BEVEZETÉS A PÉLDABESZÉDEK KÖNYVÉHEZ

A könyv sajátosságai

A Példabeszédek könyve több szempontból is eltér a legtöbb ószövetségi könyvtől. Mielőtt nekikezdünk a klasszikus bevezetés kérdéseknek (ki írta, mikor írta, stb.), célszerű elgondolkozni azon, hogy miért is olyan különleges ez a könyv. Ez segíteni fog bennünket a „klasszikus kérdések” megválaszolásában is.

Először is ebben a könyvben nem igazán találunk utalást azokra a nagy, sorsfordító eseményekre, melyekről a legtöbb ószövetségi könyvben olvashatunk (szövetség Ábrahámmal, kivonulás Egyiptomból stb.). Egyfajta történelem nélküliség, időtlenség jellemzi a könyvet.

A szöveg stílusa is sajátos, főleg a 10-31 részekben. Nem próza, de költészetnek sem neveznénk. Példázatok. Rövid mondatok, amik a valóságot igyekeznek megragadni egy bizonyos szemszögből. Sőt, gyakran még mondatokról sem beszélhetünk. Bibliafordításaink nem is igazán tudják visszaadni az eredeti szöveg jellegét. Vegyük például a 28:3-at: „Ha szegény ember a nincstelenek elnyomója, olyan az, mint a felhőszakadás, mely után nincs kenyér”. Az eredetiben ez valahogy így olvasható: „Maga is szegény és szegény elnyomója – felhőszakadás és nincs kenyér”. Vagy nézzük a 25:12-t: „Mint az aranyfüggő és a színarany ékszer, olyan a bölcs feddés a szófogadó fülnek”. Eredetileg: „Arany fülbevaló és arany nyaklánc – bölcs feddő odafigyelő fülnek”. Ilyen és ehhez hasonló sorok esetében valóban nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy be ne illesszünk egy-egy „ha”, „olyan”, „mint”, „van” stb. szócskát a fordításba. Ezzel azonban elvész az eredeti mondás titokzatossága, tömörsége, olykor többértelműsége.

A valóságot megragadni, vagy erkölcsi tanítást adni? A kettő nem feltétlenül ugyanaz. Nyilvánvaló, hogy a példabeszédek könyve mögött mind a két szándék megtalálható. Azonban tartózkodnunk kell attól a végletes szemlélettől, miszerint csupán azért, mert valami a Bibliában található, biztos tartalmaz erkölcsi mondanivalót a számunkra. Nem biztos. Ne legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha élvezzük egy-egy mondás sajátos világlátását, furcsa metaforáját, vagy ahogy ok-okozati összefüggéseket állapít meg, de ezen közben nem világos számunkra az „erkölcsi mondanivaló”. Lehet, hogy nincs. A sajátos világlátás, szép metafora, ok-okozati összefüggés önmagában is élvezhető érték.

Mint ahogy a finom homok kifolyik a kezünk közül, ha szorosan megpróbáljuk megragadni, a valóság sem engedelmeskedik feltétlen a szavaknak. Ezt a kínos helyzetet maga a Példabeszédek könyve is jelzi (lásd pl. 26:4-5). Egy-egy példabeszéd nem mindig, mindenkinek, minden helyzetben használható csodamondat. Erről tanúskodnak a Biblia történetei és a bibliai bölcsességirodalom más alkotásai (Jób, Prédikátor könyve) is. A példabeszédekre jellemző személytelen magabiztosságnak szüksége van az ellenpontra, a prédikátor személyes vívódására. A példabeszédek világa szinte teljesen kiszámítható, rendezett, törvények uralta, kielégítő. Ez alól csak néhány mondás tanítása lóg ki. Ám ez csak a valóság    egyik oldala. Látnunk kell a hiábavalóságot, frusztrációt, káoszt, kiszámíthatatlanságot is. A valóságban kéz a kézben halad a kiszámíthatóság és az abszurditás. A Bibliában is egymás mellett találjuk őket (Példabeszédek könyve – Prédikátor könyve).

Ahogy a puha agyagon rajta marad annak az ujjlenyomata, aki azt megragadta, úgy a valóságon is rajta marad az azt megragadó beszéd „ujjlenyomata”. Más-más stílusú műveken keresztül, más-más metaforák segítségével a valóság más-más tulajdonságai nyílnak meg előttünk. Ez igaz a Példabeszédek könyvére is. Azzal, ahogy beszél a valóságról, egyúttal formálja is a saját maga által megragadott valóságot.

Nem véletlen tehát, hogy a Példabeszédek könyvét olvasva egyszerre lephet meg bennünket három érzés: „Ez a könyv megragadta a valóságot.” „A valóság valahogy kifolyik a könyv hálójából.” „Ez a könyv valahogy mássá tette a valóságot a számomra.”

• A könyv szerkezete

Ebben a kérdésben sok elmélet kering, de ha nem akarunk túlzottan belemenni a részletekbe, akkor a szerkezet meglehetősen egyértelmű: az 1-9 fejezetek stílusa, mondanivalója nagyon más, mint a 10-31 fejezeteké. Tehát az biztos, hogy a könyv két nagy fejezetre oszlik, még ha ez a felosztás egy kissé elnagyolt is.

Továbbá az is világos, hogy az 1-9 fejezetek bevezetőül íródtak a későbbi fejezetekhez. A bevezetés a csúcsát a 9. fejezetben éri el, ahol is két nőszemélyt állít az olvasó elé a szöveg: Bölcsesség asszonyt (9,1-6) és Balgaság asszonyt (9,13-18). A szöveg az olvasót következetesen hímneműként írja le (lásd. pl. 8,32), amivel nem annyira a női olvasókat kívánja kirekeszteni, mint inkább irodalmi eszközről van szó. A bölcsességre egyébként végig nőnemben hivatkozik a könyv (a feminista teológusok nagy örömére), még akkor is, mikor már-már isteni rangra emeli. Az üzenet tehát világos. A fiatal fiúnak választania kell a két nő között. Kivel akar együtt élni? A Bölcsességgel, vagy a Bolondsággal? Ezek után következik a bölcsesség részletes bemutatása.

1. A kontextus

Milyen társadalmi közegben születnek a példabeszédek az ókori Közel-Keleten, és így Izraelben? Valamiféle iskolához hasonló intézményhez kötődnek, vagy a királyi udvarhoz, esetleg egy családi apa-fiú kapcsolat áll a példabeszédek mögött? Sok kutató esküszik erre vagy arra a kontextusra mint a legvalószínűbb háttérre, bár egyre többen nem a vagy-vagy sémáját használják a kérdés megoldására, hanem azt mondják, hogy mindhárom fent említett társadalmi közeg hozzájárulhatott példabeszédek, bölcs mondások születéséhez.

Az biztos, hogy maga a műfaj nagyon népszerű volt az egész ókori Közel-Keleten. Sok mondás közkézen foroghatott, sok mondás-gyűjteményt írtak, melyek a kereskedők, illetve más célból utazók segítségével széles körben elterjedhettek. Sokszor nehéz is megállapítani, hogy melyik irat kire, mennyire és hogyan hatott, bár azt, hogy két írás között van összefüggés, gyakran világosan érezzük. A példabeszédek műfaja és témája, sajátos világlátása tehát az ókori Közel-Kelet közös kultúr-kincséhez tartozik. Ez igaz a példabeszédek könyvére is. Ez is egy a sok hasonló ókori könyv között, ami hatott másokra és amire mások is hatottak. Ezzel persze nem mondjuk, hogy nem Istentől ihletett. Az ihletettség azonban nem azt jelenti, hogy a könyv az égből pottyant le. Ha Isten ma arra indítana valakit, hogy írjon egy művet, akkor nem lepődnénk meg azon, ha a regény formát választaná az író, akár Isten vezetésére. Sőt, korábbi regényekben már kikísérletezett motívumokból, sőt témákból sokat felhasználna mondanivalója közléséhez és az így megszületett, Istentől ihletett mű aztán hatna más regényírók nem Istentől ihletett műveire is. Más szóval nem lepődnénk meg azon, ha a mai kor (maga a regény forma, korábbi regények) erősen hatna az ihletett műre.

A Példabeszédek könyve tehát nagyrészt felhasznált más hasonló műveket is. Jelenlegi tudásunk szerint a legnagyobb hatással egy egyiptomi mű, Amenemope instrukciói voltak rá. Amenemope egy írnok-hivatalnok volt, feltételezhetően a ramesszida korban, vagyis valamivel (egy-két száz évvel) Salamon előtt. 30 rövid fejezetből álló könyve széles körben elterjedhetett az ókorban. Elsősorban a Péld.22,17-23,11 szakasz esetében mutatható ki Amenemope hatása, de a Példabeszédek többi részében is találunk gondolatokat, szófordulatokat, amik kísértetiesen hasonlítanak erre az egyiptomi iratra.

A szerző és a megírás időpontja

A könyv kezdete szerint „Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának a példabeszédei” olvashatók a könyvben. Azonban a könyvben többször olvasunk más szerzőkről is (Ágúr-30,1; Lemúél-31,1; a bölcsek-22,17). A 25,1 szerint egyes salamoni példabeszédeket Ezékiás király emberei gyűjtöttek össze. Ők minimum 200 évvel Salamon után működtek. Vajon addig csupán a szájhagyomány útján maradtak fenn ezek a példabeszédek? Vagy írott művekből ollózták ki őket valamilyen szisztéma szerint?

A könyv stílusjegyei és a benne található információk alapján egy bizonyos: a könyv gyűjtemények gyűjteménye. Ma már gyakorlatilag megállapíthatatlan, hogy egész pontosan hány forrásból származik a ma kezünkben levő könyv anyaga, és hogy az eredeti mondás-gyűjteményeknek, amikből a Példabeszédek könyve felépül, mi volt az előtörténete. Így aztán az is vita tárgyát képezi, hogy egész pontosan mekkora szerepet tulajdonítunk Salamonnak. Vannak, akik szerint csupán azért kezdődik a rá való hivatkozással a könyv, mert őróla máshol úgy olvashatunk, mint a világ legbölcsebb emberéről és mint háromezer példabeszéd szerzőjéről (I.Kir.5,9-14 esetleg egy ironikus utalás Amenemope satnya teljesítményére, aki csak harmincat, vagy legalábbis harminc rövid fejezetnyit volt képes összekaparni?). Nem is kell igazán komolyan venni ezt a hivatkozást, ezzel csupán tekintélyt akartak szerezni a könyvnek, azt akarták kifejezni, hogy itt most „salamoni kaliberű” bölcs mondások következnek. Mások szerint viszont igenis szó szerint kell venni a kezdést és ha nem is az egész könyv, de sok mondás Salamonra vezethető vissza. Igaz, az biztosnak látszik, hogy a könyv végső formáját jóval Salamon után nyerte el. A vita szigorúan tudományos érvekkel nem eldönthető, hiszen nincs mód arra, hogy pontosan feltárjuk a mondások keletkezését. Hogy ki hogy képzeli el a könyv keletkezését, az nagyrészt a fantáziára van bízva – igaz ez a tudósok elméleteire is.

Általánosan megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy az első kilenc fejezetet inkább későbbinek tartják a tudósok, bár e mellett is nehéz lenne igazán perdöntő érveket felsorakoztatni (általában a stílusra szoktak hivatkozni ezzel kapcsolatban). Sokan ennek az első kilenc fejezetnek a megírását a fogság utánra, a többi fejezetét pedig valamikor a fogság előttre helyezik. A rövid példabeszédekből sok bizonnyal nagyon régi keletű, bár írásba foglalásukat meghatározni nem igazán lehet.

FELHASZNÁLT IRODALOM