BEVEZETÉS HAGGEUS PRÓFÉTA KÖNYVÉHEZ

TÖRTÉNELMI HÁTTÉR, A KELETKEZÉS KÖRÜLMÉNYEI

Izráelnek, Isten népének történelmében új fejezet kezdődött, mikor Kr.e. 539-ben Círus perzsa király kiadta rendeletét (Ezsd 6,3-5), melynek értelmében a babiloni fogságba hurcolt népek hazatérhettek. Círus uralkodásának kezdetekor hozzáfogott a birodalom átszervezéséhez. A Perzsa birodalom hatalmi politikájához tartozott, hogy az uralma alá tartozó népeknek bizonyos fokú önállóságot adott, néhol meghagyva saját kormányzási szervezetüket. Így kapott valamiféle autonómiát Júda is, saját „kormányzója” lehetett (Sésbaccar, Zerubbábel), de területe kisebb volt, mint a fogság előtti királyságé, és a „Folyamon túli tartományba”, azaz az Eufrátesztől Ny-ra fekvő samáriai tartományhoz tartozott. Nagyfokú uralkodói toleranciát mutatva a különböző népek gyakorolhatták vallásukat, istenképeiket, tárgyaikat visszavitette a szentélyeikbe, felépíthették ismét templomaikat. A fogság idején a zsidók közül is sokan megtalálták a helyüket az új körülmények között, nem gondoltak a hazatérésre, ugyanakkor nem szűnt meg teljesen a zsidó vallás gyakorlása sem. Ugyan nem volt mód áldozatok bemutatására, hiszen nem volt templom, de a vallási előírások egy részét így is tudták gyakorolni, mint pl. a szombat megtartását, vagy a körülmetélést, mint a szövetség jelét, vagy a törvénnyel foglalkozást; ekkor különösen előtérbe került a tiszta-tisztátalan kérdése. A zsidó nép Sésbaccar vezetésével indult vissza Júdába. Itt nem nagy tömegek visszatérésére kell gondolni, hanem több kisebb csoport indult útnak, ahogyan azt Nehémiás és Ezsdrás könyvében is olvashatjuk. Nekiláttak Jeruzsálem, majd a templom újjáépítésének is, de az építkezés a különféle nehézségek (anyagi, a hazatértek és a már ott élők közti feszültségek) miatt akadozott, elhalasztódott. Kr.e. 521-ben Dárius lépett trónra, akinek uralkodása alatt bekövetkező lázadások, és a gazdasági nehézségek gyengítették a központi királyi hatalmat, de a lázadásokat letörve kb. 520 tájékára sikerült hatalmát megszilárdítania. Az ő uralkodása idején kaptak engedélyt, hogy folytassák az építkezést. Ebben az időszakban egyfajta morális válságot élt át a zsidóság. Talán, mert a biztonság, a gazdagság és jólét helyett nehézségekkel, silány terméssel, szárazsággal, munkájuk eredménytelenségével találták szembe magukat, már nem tartották fontosnak a templom építését, a helyzetüket kilátástalannak látták. Ebben a helyzetben hangzott fel Haggeus, majd Zakariás prófétai üzenete, s rázta fel Isten népét, melynek eredményeként Kr.e. 515-re felépült a templom (l. Ezsdrás könyve), amely nagyjából megegyezett Salamonéval, és rendkívül jelentős volt a hit megerősödése, gyakorlása, a Jeruzsálemben és a szétszórtságban élők közti összeköttetés szempontjából.

A SZERZŐ, A KÖNYV KELETKEZÉSE

Haggeus prófétát mind a róla elnevezett könyv, mind az Ezsd. 5, 1. ill. 6, 14. egyszerűen prófétának hívja, anélkül, hogy megnevezné származását. Ennek az lehet az oka, hogy elég kevés próféta működött akkor, és a kis zsidó közösségben Haggeus Zakariással együtt nagyon ismert volt. Neve a hag = ünnep, ünnepség szóból ered. Valószínűleg valamilyen ünnepnapon született, és ezért kapta az „én ünnepem” nevet, de az is elképzelhető, hogy a Haggeus becenév volt. Könyve rövidsége miatt sem tudunk sokat magáról a prófétáról. Ezsdrás könyvében neve megtalálható a hazatértek listáján. A zsidó hagyomány és a Hag 2,3 alapján feltételezhető, hogy élete nagy részét Babilonban töltötte, de még látta a régi templomot. Kr.e. 520-ban már idős ember lehetett, aki tisztán látta, hogy generációja számára legdöntőbb a templom felépítése, hiszen abban az időszakban az testesítette meg mindazt, amit Isten tett, ígért és kért népétől. Nem tudjuk, mi történt Haggeus prófétával utolsó próféciája, vagyis Kr.e. 520. dec. 18. után, megélte-e a templom építésének befejezését. Csak azt tudjuk, hogy prófétai szolgálatát utódja, Zakariás vette át.

A könyvben szereplő pontos időmeghatározások, a narratív stílus, és az E/3. sz. használata arra enged következtetni, hogy valaki más jegyezte le Haggeus prófétai szavait nem sokkal Kr.e. 520 után. A könyv rövidsége ellenére is számos vitát váltott ki arról, hogy eredetileg milyen sorrendben jegyezhették le a verseket. Általánosan elfogadott, hogy a versek sorrendje a következő lehetett: 1,14; 15; 13; 2,15-19; 10-14., 1-9; 20-23. De a Bibliánkban található sorrend nem befolyásolja az üzenet tartalmát és értékét.

A könyvben leírtakat napra pontosan nyomon követhetjük (ld. táblázat), s ebből kiderül, hogy Haggeus prófétai beszédei mintegy 16 hét alatt hangzottak el.

Igehely	Dárius uralkodása szerinti időpont	Mostani időszámításunk szerinti időpont (Kr. e.)
Hag. 1,1	2. év 6. Hónap 1. nap	520. augusztus 29.
Hag. 1,15	2. év 6. Hónap 24. nap	520. szeptember 21.
Hag. 2,1	2. év 7. Hónap 21. nap	520. október 17.
Hag. 2,10. 20	2. év 9. Hónap 24. nap	520. december 18.

A KÖNYV SZERKEZETE

A könyvben található négy prófétai beszéd alapján a következőképpen osztható fel:

1. Felszólítás a templom építésére (1,1-15)

2. Bátorítás a munkára (2,1-9)

3. A nép értékelése (2,10-19)

4. Prófécia Zerubbábelnek (2,20-23)

FELHASZNÁLT IRODALOM

John Bright: Izráel története

Dr. H. Jagersma: Izráel története az ÓSZ-i korban

Joyce G. Baldwin: Haggai, Zechariah, Malachi

Rózsa Huba: Az Ószövetség keletkezése