BEVEZETÉS MÓZES MÁSODIK KÖNYVÉHEZ
BEVEZETÉS
A LXX, nyilvánvalóan a könyv fő témája után, Exodosznak (kivonulás) nevezte a könyvet, amit a Vulgáta is követett (Exodus).
A könyv héber neve megegyezik első szavaival (Vöélle sömót, vagy egyszerűen csak sömót = és ezek (a) nevek, ill. nevek).
A könyv tehát egy “és”-sel kezdődik, ami világosan jelzi az előző könyvvel való összefüggést. Ráadásul a könyv eleje visszautal az 1Móz. 46,8-ra, továbbá József kérése (1Móz.50,22-26) a 2Móz.13,19-ben teljesül, és még tovább is lehetne sorolni az összefüggéseket, vagyis a két könyv egybetartozása több vonalon is megerősítést nyer. Mindennek ellenére a történetben egy több száz éves megszakítás van Mózes első és második könyve között.
SZERZŐ
A 2 Mózesben három olyan fejezet van, mely nyíltan hivatkozik Mózes szerzőségére: 17,4; 24,4; 34,4. 27-29. Sok kutató azonban tagadja, hogy Mózes lehetne a szerzője bármelyik fejezetnek is. Az egyik legnagyobb problémát az jelenti, hogy a könyvben elbeszélő részek és törvényszövegek váltakoznak, amiből sokan azt a tanulságot vonják le, hogy nem egy szerzője van, hanem különböző töredékekből szerkesztették össze. A legtöbb liberális kutató ma úgy véli, hogy a törvényszövegek önálló, esetleg egymástól is független részekből állnak össze (ma már a legtöbben úgy gondolják, hogy ezekben egyik nagy wellhauseni forrás sem azonosítható, leszámítva talán a 34. fejezetet (J)), és utólag csatolták őket az elbeszélő részekhez.
Ugyanakkor hettita iratokban szokás volt az elbeszélő részek és a törvényszövegek keverése, ami bizonyítja, hogy találhatunk példákat az ókori irodalomból arra, hogy ilyen, a számunkra furcsa szerkezetű szövegek egy szerzőtől származnak. Az egyéb téren jelentkező feltűnő eltérések miatt újabban sokan felhívják arra a figyelmet, hogy nem szerencsés dolog ezeket a hettita iratokat az Ószövetséggel párhuzamba állítani. Mindazonáltal továbbra is áll az az érv, hogy az ókori Közel-Keleten van rá példa, hogy egy könyv ennyire különbözőnek tűnő részekből álljon anélkül, hogy különböző források állnának a háttérben. Vagyis a fenti érvvel szemben is fenntartható az az állítás, miszerint a könyv szerzője Mózes, természetesen megengedve, hogy ő használhatott különböző feljegyzéseket, és hogy utána még bizonyos mértékig alakíthatták a szöveget (lásd az 1Mózes bevezetését).
A KIVONULÁSSAL KAPCSOLATOS KÉRDÉSEK
A hagyományos álláspont szerint miután Ábrahám családja hatalmasra növekedett, az egyiptomiak rabszolgáknak használták őket. A vándorlás elején a 20 év feletti férfiak száma 603 550, ami minimum 2-3 milliós népességet sejtet. A kivonulás időpontjára két igevers ad eligazítást. Az egyik szerint Salamon 476 évvel a kivonulás után kezdte meg uralkodását (1Kir.6,1). Mivel Salamon uralkodásának időpontját elég pontosan ismerjük, ezért ezekből az adatokból kiszámítható, hogy a kivonulás kb. Kr.e. 1470-ben történt. A Bír.11,26 a másik ige, ami némi információt szolgáltat az események kronológiájával kapcsolatban, és ez az adat is egy Kr.e. XV. sz.-i kivonulást erősít meg.
A fenti megállapításokkal kapcsolatban azonban széles körben (ez alatt mind liberális, mind konzervatív kutatók értendők) kételyek merültek fel. Egyrészt a héberek száma túlságosan nagynak tűnik. A kor leghatalmasabb hadseregei 30-40 000 harcosból álltak. Egy 600 000 fős hadsereg porrá zúzta volna az egyiptomi hadsereget (megkockáztatjuk, hogy talán még puszta kézzel is), ezek után nem érthető, hogy a Vörös-tengernél miért a héberek féltek az egyiptomiaktól és nem fordítva. Egy 2-3 milliós nép olyan nagy, hogy a vonulók eleje egyesek szerint már a Sínai-hegynél lett volna, mikor a vége még mindig nem kelt volna át a Vörös-tengeren. Az átkelés maga a különböző felszerelésekkel együtt mindenképpen több napot vett volna igénybe. Eleve túl gyorsnak tűnik a haladás egy ilyen irdatlan néphez képest. A problémákat még lehetne sorolni, de talán már ennyi után is érezni a kérdés súlyos voltát.
Több megoldás is kínálkozik. Vannak, akik teljesen elvetik az egész beszámolót, hiteltelennek bélyegezve azt, és vannak, akik továbbra is megpróbálnak magyarázatot találni (mérsékelt sikerrel) arra, hogy egy ekkora nép hogyan vándorolhat a leírtak szerint, és ez hogyan egyeztethető össze a korról való történelmi tudásunkkal. Létezik egy harmadik megoldás is, amit főleg evangéliumi tudósok vallanak. Eszerint egyrészt a héber “ezer” szó (mássalhangzói: LF) más magánhangzókkal nem ezret, hanem felfegyverzett harcost jelent, ami valószínűleg külön kategória lehetett, esetleg valamilyen parancsnokféle. A “száz” jelentésű szó pedig jelenthet századot, ami történetesen gyakran kevesebb, mint 100 emberből állt. Egy konkrét példán szemléltetve az elméletet, ha a 4Móz. 1,23-ban eredetileg az állt, hogy “57 LF (felfegyverzett harcos), meg 2 LF (ezred), meg 3 század”. Egy későbbi másoló, magánhangzók hiányában (tudvalevőleg a héber írásban nem jelölték a magánhangzókat) és a több száz év alatt megváltozott írnoki szokásoktól félrevezetve, az egyszerűség kedvéért összeadhatta az első két számot és így 59 300 embert kapott, pedig az eredetiben csak 2000-2500 katonáról volt szó. Ez az elmélet persze azért bonyolultabb ennél, de itt most nem részletezhetjük tovább. Mindenesetre így (és még más “trükköket” is alkalmazva) sok, számokkal kapcsolatos probléma megoldódik, és olyan adatokat kapunk, melyek szerint a héber nép durván 20-30 000 harcossal rendelkezett a kivonuláskor, ami egy nagy, ám a kor viszonyaiba beleillő nép haderejére jellemző adat.
A másik probléma a kivonulás dátumával kapcsolatos. Ismereteink a korról és a régészeti adatok nem támasztanak alá egyértelműen egy Kr.e. XV. sz.-i kivonulást. Sokan későbbi honfoglalást feltételeznek11, a nagy többség a Kr.e. XIII. sz.-ra voksol. Három fő ok miatt:
I. A 2Móz.1,11-ben említett Pitómot és Ramszeszt, mai nevükön Tell el-Maskhautát és Tanist a régészek feltárták és kimutatták, hogy el-Maskhautát II. Ramszesz (kb. 1290-1224) építtette. Ráadásul a Bibliában említett Ramszesz név is erre a fáraóra utal.
II. A Kr.e. XIII. sz.-ból sok izraeli település romjaiban pusztítás nyomait fedezték fel a régészek, ami jól összeegyeztethető lenne egy Kr.e. XIII. sz.-i erőszakos betöréssel a területre.
III. Az előbbi érvekhez társul, hogy Kr.e. 1900 és 1300 között nincs nyoma Transzjordániában letelepedett népeknek, pedig a Biblia szerint ezen a területen moabiták és edomiták fogadták a zsidókat.
A Kr.e. XIII. sz.-i datálást valló konzervatív kutatók, akik egyébként szép számmal vannak, a Bibliával úgy egyeztetik össze a fenti érvelést, hogy szerintük az említett két igehelyen kerekítésről van szó. A Biblia gyakran 40 évnek számol egy nemzedéket, (aminek nyilván jelképes okai is vannak, mivel a 40-es szám nagy fontossággal bír az Igében), holott a valóságban az csak 20-30 év. Így az 1Kir. 6,1 480 évéből 300 év lesz, ami már sokkal könnyebben összhangba hozható a régészeti adatokkal.
Ugyanakkor a Kr.e. XV. sz.-i datálás hívei (ezt az álláspontot szinte kizárólag csak néhány konzervatív kutató vallja) tagadják, hogy Pitómot és Ramszeszt az említett lelőhelyekkel kellene azonosítani, és ők más, olyan lelőhelyekkel azonosítják ezt a két települést, melyek megengednek korábbi datálást. Sokan a 2Móz. 1,11-ben előforduló Ramszesz nevet későbbi betoldásnak tekintik, ami szintén könnyebbé teszi a korábbi datálást. Ennek a nézetnek a képviselői a Kr.e. XIII. sz.-i pusztítást jelző rétegeket egyéb külső betörésekkel magyarázzák, ugyanakkor rámutatnak arra, hogy több, a Bibliában említett településen nem találtak a Kr.e. XIII. sz.-ból származó pusztításnyomokat22. Ami a moabitákat és edomitákat illeti, a fent idézett megállapítás egy, a 30-as években végzett vizsgálat alapján áll. Ennek a vizsgálatnak a módszerei ma már elavultak, ráadásul azóta előkerültek olyan leletek a környékről, igaz, nem nagy számban, melyek megkérdőjelezik ezt az állítást.
A vitát összefoglalva megállapíthatjuk, hogy bár a döntő többség egy Kr.e. XIII. sz.-i honfoglalás mellett van, mindazonáltal a másik oldalnak is vannak érvei, így ebben a kérdésben nem célszerű elhamarkodottan és dogmatikusan állást foglalni addig, amíg újabb adatok nem kerülnek napvilágra.33
SZERKEZET
Akárcsak az 1Mózes, a 2Mózes is többféleképpen osztható fel. Az események színhelye alapján a következő felosztás készíthető:
1. rész: Izrael Egyiptomban (1,1- 13,16)
2. rész: Izrael a pusztában (13,17- 18,27)
3. rész: Izrael a Sínai-hegynél (19,1- 40,38)
A könyv tartalma alapján viszont más felosztás kínálkozik:
1. rész: Isten megmenti Izraelt az egyiptomi szolgaságból (1,1- 18,27)
2. rész: Isten Izraelnek adja törvényét (19,1- 24,18)
3. rész: Isten megparancsolja Izraelnek a Szent Sátor megépítését (25,1- 40,38)
Ennek a felosztásnak nagy előnye, hogy világosan elkülöníti a könyv három fő témáját: Isten szabadítása, Isten törvénye, Isten imádása.
A fentieken kívül a könyvnek még számtalan felosztása lehetséges, olykor a jegyzetekben is utalunk majd néhány más lehetőségre.
A felhasznált irodalomhoz lásd a Mózes első könyvéhez írt bevezetés végén található listát.
