BEVEZETÉS MÁTÉ EVANGÉLIUMÁHOZ

SZERZŐ

Akárcsak a többi evangélium, ez az evangélium is anoním, vagyis maga a szöveg nem nevezi meg az írót. Egészen a legutóbbi időkig a legtöbb tudós úgy gondolta, hogy az evangéliumok címfeliratát (pl. “Máté evangéliuma”) Kr.u. 125 körül csatolták az evangéliumokhoz. Ez az évszám tulajdonképpen nem nyugszik szilárd bizonyítékokon, csupán találgatásról van szó, ami két dolgon alapszik: egyrészt azon a feltételezésen, hogy az evangéliumok eleinte anonímak voltak, másrészt azon a tényen, hogy legkésőbb 140-ben már voltak címeik. Nem nagyon rég egy Martin Hengel nevű tudós megkérdőjelezte ezt a megállapodást. Ő azt állította, hogy a címadás elkerülhetetlen, ha egy gyülekezetben két evangéliumot is használnak párhuzamosan, márpedig ez már jóval 125 előtt bekövetkezhetett (legkésőbb 100 körül). Ráadásul az ókori címadási szokások és az alapján, hogy a hagyomány meglehetősen egyöntetű abban, hogy melyik evangéliumot kinek tulajdonítja, még az is elképzelhető, hogy már a kezdet kezdetétől volt valamiféle szerző-megjelölés az evangéliumokhoz csatolva. A vita a mai napig folyik Hengel érveiről, tehát még korai lenne egyértelműen állást foglalni.

A cím mellett a szerzőről tanúskodik még egy bizonyos Papias nevű püspök írása (hogy mikor írta ezeket a sorokat arról megoszlik a tudósok véleménye, a tippek Kr.u. 100 és 140 között oszlanak meg). Sajnos Papias könyve(i) nem maradt(ak) fenn, ezeket a sorokat is csak onnét ismerjük, hogy Eusebius (Kr.u. IV. sz.) idézi őket. Fordításuk, mint azt az alábbiakban érzékeltetjük is, meglehetősen vitatott kérdés: “Máté szünetaxeto /összeállította, szerkesztette, rendezte (sorrendbe)/ ta logia /a mondásokat, az evangéliumot/ hebraidi dialektó /arámi nyelven, héber nyelven, héber (arámi) stílusban/ és mindenki hérméneuszen /magyarázta, lefordította, továbbadta/ legjobb tudása szerint”. A tudósok többsége ma úgy gondolja, hogy nem héberül, vagy arámul írták az evangéliumot, hanem görögül, tehát a “héber (zsidó) stílusban” a helyesebb fordítás, bár vannak néhányan (nem is jelentéktelen tudósok), akik nem így gondolják és kitartanak amellett, hogy Máté evangéliuma először arámul íródott. Egy további lehetőség, hogy a “ta logia” nem is az evangéliumra vonatkozik, hanem Jézus beszédeinek egy gyűjteményére, mely már az evangélium előtt létrejött.[8] Újabban azonban Papias szövegkörnyezetének és a Q forrás természetéről folytatott vizsgálatoknak és egyéb megfontolásoknak következtében a tudósok nagyobb része amellett foglal állást, hogy a logia igenis az evangéliumot jelenti. További lehetőség persze az idézet értelmezésében, hogy azt mondjuk, hogy Papias tévedett. Például: a helyes értelmezés az, hogy Máté arámul írta az evangéliumát (kétség kívül egy józan paraszti ésszel rendelkező fordító így értelmezné a görög szavakat, és az ókori írók is így értelmezték Papiast), de ez nem igaz, Papias tévedett. Innét természetesen csak egy apró lépés, hogy kijelentsük, Papias megbízhatatlan és akkor is tévedett, mikor Máténak tulajdonította az evangéliumot. Azonban, mint arra egyre többen rámutatnak, nem feltétlen bölcs eljárás az, ha egy problémát úgy oldunk meg, hogy magabiztosan kijlentjük, hogy mi sokkal többet tudunk ezeknél az ókori megbízhatatlan sarlatánoknál, és nem kell különösebben törődni azzal, hogy mit írtak össze-vissza.

Hosszasan lehetne írni arról, hogy az ú.n. belső bizonyítékok Máté személye mellett, vagy ellen szólnak. Az igazság azonban az, hogy ezek a belső bizonyítékok nem túl erősek semelyik oldalon sem. Ha valaki úgy gondolja, hogy nem Máté írta az evangéliumot, az ezt a nézetét különösebb nehézség nélkül összhangba tudja hozni az evangélium szövegével, sőt még “alá is tudja támasztani” vele, de ugyanez a helyzet akkor is, ha valaki Mátét tartja a szerzőnek. Akik elutasítják az apostoli szerzőséget azok ezt általában azért teszik, mert van egy elképzelésük a korai egyház és teológia fejlődéséről, és a Máté evangéliuma eszerint az elképzelés szerint “túl fejlett”, vagyis “túl késői” ahhoz, hogy egy apostol írhatta volna. Arra itt nincs hely, hogy ezeket a kérdéseket itt részleteiben megtárgyaljuk, mindenesetre ezek a fejlődés-modellek nagyrészt spekulációk és olyan módon is lehet rekonstruálni a korai egyház és teológia történetét, hogy abba beleférjen egy igen korai, apostoli időkben írt Máté evangélium is.

Mivel tehát nincs perdöntő bizonyíték az apostoli szerzőség ellen és a korai hagyomány egyértelműen Máténak tulajdonított az evangéliumot (ráadásul az ókori egyházban messze ez az evangélium volt a legnépszerűbb és legelterjedtebb, ami egyesek szerint furcsa lenne, ha nem egy apostol írta volna), a legtermészetesebb megoldás az, hogy amíg erősebb és meggyőzőbb érvekkel nem támadják ezt a nézetet, addig Máté apostolt tartjuk a szerzőnek.

AZ EVANGÉLIUM MEGÍRÁSÁNAK HELYE

Az előzőnél talán kevésbé fontos, de érdekes kérdés, hogy hol írták az evangéliumot. A hagyományos és első pillantásra legkézenfekvőbb vélemény szerint Palesztínában. A modern tudósok többsége azonban inkább Antiochiába, vagy legalábbis Szíriába teszi a keletkezés helyét. Emellett főleg három érvet szoktak felhozni: 1. Az evangélium sokak szerint Kr.u. 70 után íródott, tehát a jeruzsálemi templom lerombolása után, márpedig ezekben a nehéz időkben valószínűbb, hogy valaki Palesztínán kívül ír egy ekkora művet (de ez több szempontból is támadható érv); 2. Antiochiában sok zsidó élt, de ugyanakkor a pogány-evangélizáció felé is nyitott volt az ottani gyülekezet, és ez a két vonás (zsidó atmoszféra, pogányok felé való nyitottság) az evangéliumban is megfigyelhető; 3. az első egyértelmű, nem vitatott tanúságtétel Máté evangéliumáról Ignatiustól, Antiochia egyik püspökétől származik. Ezek, mint látható, jó érvek egy találgatás mellett, de nem perdöntőek. Antiochián kívül már sok más lehetséges helyszínt javasoltak a tudósok, pl. Transzjordániát, Alexandriát, Föníciát, stb.

DATÁLÁS

A fent említet ignatiusi szöveg adja a felső határát a lehetséges datálásnak. Mint már utaltunk rá, sokan igyekeznek minél későbbre datálni az evangéliumot, hogy az összhangba hozható legyen a korai egyház-, teológia-, evangélium-fejlődésről vallott nézeteikkel. Ebből adódik, hogy sok tudós Kr.u.80-100 közé teszi az evangélium megírásának idejét. Azonban nem szükséges, hogy Mátét ilyen későnre tegyük:

1.       Még ha igaz is az a vélemény, hogy Máté használta Márkot (feltételezett keletkezési idő, eltekintve az extrém feltételezésektől: 55-70), ha Márkot 60-ra tesszük, akkor elképzelhető, hogy Máté akár még 70 előtt publikálhatta művét.

2.       Sokak szerint utalás történik Jeruzsálem és a templom Kr.u.70-es lerombolására az evangéliumban, márpedig ilyet csak 70 után írhatott a szerző. Akik így érvelnek, azok nyíltan tagadják, hogy Jézus képes lehetett a jövő megprófétálására. De ez nem tudományos érv, hanem inkább a tudós hitbeli és filozófiai beállítottságárol árul el valamit. A Jeruzsálem, illetve a templom lerombolására utaló részek ószövetségi nyelvezetet használnak (vagyis pl. a templom felégetésére való utalás nem feltétlen azt jelenti, hogy a szerző tudta, hogy tényleg felégették a templomot, hanem ez egyszerűen egy ószövetségi, sőt ókori toposz volt: ha egy (képzeletbeli, vagy jövőbeni) borzalmas ostromot írunk le, akkor abban szerepelnie kell a felégetés motívumának). Egyes tudósok éppen hogy úgy érvelnek, hogy ha valaki az események bekövetkezte után ír, akkor az sokkal több konkrét részletet írna le, vagyis Máté 70 előtt írt.

3.       Az ókori írók egyöntetűen meglehetősen koránra teszik Mátét. Mivel ők Mátét tartották  az első evangéliumnak és ez a nézet nem túl népszerű a mai tudósok között, a modern kutatók – talán tévesen – nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget ennek a korai datálásról szóló ókori tanúságtételnek.

4.       Máté igenis sok mindent ír, amit 70 után talán nem, vagy nem így írt volna le. Például a templomadó megfizetéséről szóló részt (17,24-27). 70 előtt ezzel a történettel Máté egy gesztust tehetett a zsidó olvasói felé (ezzel nem azt mondjuk, hogy ő találta ki a sztorit, nem ezzel tette a gesztust, hanem azzal, hogy a Jézus által tett számtalan dologból éppen ezt választotta ki megörökítésre). 70 után is fizetni kellett a zsidóknak az adót, de a római kormányzat úgy intézkedett, hogy azt a római Jupiter templomnak kellett befizetni. Vagyis 70 után az adó megfizetése a bálványimádáshoz kapcsolódott. Veszélyes lehetett hát leírni ezt az esetet egyértelmű kommentár nélkül, mert félő volt, hogy a korabeli olvasók a bálványimádással hozzák összefüggésbe – feltéve, hogy Máté 70 után írt.

Összefoglalva tehát, különösebb nehézség nélkül lehet az evangéliumot 70 előttre is datálni, sőt, vannak tudósok, akik jóval 70 előttre datálják (bár kétség kívül egy kisebbségről van szó a tudományos táboron belül).

SZERKEZET

Az evangélium írója meglehősen ügyesen igen összetett szerkezetű művet alkotott, amiből az következik, hogy sokféleképpen próbálták már megfogni a könyv szerkezetének lényegét, de ebből a sok próbálkozásból semelyik sem nyerte el maradéktalanul a témával foglalkozók tetszését, ami nyilván abból is adódik, hogy ezek a különböző felosztások nem zárják ki feltétlenül, hanem gyakran kiegészítik egymást. Az alábbiakban a két legnépszerűbb felosztást ismertetjük.

GEOGRÁFIAI FELOSZTÁS

1,1-2,23: előszó

3,1-4,11: Jézus felkészülése a szolgálatra

4,12-13,58: Jézus szolgálata Galileában

14,1-16,12: Jézus szolgálata más északi területeken

16,13-20,34: az út Jeruzsálem felé

21,1-25,46: Jeruzsálemben

26,1-28,20: szenvedés és feltámadás

FELOSZTÁS AZ IRODALMI SZERKEZET ALAPJÁN

Az evangéliumban öt nagy tanító beszéd található. Mindegyiket egy olyan szakasz előzi meg, ami elbeszél bizonyos eseményeket. Ily módon a következő párokat kapjuk:

Az 1-2 fejezetek a bevezetést képezik. A 26-28 fejezetekben elbeszélés van, de utána hiányzik a tanító rész, mintha Máté azt szerette volna sugallani, hogy a tanítás feladata (Jézus tanítói munkájának folytatása) most már a tanítványoké (28,18-20). Vagyis a könyvnek egy “nyitott befejezése” van, ami azt sugallja, hogy a történetnek itt még nincs vége, folytatódik tovább a tanítványok által.

FELHASZNÁLT IRODALOM