A KIRÁLYOK ELSŐ KÖNYVE

A CÍM

A Királyok első és második könyve onnan kapta a címét, hogy ez a két könyv Saul kivételével Izráel és Júda összes királyának uralkodását leírja és értelmezi. A héber Ószövetségben a Királyok első és második könyve egyetlen könyvet alkotott, melyet a Sámuel első és második könyvében található történelmi elbeszélés folytatásának tekintettek. A Septuaginta, az Ószövetség görög fordítása, a Királyok könyvét két részre osztotta; ez a felosztás található a magyar Bibliákban is. (A Septuagintában Sámuel könyvei a Királyság első és második könyve címet kapták, míg a Királyok könyvei lettek a harmadik és negyedik könyv.) A “Királyok” cím Jeromos latin fordításából, a Vulgatából származik, amely a Septuaginta után mintegy hatszáz évvel készült el. Jeromos a két könyvnek a “Királyok könyve” címet adta.

A LEÍRT IDŐSZAK

A Királyok első (1Kir) és második (2Kir) könyvében Izráel történelmének egy hosszú szakaszát jegyezték le, attól az időtől fogva, hogy Salamon átvette Dávid trónját, egészen Cidkijjá uralkodásának végéig. Cidkijjá uralma azzal fejeződött be, hogy a megmaradt déli országot fogságba hurcolták, és babilóniai helytartókat állítottak Palesztina tartományainak élére. Izráel történetének a Királyok könyvében lejegyzett része alapvetően három szakaszra osztható:

1. Az egységes királyság (Izráel és Júda Salamon vezetése alatt egyetlen birodalmat alkotott, akárcsak Saul és Dávid uralkodása idején.)

2. A kettészakadt királyság (Attól kezdve, hogy Izráel fellázadt a júdai királyok ellen, egészen addig, hogy az asszírok fogságba hurcolták Izráelt.)

3. A megmaradt királyság (Júda története Izráel fogságba vitelétől Júda bukásáig és a baiblóni fogságának kezdetéig)

A Királyok könyvét annak hosszúsága miatt, ill. kezelhetősége érdekében két, nagyjából azonos terjedelmű tekercsre osztották.

AZ ÍRÁS IDŐPONTJA

A 2Kir. utolsó feljegyzése arról számol be, hogy Jójákint kiengedik a börtönből. Ez az esemény Jójákin bebörtönzésének 37. évében (Kr. e. 506-ban) történt. Ezért a Királyok első és második könyvét nem írhatták ennél korábban. Nem valószínű, hogy az írás időpontja későbbre esik annál, hogy a zsidók Kr. e. 538-ban visszatértek a babilóni fogságból. Ellenkező esetben a szerző bizonyára utalt volna erre. Az 1Kir. és 2Kir. valószínűleg Kr. e. 560 és 538 között készült el végső formájában.

A SZERZŐ

A Királyok könyvének szerzője ugyan nyilvánvalóan fölhasznált különböző forrásanyagokat műve megírásához, de a könyv szövege nem több, hanem egyetlen szerző munkájának jegyeit viseli magán. E jegyek közül csak néhányat említünk meg: a följegyezni kívánt dolgok kiválasztása (pl. a királyok tetteiről és értékeléséről, valamint számos próféta szolgálatáról készült följegyzések), a könyv egészére jellemző hangsúlyos elemek (pl. a próféták szolgálata és a királyok értékelése a mózesi törvény fényében, továbbá Dávid uralkodóházának elsősége), a királyok uralmának kezdetére és végére való utalás módja (pl. 1Kir. 14,31; 15,1-3,23-26), valamint azok a kifejezések, amelyek a könyv elejétől a végéig újra meg újra visszatérnek (pl. “… egyéb dolgai… meg vannak írva…”; “Azt tette, amit rossznak lát az ÚR”; “… évig uralkodott… Anyjának a neve… volt”; “Az élő Úrra mondom”).

A szerző személye ismeretlen, de talán a Babilonban élő foglyok egyike lehetett. Ennek alátámasztása végett a Szentírás néhány magyarázója rámutatott, hogy a szerző följegyezte Jójákinnak a babiloni börtönből való kiengedését. Szerintük a fogságban élő zsidók különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak ennek az eseménynek. A fenti érvelést követve a Királyok első és második könyvének egyes magyarázói olyan híres zsidó foglyokat jelöltek meg a könyv szerzőjeként, mint Ezsdrás és Ezékiel. Mások Jeremiást tartják a szerzőnek. Ő persze nem volt babiloni fogoly, Egyiptomban halt meg. A hagyomány és a korábbi tudósok ezt a három embert részesítik előnyben más szerzőjelöltekkel szemben.

A KÖNYV CÉLJA

A Királyok első és második könyvét egyrészt azért írták, hogy megörökítsék a történelmet, másrészt és elsősorban azért, hogy ismertessék a történelem tanulságait.

Történelmi szempontból a szerzőnek az volt a legfontosabb célja, hogy mind Izráel, mind Júda királyairól följegyzést készítsen. Ebben a följegyzésben részben a királyok tettei kapnak kiemelt szerepet, részben pedig azon kiválasztott próféták tettei, akik jelentős hatást gyakoroltak környezetükre.

Az előbb említett szempontnál is fontosabb célja volt a szerzőnek, hogy a királyság időszakát a mózesi törvény fényében értékelje. Amellett, hogy nyomon követte az északi és a déli ország hanyatlását, bemutatta e hanyatlás általános okait, valamint az egyes királyok sajátos sorsát is. Talán ismertetni akarta a babiloni foglyok előtt a helyzetüket előidéző okokat, hogy tanulhassanak múltjukból. Különösen erőteljesen hangsúlyozta Istennek az Izráellel kötött szövetséghez való hűségét (megáldja az engedelmeseket és megbünteti az engedetleneket), továbbá a bálványimádás veszélyeit.

TÖRTÉNELMI HÁTTÉR

Amikor Salamon Kr. e. 971-ben trónra lépett, katonai szempontból egyik szomszédos ország sem jelentett komoly veszélyt Izráelre nézve. Mind Egyiptom, mind Asszíria gyenge volt. Asszíria azonban megerősödött, és Kr. e. 722-ben megtámadta és elfoglalta Samáriát, az északi ország, Izráel fővárosát. Asszíria valamivel később Júdát is megtámadta, és annak ellenére, hogy több déli fekvésű várost is sikerült elfoglalnia, Jeruzsálem, a déli ország fővárosa nem esett el. Asszíria Egyiptomot is irányítása alá vonta. Kr. e. 609-ben Nékó fáraó az Izráeltől északra fekvő arámi városba, Háránba vezényelte seregét, hogy segítséget nyújtson Asszíriának az Újbabiloni Birodalommal szemben. A Nebukadneccar vezetése alatt álló Babilon 605-ben Karkemisnél legyőzte Egyiptomot, majd dél felé haladva Júda ellen vonult, s három támadás során (605-ben, 597-ben és 586-ban) teljesen elpusztította Jeruzsálemet, és Kr. e. 586-ban a legszegényebbek kivételével fogságba hurcolta a zsidókat.

KRONOLÓGIA

A Királyok első és második könyvével foglalkozó tudósok számára az uralkodók időrendje jelenti a legfőbb nehézséget, különösen Júdát illetően. Néhány esetben abban rejlik a magyarázat, hogy a király mellett volt egy társuralkodó vagy alkormányzó is, vagyis egyes időszakokban két király uralkodott. Helyenként csak akkor juthatunk el a nehézség megoldásához, ha megállapítjuk, hogy az adott király mikortól számította uralkodásának éveit. Júda és Izráel két különböző módszerrel határozta meg, hogy mikor kezdődött el egy-egy király uralma, és a Királyok első és második könyvében följegyzett történelmi időszak alatt mindkét országban legalább egyszer módszert váltottak.

Van egy harmadik tényező is, amely tovább súlyosbítja a kronológiai nehézségeket. Júdában és Izráelben a naptári év eltérő időpontokban kezdődött. Hely hiányában nem fejthetjük ki részletesebben a Királyok első és második könyvében rejlő kronológiai nehézségeket. Pontos évszámokat ugyan nehéz megadni, de konzervatív tudósok számos olyan – egymástól különböző – kronológiai rendszert kidolgoztak, amely összhangot teremt az elbeszélések között. Ezek a megoldások az esetek legnagyobb részében mindössze egy-két évvel térnek el egymástól.

A tárgyalt időszak legfontosabb évszámai a következők: Kr. e. 931, az ország kettészakadása; Kr.e. 722, Izráel eleste; Kr. e. 586 Júda eleste. (ld. Az Ószövetség történelmének áttekintése c. ábrát. Továbbá a Júda és Izráel királyai, valamint a fogság előtti próféták c. ábrát az lKir. 12,25 magyarázatánál.)

TEOLÓGIA

A Királyok első és második könyvét az Ószövetség többi történeti könyvéhez hasonlóan nem pusztán azzal a szándékkal írták, hogy följegyezzék a történelmi szempontból fontos eseményeket, hanem azért is, hogy fölfedjék és megőrizzék azokat a lelki tanulságokat, amelyek örökké időszerűek maradnak. A Királyok könyvén belül ez például abban nyilvánult meg, hogy a szerzőt erősen foglalkoztatta a próféták és királyok személye. Amikor Isten fölfedte önmagát és üzenetét, szolgáit, a prófétákat használta föl, hozzájuk és általuk szólt. Isten ugyanakkor a történelem eseményein keresztül is kijelentette önmagát. Az emberek döntései – akár hittel és engedelmesen hozták őket, akár hitetlen és engedetlen módon – elkerülhetetlen következményeket vontak maguk után.

Isten azt akarta, hogy Izráel minden népnek megmutassa, milyen nagyszerű Isten irányítása alatt élni (2Móz. 19,4-6). Isten kiválasztotta Ábrahámot, hogy egy nemzetség és majdan nép atyja legyen, amely áldást hoz majd az egész világra (lMóz. 12,13). Istennek az volt a terve, hogy ez az áldás majd kiárad az egész emberiségre, amint Izráel engedi, hogy Isten jelenlétének fénye átjárja, átalakítsa és messzire ragyogjon belőle, világosságot nyújtva a nemzeteknek (Ézs. 42,6).

Az Ábrahámmal kötött szövetségben (1Móz. 15,12-21) Isten kezességet vállalt azért, hogy földet, utódokat és áldást biztosít Ábrahámnak. Isten e szövetség ígéreteit időnként megismételte Ábrahám utódai előtt. Ugyanakkor néhány kiemelkedő esemény kapcsán Isten részleteiben kidolgozott egy-egy ilyen ígéretet. Amikor Izráel belépni készült az ígéret földjére, Isten megismételte ígéretét, hogy örökre bérbe adja az országot az izráelieknek, de ők csak oly mértékben vehetik azt birtokba, amilyen mértékben hűségesek Isten, a föld tulajdonosa iránt (5Móz. 28-30). Dávid idejében Isten azt az ígéretet tette, hogy különlegesen meg fogja áldani Ábrahámnak azokat az utódait, akik egyúttal Dávidnak is leszármazottai (2Sám. 7,11-16). Ehhez az is hozzátartozik, hogy az izráeliek királya mindig Dávid leszármazottainak egyike lesz (2Sám. 7,16). Isten később megígérte Jeremiásnak, hogy csodálatosan megáldja majd Izráelt az új szövetség révén (Jer. 31,31-34).

A Királyok első és második könyve azt mutatja be, hogy Isten hűségesen megtartja Izráelnek adott szavát. Ezen az átfogó célon belül a szerző arra mutatott rá, hogy egyes emberi tettek hogyan befolyásolták Istennek népével való bánásmódját, és hogyan valósította meg Isten a céljait ellenségei ellenállása és népe kudarcai ellenére.

Izráel ugyan a Királyok könyvében királyságként működött, de inkább a teokrácia volt jellemző rá. Izráel királyai Jahvénak, Izráel tényleges Uralkodójának az alkormányzói voltak. Ha Izráel földi királyai az ország mennyei Királyának irányítása alatt hűségesen vezették a népet, ahogyan azt Isten a mózesi törvény és a próféták által megmutatta, akkor a nemzet ennek megfelelő ütemben fejlődött. Amikor azonban a földi királyok hűtlennek bizonyultak, Izráel elkerülhetetlenül elesett mindattól a boldogságtól és jótól, amit Isten neki szánt.

A Királyok első és második könyve tehát fölfedi előttünk, hogy Isten hűségesen tartja magát a szavához, teljes hatalmat gyakorol saját népe és minden más nép fölött, és nagyon türelmes. E könyvek ugyanakkor tanúskodnak minden nép hitetlenségéről és engedetlenségéről, azt a népet is beleértve, amely Isten kiválasztását és áldásait élvezte. Ezek a könyvek bemutatják, hogy Isten nem vetette el engedetlen népét, Izráelt, melyet arra a kiváltságos szerepre jelölt ki, hogy egyedülálló kapcsolatban lehessen az Úrral.

VÁZLAT

I. Salamon uralma (1-11. rész)

1. Az új király trónra lépésének előkészületei (l,l-2,12)

1. Dávid öregsége (l,l-4)

2. Adónijjá összeesküvése (1,5-53)

3. Dávid intelmei Salamonhoz (2,1-9)

4. Dávid halála (2,10-12)

1. Salamon uralmának első évei (2,13 – 5,14)

1. Salamon tisztogatása (2,13-46)

2. Salamon bölcsessége (3. rész)

3. Salamon, az államférfi (4,1 – 5,14)

C. Salamon temploma és palotája (5,15 – 8,66)

l. Az építkezés előkészületei (5,15-32)

2. A templom építése (6. rész)

3. Salamon palotája (7,1-12)

4. A templom berendezése (7,13-51)

5. A templom fölszentelése (8. rész)

D. Salamon uralmának későbbi évei (9-11. rész)

1. Isten szövetséget köt Salamonnal (9,1-9)

2. Salamon eredményei (9,10-28)

3. Salamon dicsősége (10. rész)

4. Salamon hitehagyása (11. rész)

II. A kettészakadt ország történetének első szakasza (12-22. rész)

1.                   Az ország kettészakadása (12,1-24)

1. Roboám kényszerhelyzetben (12,1-5)

2. Roboám tanácsadói ( 12,6-11 )

1. 3. Roboám döntése ( 12,12-15)

4. Izráel lázadása (12,16-20)

5. Roboám megtorló intézkedése (12,21-24)

1.                       Jeroboám rossz uralma Izráelben (12,25-14,20)

1. Jeroboám bálványimádása (12,25-33)

2. Isten embere eljön Júdából (13,1-32)

3. Jeroboám kitart az istentelenség mellett (13,33-34)

4. Ahijjá jövendölése Jeroboám bukásáról (14,1-18)

1. 5. Jeroboám halála (14,19-20)

C.                       Roboám rossz uralma Júdában (14,21-31)

1. Roboám gonoszsága (14,21-24)

2. Sisák hadjárata (14,25-28)

3. Roboám halála ( 14,29-31 )

D.                        Abijjá rossz uralma Júdában (15,1-8)

l. Abijjá gonoszsága (15,1-6)

2. Abijjá halála (15,7-8)

E. Ászá jó uralma Júdában (15,9-24)

1. Ászá jósága (15,9-15)

2. Ászá legyőzi Baasát (15,16-22)

3. Ászá halála (15,23-24)

F.                        Nádáb rossz uralma Izráelben (15,25-32)

1. Nádáb értékelése (15,25-28)

2. Izráel első uralkodóházának kiirtása (15,29-32)

G.                    Baasá rossz uralma Izráelben (15,33–16,7)

1. Baasá értékelése (15,33-34)

2. Jéhú jövendölése (16,1-4)

1. 3. Baasá halála (16,5-7)

H. Élá rossz uralma Izráelben (16,8-14)

I. Zimri rossz uralma Izráelben (16,15-20)

J. Omri rossz uralma Izráelben (16,21-28)

K. Aháb rossz uralma Izráelben (16,29 – 22,40)

1. Aháb gonoszsága (16,29-34)

2. Aháb büntetése (17-18. rész)

3. Aháb gonosz felesége (19. rész)

1. 4. Aháb arám ellenfele (20. rész)

5. Aháb Nábót ellen elkövetett gonosztettei (21. rész)

6. Aháb halála (22,1-40)

1. Jósáfát jó uralma Júdában (22,41-51)

M. Ahazjá rossz uralmának kezdete Izráelben (22,52-54)

FELHASZNÁLT IRODALOM

John F. Walvoord & Rob B. Zuck: Bible Knowledge Commentary Thomas L. Th.M., Th.D.

Prof. Dr. John Lennox: I-II Királyok

JÚDA ÉS IZRÁEL KIRÁLYAI
ILLÉS ÚTJAI