításukban reménykednek (45,13;51,3;54,11-14 stb.). Márpedig Ézsaiás idejében Babilónia még nem volt világbirodalom és pláne nem tartott fogságban zsidókat. A szöveg név szerint is említi Círust, a Perzsa királyt (44,28; 45,1.13.), aki szintén jóval később élt. A 40-66 nem megjövendöli a fogságot, hanem inkább feltételezi azt és a fogságból való szabadulást jövendöli meg. Tehát Deutero-Ézsaiás később, a babiloni fogság vége felé élt. Talán ez a legerősebb érv, így ezt is támadják a legjobban: bár Círus és Babilon tényleg név szerint van megemlítve (hogy létezhet-e ilyen részletes prófécia, annak elfogadása hit kérdés – a Biblia más helyen legalábbis azt állítja, hogy létezhet: 1Kir. 13,2⁵), de a szöveg sztereotípiákban beszél a fogságról (ez alatt azt kell érteni, hogy azt mondja, hogy nagy sanyarúság lesz, de egész pontosan a sanyargatás konkrét technikáit nem mondja el (vagy csak bevett sztereotípiákat használ), amit egy szemtanú valószínűleg megemlített volna), nem mond semmit a babilóniai társadalom szociológiai sajátságairól, a babilóniai zsidó közösség speciális problémáiról, vagyis egy csomó mindenről nem beszél, amit egy, a konkrétumokat részletekbe menően ismerő szemtanútól elvárhatnánk. Mikor leírja a bálványszobrok faragását vagy mikor a növényzetről ír, akkor olyan növényeket sorol fel, amik Babilóniában ritkák vagy egyáltalán nincsenek, viszont Palesztínában mindennaposak (41,19; 44,14; 55,13). Beszél erdőkről, tengerről, hóról, a föld termékenységét nem a kiáradó folyóktól, hanem az esőtől várja, vagyis a természet leírására is sokkal inkább palesztínai képeket használ és nem babilóniaiakat (persze lehet, hogy egy idegenbe szakadt hazánk fia is nosztalgiából a magyar puszta képeit használná mondanivalója illusztrálásához).

• Teológiai különbségek. Az 1-39 Isten fenségességét, a 40-66 pedig univerzális uralmát és végtelenségét hangsúlyozza. A könyv első felében a nemzetet egy király, Dávid leszármazottja vezeti (11,1), a másodikban viszont már a léviták és az egyéb elöljárók (61,6; 66,21) és nincs említés a Dávidi dinasztiáról (bár lásd 55,3-4-et). A könyv első felének messiási királyát a második felében az Úr szolgája váltja fel, akit a könyv első fele nem említ. Az 1-39-ben a “hűséges maradék” nagy szerepet játszik, de a könyv második felében alig van róla említés. A könyv első fele gyakran részletesen ismertet konkrét történelmi szituációkat, amik a próféciák hátterét képezik, de a könyv második felében nem találunk ilyen háttér-ismertetéseket. Ráadásul a könyv második fele nem említi név szerint Ézsaiást. Az ezzel vitatkozók azt mondják, hogy egyszerűen arról van szó, hogy néhány gondolatot tovább visz a szerző, tovább fejleszt, és így ennek következtében a szókincs ugyan megváltozik, a korábbi teológiai gondolkozás kiszélesedik, de ez nem a szerző megváltozását jelenti. Sok könyv van, aminek az első fele leteszi az alapokat, a második pedig ezekre az alapokra építkezik. Ebben az esetben nem szükséges a könyv második felében tovább értekezni az alapokról. Így érthető meg, hogy például az Úr szolgája a könyv második felében ugyanaz, mint a dávidi király az elsőben.

• Nyelv és stílus. Ezeknek az érveknek nagy része meglehetősen szubjektív. A könyv második felét általában szenvedélyesebbnek, líraibbnak, himnikusabbnak szokták titulálni, de az első 39 fejezetben is bőségesen találhatók olyan részek, melyekre illenek ezek a szerzők. Ugyanakkor vannak olyan stilisztikai jellemzők, melyek jobban mérhetőek. Például a könyv második felében a szerző gyakran él a szóismétlés eszközével (vigasztaljátok, vigasztaljátok: 40,1; ébredj, ébredj: 51,9; én, én: 51,12 stb.). Általában jellemző a könyv második felére a több szójáték, több felszólítás, több költői kérdés stb. Ugyanakkor, bár ezek a megállapítások mérhetőek és igazak, nem szabad túlhangsúlyozni őket, mert ezek azért szép számban előfordulnak a könyv első felében is. Mások olyan szavaknak és szófordulatoknak a listáját készítették el, amik csak a könyv második felében találhatók. Ezek a listák nagyon meggyőzőek tudnak lenni, de azért óvatosan kell kezelni őket, mert ilyen módszerrel sok egészen biztosan egy írótól származó könyvről is “be lehet bizonyítani”, hogy többen írták (néhányan a móka kedvéért meg is csinálták ezeket a vizsgálatokat a világirodalom több nagy regényével és bizony általában az jött ki, hogy sok szerző írta őket, ami ugyebár nonszensz).

A KRITIKUS HOZZÁÁLLÁS TOVÁBBFEJLŐDÉSE

Mikor a tudományos világban szinte teljesen elfogadottá vált, hogy a könyv mögött több forrás is állhat, megnyílt az út abba az irányba, hogy akár két forrásnál többet is feltételezzenek. Hamarosan már egy Trito-Ézsaiásról is kezdtek beszélni (általában az 56-66 fejezeteket értik ezalatt, bár vannak, akik kicsit későbbre vagy éppen korábbra teszik a választóvonalat) aki Palesztínában élt közvetlenül a Babilonból való visszatérés után (pl. mert Jeruzsálem falai már álltak, 62,6). Ugyanakkor az első 39 fejezetben is sok olyan részt találtak, amik nem illettek bele Ézsaiás írói tevékenységébe (pl. 13-14 fejezetek, mert Babilónia ellen szólnak; 24-27, mert apokaliptikus hangvételű és a legtöbb tudós szerint ilyen hangvételű írásokat még nem írtak a Kr.e.VIII.sz.-ban stb.). Így ezeket a részeket is a későbbi “ézsaiások” alkotásainak tekintették. Néhány szélsőséges kutató az első 39 fejezetnek csupán 20-40%-át hagyta meg az eredeti Ézsaiásnak és 5-6 ézsaiás létezését is feltételezte. A mértékadónak számító kritikai megközelítést valló tudósok általában három fő réteget különböztetnek meg (Ézsaiás, Deutero-Ézsaiás, Trito-Ézsaiás) és az első 39 fejezetből is több fejezetet későbbi szerzőknek tulajdonítanak.

Az újabb kritikusok már sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a különbségek mellett a hasonlóságokra is, ami a könyv két nagy része között figyelhetők meg. Ezeket általában azzal magyarázzák, hogy a könyv második felét Ézsaiás tanítványa írta vagy esetleg létezett egy egész prófétai iskola, ami eredetileg Ézsaiás személyéhez kötődött és az ő hozzáállását, stílusát vitte tovább és ennek az iskolának a tagjai alkották a könyv kérdéses részét.

Az úgynevezett kánonkritikai hozzáállás is egyre népszerűbb. Ez azt jelenti, hogy sok tudós azt mondja, hogy oké, a könyvnek valószínűleg tényleg több szerzője van, de egyrészt a pontos szakaszhatárok ma már megállapíthatatlanok (elég csak a sok egymást cáfoló teóriák tömegére tekinteni), másrészt pedig akik kiegészítették Ézsaiás művét, azok azt akarták, hogy az ő írásukat az olvasó úgy olvassa, mintha Ézsaiás írta volna, tehát ha meg akarjuk érteni a könyvet, akkor ennek megfelelően kell olvasni. Ráadásul ezek a kiegészítők jó munkát végeztek, mert írásaikat olyannyira Ézsaiás szellemében, stílusában írták meg, hogy láthatóan a kortársaik is elfogadták őket Ézsaiás műveiként, vagyis mint az Ézsaiás gondolatvilágát tükröző műveket.

A HAGYOMÁNYOS ÁLLÁSPONTOT VALLÓK ÉRVEI

Maradtak ugyanakkor tudósok, akik továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a könyvnek egy szerzője van.⁶ Az ő érveiket a következő pontokban foglalhatjuk össze.

• Témák és szókincs. Több száz olyan szó és szófordulat van, ami csak Ézsaiás könyvére jellemző és a könyv mindkét felében megtalálható⁷ (erre az érvre persze ugyanazok a megkötések érvényesek, amiket a másik oldal hasonló érveivel kapcsolatban már említettünk). Az első 39 fejezetben alig van olyan téma, ami ne kerülne elő a könyv második felében (persze ez sem perdöntő, hiszen aki ismeri az első 39 fejezetet, az tud ilyen folytatást írni, még akkor is, ha az első 39 fejezetnek nem ő volt a szerzője).

• Más prófétáknál, mint Jeremiás, Zofóniás, Nahum, vannak olyan részek, amik talán az Ézs.40-66 részek egyes szakaszain alapulnak (pl. Náh.2,1 – Ézs.52,7). De ez sem perdöntő, mert nem lehet minden kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy kinek a szövege alapszik kién vagy hogy nem arról van-e szó, hogy mindketten egy harmadik forrásra támaszkodnak és persze azt sem lehet kizárni, hogy egyszerűen egymástól függetlenül hasonló dolgokat mondtak. De az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a legtöbb esetben tényleg az a legtermészetesebb magyarázat, hogy Ézsaiás szövege létezett korábban és hogy a későbbi próféták ezeknek a szövegeknek az ismeretét feltételezték hallgatóságukról és ezért utaltak ezekre a részekre.

• Újszövetségi idézetek. Az Újszövetség mintegy hússzor idéz Ézsaiás könyvéből (ebben nincsenek benne a ki nem mondott finomabb áthallások). Például János egymás után idézi az Ézs.6,10-et és 53,1-et úgy, hogy mindkettőt Ézsaiásnak tulajdonítja (Jn.12,38-41), és ezen kívül még több hely is van, ahol az Újszövetség Ézsaiás szövegeként kezel az Ézs.40-66-ból származó mondatokat. Úgy tűnik tehát, hogy az Újszövetség egységes műként kezeli Ézsaiás könyvét. Márpedig ha a Biblia tévedhetetlen, akkor az Újszövetségnek ezek a részei sem tévedhetnek (kérdés persze, hogy ha például van egy “Józsi könyve” című esszégyűjtemény, amiről mindenki tudja, hogy több különböző író írta, akkor az tévedés-e, ha valaki mindig csak úgy hivatkozik rá az egyszerűség kedvéért, hogy “ahogy az Józsi könyvében áll”, vagy ha még inkább fogalommá vált a könyv címe, akkor úgy, hogy “ahogy azt Józsi mondja”, pedig valójában nem is a Józsi által írt esszéből idéz – szoktunk ilyet csinálni és ez nem feltétlen jelent tévedést).

• Az ókorban mindenki egységes műként kezelte a könyvet. A Qumránban megtalált Ézsaiás tekercseken sincs semmi nyoma annak, hogy az írnokok valamiféle törésről tudtak volna a 40. fejezet elején (a szöveg ugyanis minden különösebb megszakítás nélkül halad tovább, ráadásul a legfontosabb Ézsaiás tekercsen a 40. fejezet egy hasáb alján kezdődik, tehát nagyon is könnyű lett volna egy új hasábban elkezdeni, ha az írnok jelezni akarta volna különállását). Azoknak tehát, akik a könyv több szerzőtől való származása mellett érvelnek, bonyolult és gyakran spekulatív teóriákat kell kitalálniuk arra, hogy hogyan kerültek ilyen zökkenőmentesen össze a különböző írások (ugyanakkor ha valakinek van fantáziája, ki tud találni ilyen teóriákat, amik akár igazak is lehetnek).

• Az egyik legnyilvánvalóbb érv, hogy egyszerűen a könyv maga állítja, hogy Ézsaiás írta (1,1). A 13-14 fejezeteket általában a kritikus megközelítés hívei elvitatják Ézsaiástól, pedig a 13,1 ezt a szakaszt is egyértelműen Ézsaiásnak tulajdonítja. Igaz, hogy Ézsaiás neve nem fordul elő a 40. fejezet után, viszont furcsa lenne, ha pont Izrael egyik (vagy több) legnagyobb prófétájának a nevét nem ismernénk, vagyis ha más írta volna ezeket a fejezeteket, akkor annak nevét talán megőrizte volna a hagyomány, de legalábbis nem csapta volna hozzá egy másik próféta művéhez. A legújabb vizsgálatok ugyanis arra mutatnak, hogy nagy hangsúlyt fektettek az egyes prófétai írások önállóságának megőrzésére, és ritka eset lehetett, hogy egy ilyet a hagyomány ilyen észrevétlenül beolvasztott egy másik próféta írásába (ne feledjük, itt nem néhány verses töredékekről, hanem több fejezet hosszúságú szakaszokról van szó). Persze úgy is lehet érvelni, hogy egy ókori embernek nem számított csalásnak, ha ilyen módon valaki másnak a nevében beszélt.

• Körbenforgó érvelés. A kritikus hozzáállás képviselőinek érvelése gyakran körben forog: megállapítják, hogy a 40-66 fejezetek babilóniai hátteret kívánnak meg, majd amikor felfedezik, hogy az 56-66 fejezetek háttere inkább palesztínai, akkor nem elvetik az elméletüket, hanem inkább bevezetnek egy későbbi Trito-Ézsaiás fogalmat. Mikor felfedezik, hogy az első 39 fejezetben is van szó Babilóniáról (13-14 fejezetek), akkor ezeknek a fejezeteknek a megírását is későbbre helyezik. Ilyen hozzáállás mellett nem lehet nekik érveket mutatni, mert akkor egyszerűen csak tovább szabdalják a szöveget, bevezetnek néhány újabb szerzőt és máris meg van oldva a probléma. Írtuk, hogy a 24-27 fejezeteket is későbbre datálják apokaliptikus hangvétele miatt. Ugyanakkor sok, az ószövetségi apokaliptikával foglalkozó könyvben találni olyan megállapítást, hogy az ilyen hangvételű írások viszonylag későiek, amit az bizonyít, hogy olyan késői szövegekben jelennek meg, mint például az Ézs.24-27, vagyis az érvelés ismét körben forog. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy nem mindenki él ilyen érvekkel, aki több szerző művének tartja Ézsaiás könyvét, és ezek az érvek egyébként is csak az egész érvrendszer egy kis részét teszik ki.

A SZERZŐ KÉRDÉSE: ÖSSZEFOGLALÁS

A tudósok döntő többsége a több-szerző elmélet mellett teszi le a voksát és ezt már bizonyított tényként kezeli. Ugyanakkor a fentiek fényében megállapíthatjuk, hogy az ellenkező oldalnak is vannak érvei.

Akik úgy tartják, hogy az egész könyvet Ézsaiás írta, általában hitetlenséggel vádolják a másik felet és attól tartanak, hogy ha bebizonyosodik esetleges tévedésük, akkor az a Biblia tévedhetetlenségébe vetett hitük végét jelentené. De 1. igenis, ha nagyon akarjuk, megőrizhető egyszerre a Biblia tévedhetetlenségébe vetett hit és a több-szerző elmélet (lásd pl. az újszövetségi idézetekkel kapcsolatban mondottakat); 2. sok, nagyon komolyan hívő tudós, aki egyébként meglehetősen konzervatív álláspontot foglal el más kérdésekben, szintén elképzelhetőnek tartja a több-szerző elméletet, márpedig velük kapcsolatban minden alapot nélkülöző rágalmazás hitetlenségről beszélni.

Ma már attól függetlenül, hogy több szerzőnek vagy csak egynek tulajdonítják-e a könyvet, egyre inkább egységes alkotásnak látják a művet és egyre több, az egész könyvön végigvonuló témát, tulajdonságot fedeznek fel.

TÖRTÉNELMI HÁTTÉR

Ézsaiás működését Uzzijjá király halálának évében kezdte (6,1; Kr.e.740/739⁸) és a következő júdai királyok alatt prófétált: Jótám (740/39-732/31), Áház (732/31-716/15), Ezékiás (716/15-687/86). A hagyomány szerint Manassé (687/86-644/43) idejében halt meg, méghozzá úgy, hogy kettéfűrészelték, de erről a Biblia nem beszél.

Ebben    az időben Asszíria számított nagyhatalomnak. A mi időszakunkban igen aktív asszír királyok uralkodtak: III.Tiglat-Pileszer⁹ (744-727), Salmaneszer (726-722), II.Szargón (721-705), Szanhérib (704-681). Asszíria ezek alatt a királyok alatt intenzíven terjeszkedett nyugati irányba, ahol először az Arámi területekkel (Damaszkusz környéke) és az északi Izraellel került szembe, de a déli Júda is egyre inkább fenyegetve érezhette magát. Ézsaiás könyvének történelmi hátterét alapvetően két nagy politikai és háborús krízis képezte.

KRÍZIS ÁHÁZ IDEJÉN

Júda valamilyen oknál fogva nem csatlakozott Arám és Izrael Asszíria ellenes koalíciójához, ezért azok betörtek Júdába. Ez a betörés sikeres lehetett, bár Jeruzsálemet nem tudták bevenni. A támadás második hulláma során már más déli területek is Júda ellen fordultak (Edom, Filisztea).¹⁰ Ebben a nehéz helyzetben lépett fel Ézsaiás és hitre és az Istenben való bizalomra biztatta Áházt (Ézs.7,1-9). De Áház emberekben bízott, Asszíriához fordult védelemért és ennek a távolabbi kihatásai nagyon súlyosak lettek: Izrael Asszír fogságba került és Áház után gyakorlatilag az összes júdai uralkodó csupán egy bábkirály lett Asszíria, majd Babilon markában.

KRÍZIS EZÉKIÁS IDEJÉN

Damaszkusz 732-ben, Szamária pedig 722-ben esett el Asszíriával szemben. A déli államok igen nehéz helyzetben találták magukat. Az egyik irányból Asszíria akarta befolyását kiterjeszteni rájuk, a másik irányból pedig Egyiptom bíztatta őket, hogy nyíltan lázadjanak az Asszír fennhatóság ellen. II.Szargón halála jó lehetőségnek tűnt egy ilyen lázadásra. Annál is inkább, mivel ezzel egyidőben az Asszír birodalom hátországában is lázadók jelentek meg (pl. a babiloni Meródak-Baladán). Bár Ézsaiás figyelmeztette Ezékiást, hogy ne emberek szövetségében bízzon, az Úr úgyis szabadítást tud adni ha akar, Ezékiás mégis elfogadta Egyiptom és a babilóniaiak ajánlkozását és szembeszállt Asszíriával. Az eredmény nem maradt el. 701-ben az asszír csapatok már Jeruzsálem alatt álltak. Mivel ebben a nehéz helyzetben Ezékiás bízni tud Istenben, ezért Isten csodálatos módon megmenti Jeruzsálemet a pusztulástól. Ezután az esemény után (ami az átmenetet képezi, ugyanis az események során Ezékiás babiloni követekkel is tárgyalt, hogy szövetkezzen velük Asszíria ellen) Ézsaiás rátér arra, hogy milyen megpróbáltatások és milyen szabadulás vár a zsidókra a jövőben Babilonnal kapcsolatban.

SZERKEZET

Sok tudós elfogadja azt a nézetet, hogy egy eredetileg kétkötetes műről van szó (tehát vagy maga az író vagy egy redaktor így rendezte az anyagot), amit részben az bizonyít, hogy a Qumránban talált nagy Ézsaiás tekercsen a 33. fejezet után egy néhány sornyi üres rész található és csak utána kezdődik a 34. fejezet, részben pedig az, hogy az így két részre osztott könyv részei között sok párhuzam figyelhető meg. Ezek a párhuzamos hol erősebbek, hol gyengébbek, itt most nem tudjuk részletesen ismertetni őket, csupán egy rövid táblázatban próbáljuk bemutatni a könyv szerkezetét (legalábbis ennek az elméletnek az alapján):

Júda lerombolása és helyreállítása (1-5)	Az elvesztett és visszanyert “paradicsom” (34-35)
Elbeszélés (6-8)	Elbeszélés (36-39)
Áldás és ítélet közvetítői (9-12)	Szabadítás és ítélet közvetítői (40-45)
Kijelentések idegen népek ellen (13-23)	Kijelentések Babilon ellen (46-48)
Isten népének ítélete és szabadítása (24-27)	Megváltás az Úr szolgáján keresztül; Izrael megdicsőülése (49-55)
Erkölcsi beszédek (28-31)	Erkölcsi beszédek (56-59)
Júda és a dávidi királyság helyreállítása (32-33)	A visszanyert “paradicsom” (60-66)

Ez a szerkezeti felosztás nagyon vonzó, de vannak gyengéi is. Néhol a párhuzamok nem olyan erősek és egyértelműek, mint ahogy azt a fenti táblázat sugallja. Nemrégiben egy tudós, aki szinte egész életét Ézsaiás könyvének a tanulmányozásával töltötte, egy alternatív felosztással állt elő: szerinte három könyvre kell felosztani a művet, annak alapján, hogy a központban álló személy melyik oldalát domborítja ki: 1. a király könyve (1-37); 2. a szolga könyve (38-55); 3. a felkent hódító (szabadító) könyve (56-66)¹¹. Bár ennek a felosztásnak is vannak gyenge pontjai, de nagy előnye, hogy miáltal a különböző formákban bemutatott központi személy köré szervezi az egész anyagot, egyszerre mutatja meg a könyv egységét és a könyvben fellelhető különbözőségek okát is.

FELHASZNÁLT IRODALOM

Adeney, Carol	This Morning with God
Armerding, Carl E.	The Old Testament and Criticism
Baker-Arnold	The Face of Old Testament Studies
Bright, John	Izráel története
Bunch, Cindy	The NIV Quiet Time Bible
Czanik Péter	Ézsaiás könyvének magyarázat 13-39 fejezet
Dillard-LongmanIII	An Introduction to the Old Testament
Douglas-Hillyer	New Bible Dictionary
Harrison,, R. K.	Introduction to the Old Testament
Jagersma, H.	Izráel története az ószövetségi korban
Kákosy László	Ré fiai
Motyer,, Alec	The Prophecy of Isaiah
Roaf, Michael	A mezopotámiai világ atlasza
Ryken-Wilhoit-LongmanIII	Dictionary of Biblical Imagery
Walwoord-Zuck	A Biblia ismeret kommentársorozat IV.

JÚDA ÉS IZRÁEL KIRÁLYAI