BEVEZETÉS A RÓMAI LEVÉLHEZ

SZERZŐ, KELETKEZÉSI HELY ÉS IDŐ

A legtöbb bibliai könyv esetében ezek a legtöbbet vitatott kérdések. A Rómaiakhoz írt levél kivételt jelent. Gyakorlatilag soha senki nem tagadta, hogy a szerző Pál volt. A keletkezési időről ugyan vannak kisebb viták, de ezeknek a vitáknak a tárgya csupán néhány év. A levél utalásaiból és abból, amit Pál életéről tudunk, úgy tűnik, hogy miután a Földközi-tenger keleti medencéjében végzett munkáját befejezettnek tekintette, a nyugati medencére is ki akarta terjeszteni az evangélizációját (15,24), de előtte még Jeruzsálembe utazott, mint ahogy arról a Csel. 20-21 is beszámol. A Csel. 20,3 alapján az út során három hónapot Korinthusban töltött. Ez az egy helyben tartózkodás ideális lehetett a levél megírására, ráadásul a levél belső adatai is Korinthusra mutatnak (pl. 16,1: Kenkhrea Korinthus kikötővárosa volt, 16,23: Gájusz valószínűleg Korinthusban (1Kor. 1,14) lakott, stb.). Mivel Pál életének kronológiáját néhány évnél nem nagyobb bizonytalansággal ismerjük, ezért ezek alapján a tudósok többsége Kr.u. 55-57 közé teszi a levél megírását, ha a „szélsőségesek” véleményét is figyelembe vesszük, akkor Kr.u. 51-58 között íródott a levél.

Sajnos a kiélezett vitától és a bizonytalanságoktól ennek a levélnek az esetében sem menekülünk meg. Amilyen egyöntetű a tudományos világ a fenti kérdéseket illetően, annyira megosztott a levél megírásának célját, a címzettek kilétét és a levél teológiai értelmezését tekintve. Ezekben a kérdésekben a vita elképesztő méreteket öltött, így itt és a jegyzetekben az átlagosnál kicsit bővebben foglalkozunk velük. A bővebb foglalkozást igazolja, hogy sokak szerint Pál apostol, sőt az egész Újszövetség legfontosabb iratáról van szó, amit ugyan így kijelenteni nyilván nem lehet, de kétség kívül van valami igazság a megállapításban, hiszen ha végigtekintünk az egyház történelmén, megállapíthatjuk, hogy a Biblia iratai közül a Római levélnek meghatározó szerepe volt a kereszt(y)én(y) teológia alakulásában.

A LEVÉL CÉLJA ÉS CÍMZETTJEI

Mivel bizonyos kéziratokban a „Róma” szó hiányzik az 1,7, ill. 1,15 versekből, néhányan arra gondoltak, hogy a levél eredetileg nem feltétlenül a római gyülekezetnek szólt, hanem, például, körlevél lehetett. Sok tudós (ma már úgy tűnik egyre kevesebb) úgy gondolja, hogy a 16. fejezet eredetileg nem tartozott a levélhez, hanem az az efézusi gyülekezetnek szólt, csak később csatolták a rómaiakhoz szóló levélhez. Ezzel összefüggésben néhányan úgy gondolták, hogy az egész levél két (esetleg több) levélnek az összeállításából születhetett, mely levelek közül eredetileg nem feltétlenül szólt mindegyik a római gyülekezetnek. Mivel, bár ma is sok ellenvélemény van, ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban mintha konszenzus kezdene kialakulni, ezért viszonylag röviden tárgyaljuk őket.

A nagy többség úgy gondolja, hogy nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani a különböző szöveghagyományoknak az 1,7 és az 1,15 esetében. Egyrészt a kéziratok többségében (köztük több régi és megbízható kéziratban is) szerepel a „Róma” szó, másrészt a szöveg olyan, hogy a másolóknak nagy kísértést jelenthetett, hogy kihagyják a „Róma” szót, mert ezzel a levél mondanivalóját a nem Rómában élő olvasók felé is irányíthatták.

Van egy nagyon fontos kézirat, melyben a 16,25-27 versei közvetlenül a 15. fejezet után jönnek. Ebből sokan arra következtettek, hogy létezett a levélnek egy 15 fejezetes változata. Ez azonban nem csak úgy magyarázható, hogy eredetileg 15 fejezetből állt a levél és később csatolták hozzá a 16-at, hanem úgy is, hogy az egyik másoló nem érezte szükségesnek, hogy a személyes (és a másolás időpontjában talán már nagyrészt elavult – hiszen a levélben szereplők nagyrészt meghalhattak addigra már) utalásokkal teletűzdelt 16. fejezetet Rómán kívül is felolvassák, ezért egyszerűen kihagyta ezt a részt a levélből. A 16. fejezet névanyagát többen is vizsgálták, és bár ebből perdöntő módon természetesen nem lehet eldönteni, hogy a fejezet része volt-e az eredeti levélnek, a névanyag kiválóan beleillik a Rómában használt névanyagba, és más Bibliai helyekkel való párhuzamok is ezt bizonyítják. Igaz, ezek a párhuzamok nem nagyon erősek: például a Rufusz névvel a 16,13-on kívül még a Mk. 15,21-ben találkozunk. Márk elbeszéléséhez nem elkerülhetetlen Rufusz említése, ezért az evangélista nyilván azért említi meg, mert a feltételezett olvasóközönség jól ismerte Rufuszt. Márk evangéliumát az egyébként sokak által támadott hagyomány Rómával köti össze, így ez alapján egy Római Rufuszról lehet szó az evangéliumban. Esetleg a két Rufusz ugyanaz? (Hogy a 16. rész hogyan kapcsolódik a levélhez, azzal hamarosan még foglalkozunk). Az igazat megvallva azonban sokkal több érv szól amellett, hogy létezett, sőt széles körben elterjedt volt a levélnek egy 14 fejezetes változata. Egyrészt van jó néhány kézirat, melyben a levél a 14. fejezettel végződik úgy, hogy a már említett 16,25-27 verseket ennek a fejezetnek a végére illesztették. Másrészt Tertullianus, Irenaeus és Cyprianus (II.sz. második, ill. III.sz. első felében működtek) soha sem idéznek sem a 15., sem a 16. fejezetekből, pedig a levél korábbi fejezeteiből gyakran idéznek és sok olyan témáról is írtak, ami jól kapcsolódott volna a 15. fejezethez. Rajtuk kívül még más ókori írók is vannak, akik esetében úgy tűnik, hogy nem ismerték az utolsó két fejezetet. Mindebből egyesek szintén arra következtettek, hogy az első 14 fejezet esetleg egy körlevél volt, melyet talán a későbbiekben Pál egy kissé átdolgozott, hozzáírta az utolsó két fejezetet és így küldte el Rómába. Az összes körlevél-hipotézissel szemben felhozható azonban, hogy a levélben vannak olyan hangvételű részek, melyekről nehéz elképzelni, hogy nem egy konkrét gyülekezethez szóltak (pl. 1,8-15), ráadásul nagyon kevés olyan kézirat van, melyből egyszerre hiányoznak a „Róma” szó a levél elejéről és az utolsó két fejezet a levél végéről. Továbbá fontos megfigyelni, hogy a levél gondolatmenete különösebb zökkenő nélkül folytatódik a 14. fejezet után a 15. fejezetben. Néhány tudós arra is rámutat, hogy az 1. és a 15. fejezetek között olyan gondolati párhuzamok figyelhetők meg, melyekkel csak összefüggő, egységes levelekben szoktunk találkozni, és persze nem szabad megfeledkezni arról a sok kéziratról sem, melyekben a 16 fejezet a mi Bibliánkban található formában szerepel együtt. Ezek miatt az érvek miatt ma a tudósok nagy többsége úgy gondolja, hogy Pál apostol eredetileg a 16 fejezetes változatot írta meg. Sajnos minden szempontból kielégítő magyarázat nincs arra, hogy mikor és hogyan jött létre a 14 fejezetes változat. A természetes úton való megrongálódás is szóba került, de a többség úgy gondolja, hogy inkább szándékosan hagyta el valaki az utolsó két fejezetet, azonban még nem sikerült olyan indokot kitalálni, ami maradéktalanul megmagyarázná, hogy valaki miért pont a 14,23 utáni részt hagyta el. Ez alól egy kivétel van, egy bizonyos Marcion (Kr.u.140 körül), aki antiszemita érzelmei miatt nyilván nem kedvelhette túlzottan a 15. fejezetet, és tudjuk is, hogy az ő általa összeállított (egyébként ugyanabból az okból máshol is erősen megnyirbált) kánonba nem vette bele a szóban forgó két fejezetet, csakhogy őt a későbbi – és a korabeli – egyház eretneknek tekintette, ezért valószínűtlen, hogy az ő változata ennyire elterjedt volna az egyházban, bár a mai napig még mindig ez tűnik a legjobb ötletnek a kérdés megoldására (már Origenész is így magyarázta azt, hogy vannak kéziratok az utolsó két fejezet nélkül).

Mindeddig arról volt szó, hogy külső okok alapján milyen kételyek merültek fel a levél címzetteivel, illetve eredeti formájával kapcsolatban. A 16. fejezetről azonban néhányan belső okok miatt gondolják azt, hogy nem tartozott a Római levélhez vagy hogy nem a Római levélhez tartozott eredetileg. Egyrészt túl soknak tartják a név szerinti, személyes üdvözleteket, hiszen Pál sose járt Rómában. Szerintük egy ilyen befejezés sokkal inkább elképzelhető egy olyan levél végén, melyet Pál egy általa személyesen is ismert gyülekezetnek ír. Csakhogy a bizonyítékok mást mutatnak: a személyesen ismert gyülekezeteknek írt leveleit sosem fejezte be Pál név szerinti üdvözletekkel (a Kolossébeliekhez írt levélben üdvözöl valakit név szerint (Kol. 4,15), de a kolosséi gyülekezetet szintén nem ismerte Pál személyesen). Az összes, üdvözölt személyt ismerhette máshonnan is Pál. Ha pedig feltételezzük, hogy rizikós feladat volt egy ilyen levél megírása, mert fenn állt a veszélye annak, hogy a gyülekezet valamilyen okból elutasítja Pált, akkor azt is mondhatjuk, hogy az utolsó fejezet sok üdvözlése nagyon is érthető, hiszen azzal Pál nem csak a megnevezett embereket, hanem magát is ajánlja: „nézzétek, én írom ezt a levelet, aki ennyi, általatok is nagyra becsült és közöttetek sok felelősségteljes munkát végző római keresztyént ismerek, nem kell hát rám gyanakodnotok”. Még sok érvet szoktak felhozni amellett, hogy a 16. fejezetet eredetileg Efézusba írta Pál, de mivel ezek az érvek nagyrészt könnyen megválaszolhatók, ezért itt most nem töltünk velük időt és helyet. A kérdéshez végezetül érdemes megjegyezni, hogy a képeslapok korában még csak-csak elképzelhető egy olyan levél, ami szinte kizárólag üdvözlésekből állt, azonban minden más korszakban „szörnyszülöttnek” számított volna egy ilyen alkotás. Tehát nem valószínű, hogy a 16. fejezet önmagában egy levelet képezett volna. Ha pedig egy másik levélnek volt a befejezése, akkor igen furcsa lenne, ha a levél elveszett volna, de az üdvözléseket megőrizte volna a hálás utókor, ráadásul úgy, hogy egy másik levélhez hozzácsapta volna. Ilyen folyamatnak semmi kézzelfogható nyomára nem akadtunk napjainkig. Mindezek és más érvek alapján a legtöbb kutató manapság egyre inkább úgy tekint a római levélre, mint ami teljes egészében Rómába íródott és mint ami teljes egészében Pál műve. Azt tehát biztosnak vehetjük, hogy a levél címzettjei valóban a római keresztyének voltak. Nagy vita folyik viszont arról, hogy milyen állapotban volt az a római gyülekezet, amelynek a levél íródott. Ez a kérdés szorosan összefügg a levél céljának a vizsgálatával.

A levél céljának meghatározásával kapcsolatban is kezd kialakulni a tudósok között egy konszenzus: a levél célja összetett, nem lehet egy rövid, frappáns mondatban meghatározni. Vegyük hát sorra ennek a célnak az összetevőit.

Pál útban volt Jeruzsálem felé. Ott egyrészt számíthatott a fanatikus, keresztyénséggel ellenséges zsidók támadására, de a keresztyén, ám erős zsidó gyökerekkel rendelkező gyülekezetnek is meg kellett magyaráznia, hogy hogyan is érti ő az evangéliumot, ami a pogányoknak is szól. Egy jó gyakorlatnak számított ehhez a Római levél megírása, ahol az első 11 fejezetben nagyjából erre a kérdésre válaszol (lehet, hogy a Pálról Rómába eljutott hírek alapján néhányan a római gyülekezetből is egy olyan gyanakvással néztek rá, amivel talán Jeruzsálemben is sokan viseltettek iránta – ez a gyanakvás persze teljesen érthető, ha megértjük, hogy milyen nehéz lehetett egy zsidó keresztyénnek feldolgozni, hogy ők, a választott nép nem fogadták el egységesen Krisztust, de a pogányok, akik eddig nem számítottak Isten népének, most egyre nagyobb számban térnek meg). Másrészt egy ilyen sok szempontból nehéz úthoz, mint amilyen a jeruzsálemi utazása volt, nem ártott, ha egy olyan jelentős gyülekezetnek a támogatását megszerzi, mint amilyen a római volt (már ha lehet egyáltalán római gyülekezetről beszélni, lásd később). A jeruzsálemi elöljárók szemében is meggyőző lehetett, ha tudták, hogy a római gyülekezet Pál mellett áll és támogatja őt missziós terveiben.

Pál, mint ahogy azt a levélben is közli, Hispániába akart utazni evangélizálni (15,24). Ahogy a Földközi-tenger keleti medencéjének evangélizálásában fontos volt, hogy volt egy bázis (Antiokhia), amely támogatta, és ahova mindig visszatérhetett, úgy fontos volt, hogy a nyugati-medence evangélizációjához is legyen egy ilyen bázis. Pál azt tervezhette, hogy Róma legyen ez a támogató/pihenő hely. Természetesen, mivel szoros személyes kapcsolat nem volt közte és a gyülekezet között, fel kellett venni velük a kapcsolatot, sőt, részletekbe menően meg kellett ismertetnie teológiáját, hozzáállását, személyiségét velük, hogy így a gyülekezetnek legyen alapja arra, hogy úgy döntsön, hogy közösséget vállal Pállal és támogatja a misszióban.

Harmadrészt természetesen nem csak Jeruzsálem és Hispánia miatt volt szükség erre a levélre, hanem magának Rómának is szüksége volt rá. Úgy tűnik, hogy komoly feszültségek voltak a római gyülekezeten belül. Ezek a feszültségek főleg a zsidó és a pogány keresztyének között lehettek meg. Bár a római gyülekezet korai történetét nem ismerjük pontosan, az biztos, hogy ekkorra már sok keresztyén élt Rómában, akik között sok zsidónak kellett lenni (ez egyrészt a névanyag vizsgálatából, másrészt a római társadalomról való ismereteinkből, harmadrészt a keresztyénség terjedésének szokásos útvonalából (általában első megtérők zsidók vagy zsidósággal szimpatizálók voltak) következik). Kr.u.49-ben Claudius császár kitiltotta a zsidókat Rómából, mert köreikben zavargás támadt egy bizonyos Chrestus miatt, ahogy arról Suetonius, egy római történetíró beszámol. A legtöbb kutató szerint Chrestus alatt Krisztust kell érteni, vagyis ekkor a zsidók között megosztottság és így zavargások lehettek amiatt, hogy sokan megtértek, sokan pedig nem, és a római császár, aki érthető módon nem szerette a zavargásokat, és nem nagyon értett a „lüke zsidók beteges vallási irányzataihoz”, inkább kitiltotta őket a városból. Ekkor a római gyülekezetek vezetése nyilván a pogánykeresztyének kezébe került, és néhány évvel később, mikor a zsidó keresztyének elkezdhettek visszatérni a városba, talán ebből is konfliktusok fakadhattak. Nem szabad azonban az ellentéteket leegyszerűsíteni zsidó keresztyén – pogány keresztyén ellentétekre (hogy a levél megírásának időpontjában melyik társaság bírhatott nagyobb befolyással, arról vita folyik, de ennek a kérdésnek az eldöntése nem is feltétlenül szükséges a levél jobb megértéséhez). A levél szövegének és a korabeli társadalomnak a vizsgálatából több kutató, valószínűleg helyesen, arra a következtetésre jutott, hogy sok, ugyan nem zsidó, de megtérése előtt a zsidó vallással szimpatizáló keresztyén is lehetett, akik közül sokan szintén olyan törvénykező álláspontot képviselhettek, mint a zsidó keresztyének. Ugyanakkor sok zsidó keresztyén lehetett, akik olyan szabadon gondolkoztak a törvénnyel kapcsolatos kérdésekről is, mint a pogány keresztyének. Ráadásul Rómában a házigyülekezet-rendszer működhetett, vagyis nem volt egy nagy gyülekezet. Egyrészt a levélben egyszer sem fordul elő egyes számban a gyülekezet szó, ami erre utal. Másrészt a 16. fejezet adatait elemezve is több kutató arra jutott, hogy a levél alapján minimum öt házi-gyülekezet létezését lehet valószínűsíteni Rómában. A római zsinagóga-rendszer (zsinagógából is több volt) is azt valószínűsíti, hogy több kisebb gyülekezet lehetett, mivel az első gyülekezetek gyakran a város zsinagóga-rendszerét másolták le. Meg aztán a római hatóságok nem is nézték volna jó szemmel egy akkora csoportosulás rendszeres találkozásait, mint amekkorát egy ilyen egységes gyülekezet jelentett volna. Vagyis a helyzet rendkívül bonyolult lehetett: sok kicsi és sokféle, egymással is rivalizáló gyülekezet, sőt az egyes gyülekezeteken belül is lehettek feszültségek. Pálnak tehát egy olyan levelet kellett írnia, amelyben minden egyes „párt” találhat olyan részt, ami neki szól, és amely az egységet segíti a római keresztyének között, hiszen csak egy egységes gyülekezettől várhatta el Pál, hogy segítse őt a jövőbeli misszióban (meg a missziótól függetlenül se árt, ha egy gyülekezet egységes és szeretik egymást a tagok). Ezek alapján tehát a levél célja alapvetően pásztorolás, a széthúzás megszüntetése, feszültségek csökkentése volt.

A fent felsorolt okok mindegyike szerepet játszhatott a levél megírásában. A kutatók véleménye általában abban tér el egymástól, hogy mely okoknak adnak elsőbbséget és mely okokat tekintik csupán másodlagosnak. A 15,22-24 mintha azt erősítené, hogy Pál elsősorban a hispániai útját akarta előkészíteni ezzel a levéllel, de ez persze egyáltalán nem zárja ki a többi indítóokot sem. A levél komplex célja magyarázza a levél komplexitását is: Pálnak ki kellett fejtenie, hogy mit hirdet az ő evangéliuma, miért hirdeti ezt az evangéliumot ő, mint zsidó, a nem zsidóknak, és milyen gyakorlati életet követel az általa hirdetett evangélium.

A LEVÉL SZERKEZETE

Miután nem egy egyszerű levélről van szó, el lehet képzelni, hogy a levél szerkezete is összetett. Ha pedig a levél szerkezete összetett, akkor el lehet képzelni, hogy mekkora vita folyik róla a tudósok között. Nincs annak értelme, hogy a rengeteg véleményt ismertessük. Az alábbiakban közlünk egy táblázatot, ami csupán az egyik vélemény a sok közül,[2] de a levél áttekintéséhez kiválóan használható. A táblázat után néhány általános megjegyzést teszünk, melyekben megpróbáljuk összefoglalni, hogy a tudósok zöme mely szerkezeti elemek meghatározásában ért a leginkább egyet.

I. Exordium 1,1-1,12 (bevezetés)

II. Narratio 1,13-1,15 (a levél hátterének rövid elmesélése)

III. Propositio 1,16-1,17 (tétel megállapítás)

IV. Probatio 1,18-15,13 (tétel bizonyítása)

1. első érv: confirmatio 1,18-4,25 (tétel megerősítése)

2. második érv: exornatio 5,1-8,39 (tétel kifejtése, miközben a különböző ellenvetésekre válaszol)

3. harmadik érv: comparatio 9,1-11,36 (összehasonlítás)

4. negyedik érv: exhortatio 12,1-15,13 (buzdítás)

V. Peroratio 15,14-16,27 (befejezés, következtetés)

Mindenki egyet ért abban, hogy nem csak a levél makro-struktúrája, hanem a mikro-struktúrája is nagyon kidolgozott.[3] Ezzel viszont nem tudunk itt foglalkozni egyrészt helyhiány miatt, másrészt azért, mert a tudósok véleményei ezen a téren már sokkal inkább eltérnek egymástól, így bonyolult és hosszadalmas fejtegetésekbe kellene bocsátkoznunk.

Abban szinte mindenki egyetért, hogy az 1,16-17 kulcsszerepet játszik a levélben, és tulajdonképpen az egész levél az ezekben a versekben felvetett témákat dolgozza ki és szemlélteti. Abban is igen nagy az egyetértés, hogy a 12. fejezet elején szintén van egy jelentős fordulópont a levélben. A 9-11 fejezetek is nyilvánvalóan egy külön egységet képeznek. A többi szakaszhatár szintén elég egyértelmű, bár azok pontos meghatározását néhányan olykor vitatják, és vannak tudósok, akik más szakaszhatárokat is megállapítanak. Vannak, akik az 1-11 fejezeteket és a 12-16 fejezeteket a levél két, egymástól markánsan elütő részének tartják, mások, elismerve a 12. fej. elején lévő szakaszhatárt, és hogy a mai olvasó számára a levél két felének a stílusa meglehetősen különbözőnek tűnik, mind a 16 fejezet szerves összetartozását hangsúlyozzák (akárcsak a fent példaként közölt táblázat).

FELHASZNÁLT IRODALOM