BEVEZETÉS RUTH KÖNYVÉHEZ
SZERZÕ, KELETKEZÉSI IDÕ, CÉL
A könyv nem nevezi meg sem szerzõjét, sem megírásának idõpontját, így ezeket a kutatók belsõ bizonyítékok alapján igyekeznek megállapítani, de eddig még nem sikerült semelyik kérdést sem abszolút bizonyossággal megválaszolni. Az egyik fõ kérdés az, hogy a babiloni fogság után (Kr.e.VI.sz. vége után), vagy elõtt íródott a könyv. A datálással kapcsolatos érvek a következõk:
1. A könyv úgynevezett arameizmusokat tartalmaz, amit hagyományosan a kés?i keletkezés jelének tartottak, mondván, hogy ezek az arameizmusok viszonylag kés?n jelentek meg a héber nyelvben (például a babiloni fogság során). De minél többet tudunk arról, hogy milyen széles körben használt nyelv volt az arámi, már sokkal korábbi id?kben is, ez az érv annál gyengébbnek tûnik, és ma már nem is hivatkoznak rá a kérdéssel foglalkozó kutatók olyan könnyedén, mint akár csak egy évtizeddel ezelõtt is.
2. Sokak szerint a Ruth könyvében megfigyelhet? jogi szokások egy sokkal kés?bbi stádiumot tükröznek, mint az V.Móz. törvényei. Például az V.Móz.25,9-et nem alkalmazzák, helyesebben nem a mózesi el?írás szerint alkalmazzák Ruth esetében. Több kutató szerint viszont ez a következtetés elhamarkodott, mivel a Ruth könyvében leírt körülmények gyakran némileg eltérnek az V.Móz.-ban leírtaktól. Az ókori közel-keleti törvénykönyvek gyakran csak az alapelveket adták meg és mutatták be néhány konkrét eseten keresztül, de a gyakorlatban az alapelveket inkább hozzáigazították a konkrét szituációhoz. Emellett az, hogy néhol esetleg jelentõsebb eltérések is vannak a mózesi törvényektõl, nem bizonyítja, hogy idõben távol éltek Mózestõl. Könnyen lehet, hogy bizonyos idõszakokban más-más területen más-más helyi variációit alkalmazták a törvénynek (nem azt mondjuk, hogy ez helyes volt, hanem azt, hogy lehet, hogy így volt).
3. Akik a Graf-Wellhausen modellben gondolkoznak[3], azok közül sokan úgy találják, hogy fõleg D és P anyagok találhatóak a könyvben, márpedig sokak szerint ezek a fogság után keletkeztek. Az elmélet bizonytalanságaihoz és kritikájához lásd a mózesi könyvek bevezetõit. De még ha helyes is ez az elmélet, manapság egyre többen gondolják úgy, hogy még ha késõn is mûködtek ezek a D és P szerkesztõk, redaktorok, sok, nagyon régi anyagot szerkesztettek be a mûvükbe.
4. A héber Ószövetség három részre van felosztva: törvény, próféták, iratok. Ruth könyve az iratok csoportjába tartozik (a Példabeszédek és az Énekek éneke között található a héber kánonban), márpedig az iratok általában késõbb íródtak. Ez általában igaz, de nem feltétlenül. A három kategória megállapításában nem kizárólag a keletkezési idõt vették figyelembe, úgyhogy ez sem perdöntõ érv.
5. Sokaknak úgy t?nik, mintha Ruth könyve egy vitairat lenne a Nehémiás és Ezsdrás által képviselt politikával szemben (Ezsd.10; Neh.13,23-27). Ha ez így van, akkor velük kb. egyid?snek, vagyis mindenképpen fogság utáninak kell lennie, de ezzel az érveléssel is vannak problémák. A könyvben semmilyen polemikus hangvételt nem lehet felfedezni, és néhány részletet sokkal hatásosabban is ki lehetett volna dolgozni (pl. mikor a legközelebbi rokon visszautasítja Ruth elvételét – 4,6), ha tényleg ez lett volna a cél.
Ha azt feltételezzük, hogy a könyv a fogság elõtt keletkezett, akkor mi lehetett a célja? Talán a legvalószínûbb, hogy Dávid alatt, vagy nem sokkal Dávid halála után írták a könyvet (pl. Salamon alatt, mikor a jogi szerzõdéseket már írásban és nem „papucsban” rögzítették – 4,7) és Dávid uralkodói házának csinált propagandát azzal, hogy bemutatta, Isten hogyan viselt gondot már régtõl fogva Dávid családjára. Ugyanakkor Dávid birodalmában a Jahve-hitet elfogadó külföldiek is szép pályát futhattak be, így ezzel is összevág, hogy Ruth moabita volt.
Nagyjából ez minden, amit a keletkezés céljáról és idejérõl mondhatunk. Összefoglalva: csak találgatunk.[4] A szerzõ kilétét végképp nem lehet megállapítani.[5]
A Bírák könyvéhez írt bevezetés végén felsorolt mûveken kívül a jegyzetek megírásában felhasználtuk még Morris, Leon: Ruth címû könyvét is.
[3] Lásd. 1Móz. bevezetésének második oldalát.
[4] A Talmud Sámuelnek tulajdonítja a szerzőséget, de ezt a kutatók döntő többsége valószínűtlennek tartja, például a 4,7 (ugyanis Sámuelnek nem kellett volna magyaráznia a szokást, persze lehet, hogy egy későbbi másoló toldotta csak be a magyarázatot) és hasonló versek miatt.
[5] Történtek ugyan próbálkozások például arra nézve, hogy bebizonyítsák, hogy a szerző nő volt, mondván, hogy a történet egy nő szemszögéből van leírva, de természetesen ez is csak a hipotézis szintjén mozog.