BEVEZETÉS JÁNOS LEVELEIHEZ

A SZERZŐ

A ún. külső bizonyítékok meglehetősen egyértelműek: az ókorban soha senki nem tulajdonította a szóban forgó leveleket másnak, mint Jánosnak, a Zebedeus fiának.

Ami az ún. belső (vagyis a levelekben magukban megtalálható) bizonyítékokat illeti, sokkal nehezebb dolgunk van. Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a levelek szövegéből abszolút biztosan, minden ellenvetést elhárítóan lehetetlen bebizonyítani mind János szerzőségét, mind annak az ellenkezőjét. Mindazonáltal a János mellett szóló érvek sokkal erősebbnek tűnnek. A kérdés eldöntése tulajdonképpen azon múlik, hogy a levelek milyen viszonyban állnak János evangéliumával.[1]. Ehhez elég, ha az 1Jn. és Jn. kapcsolatát vizsgáljuk meg, ugyanis a 2 és 3Jn. annyi hasonlóságot mutat az 1Jn.-sal, mind a teológiai témákat, mind a szókincset tekintve, hogy csak igen kevés kutató tartja elképzelhetőnek, hogy másvalaki írta volna ezeket a leveleket, mint az 1Jn-t.

Ha egymás után olvassuk el a két iratot (Jn. és 1Jn.), akkor nagyon sok hasonlóságra figyelhetünk fel: egyszerű mondatszerkezet, ellentétek kedvelése (pl. világosság/sötétség, élet/halál, szeretet/gyűlölet, stb.), sok, fontos teológiai témákkal kapcsolatban előforduló kifejezés megegyezik (pl. kezdettől fogva 1Jn. 3,8/Jn. 8,44; sötétségben járni 1Jn. 1,6/Jn. 8,12; stb.) stb. Akik szerint más a szerzője a levélnek mint az evangéliumnak, azok általában két dologra hivatkoznak. Egyrészt szerintük a két írás teológiája több helyen eltér egymástól. Ezek az eltérések azonban a legtöbbször igen aprók, és minden esetben megállapítható, hogy az evangélium és a levél véleménye nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Egy rövid példa: a levél Jézust nevezi pártfogónak (2,1), míg az evangélium a Szent Lelket (pl. 14,16). Azonban ez nem ellentmondás, hiszen maga az evangélium is azt mondja, hogy „másik Pártfogót ad”, vagyis több pártfogó van, és az egyik értelemszerűen Jézus. A másik érv a közös szerző ellen a szókincs eltérése. Ezzel kapcsolatban viszont meg kell jegyezni, hogy pl. a Lk. és Csel. esetében, Ef. és Kol. esetében, vagy az 1Tim. és Tit. esetében nagyobb az eltérés, mégis, ezeket az írásokat a döntő többség közös írónak tulajdonítja. Inkább azt kell mondanunk, hogy ha ennél kisebb lenne az eltérés, akkor az már gyanús lenne, hogy egy másik szerző szándékosan utánozta János szóhasználatát.

Sokan nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, hogy a másodi és a harmadik levél úgy kezdődik, hogy „Én, a presbiter”, ugyanis van egy elmélet, miszerint két János létezett, az apostol, és egy presbiter, aki talán magának az apostolnak volt a tanítványa. Ez az elmélet Eusebius egyik megjegyzésére vezethető vissza, melyben beszél erről a két Jánosról. A probléma meglehetősen bonyolult, így itt most nincs hely a részletes tárgyalására (a Jelenések könyvével kapcsolatban térünk majd ki rá), mindenesetre elég megjegyezni, hogy több kutató szerint Eusebius félreértett bizonyos még korábbi iratokat és így jutott a két János létezésének a következtetésére, másrészt egy apostol is hivatkozhatott magára úgy, mint egy presbiterre (lásd 1Pt. 5,1-et). Továbbá, bár ezt egyesek megpróbálták megcáfolni (véleményünk szerint kevés sikerrel), az 1Jn.-ban néhol az ún. „mi” szakaszok azon az alapon vannak szembeállítva a „ti” szakaszokkal, hogy „mi szemtanúk vagyunk, szemben veletek”, ami szintén apostoli szerzőségre utal (1,1-4).

Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy minden okunk megvan arra, hogy a szerzőre mint János apostolra hivatkozzunk.

DATÁLÁS

A keletkezés időpontjának meghatározása szintén nagyban függ a negyedik evangéliummal való kapcsolattól. A János evangéliumához írt előszóban az evangéliumot 80-96 közé helyeztük. Valószínűnek tűnik, hogy a levelek az evangélium után íródtak. A levelekbe az apostol -úgy tűnik- az úgynevezett proto-gnosztikusok tanításaival száll szembe, akik legkorábban az első évszázad vége felé jelentkezhettek. Tanításukról nagyon keveset tudunk, viszont a gnosztikusoknak az egyik kedvenc irata éppen a János evangéliuma volt. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha feltételezzük, hogy már a proto-gnosztikusok is nagy előszeretettel magyarázták (félre) János evangéliumát, és János ezt látva ragadott tollat, hogy megvédje az eretnekségtől az evangéliumát ismerő gyülekezeteket[2]. Ha ez így van, akkor célszerű talán az evangéliumot a nyolcvanas évek elejére, a leveleket pedig a kilencvenes évekre datálni.

A LEVELEK CÉLJA

Egyértelműen valamiféle eretnekség üthette fel a fejét, amivel János szembeszállt ezekben a levelekben. Egyesek már ki is váltak a gyülekezetekből (1Jn. 2,18-19), és talán ezek a kiváltak próbáltak meg eltéríteni minél több embert a gyülekezetekből, és bár a gyülekezetek szilárdan ellenálltak (1Jn. 4,4), János mégis szükségét érzi, hogy bátorítsa őket (1Jn. 5,13). A kiváltak tagadták, hogy Jézus a Krisztus (1Jn. 2,22). Ha igaz a feltevés, miszerint a későbbi gnosztikusok előfutárairól lehet szó, akkor talán elfogadhatták Jézust, mint az ószövetségi messiási próféciák betöltőjét, de azt mindenképpen tagadták, hogy az ember Jézus volt a Krisztus, az Isten fia (ismerünk például olyan ókori eretnek nézetet, mely szerint az ember Jézusban az isteni Krisztus csak egy ideig lakozott, de a keresztrefeszítés előtt elhagyta őt, tehát a kereszten már csak az ember Jézus volt ott). Erre utal az, hogy tagadták, hogy a Krisztus testben jött el (1Jn. 4,2; 2Jn. 7). Tagadták, hogy a bűnnek bármiféle hatása lehetne az ő életükre (1Jn. 1,6-10), és a saját, minden bizonnyal igen kifinomult tanításuknak igen nagy jelentőséget tulajdonítottak, olyannyira, hogy aki azt nem fogadta el, arról talán azt állították, hogy abban nem lehet meg a Szentlélek (1Jn. 2,26-27).

Ezek a tanítások meglehetősen emlékeztetnek a Kr.u. II.sz.-ban megjelenő különböző gnosztikus tanításokra (melyek részletes ismertetésére itt most nincs lehetőség), így minden bizonnyal azok korai változatáról van szó.

FELHASZNÁLT IRODALOM