BEVEZETÉS A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉLHEZ

BEVEZETÉS

Amiben egyetértés van: A zsidókhoz írt levél gondosan megszerkesztett írás, amit egy olyan, komoly múltra visszatekintő kis gyülekezetnek írtak, melynek hite krízisbe került, egykori bátorságuk alábbhagyott.

Vitatott: Milyen összetételű volt a címzett gyülekezet, és hol laktak? Milyen természetű krízist éltek át? Mikor, ki és milyen körülmények között írta a levelet? Mi a levél műfaja, és hogy néz ki egészen pontosan a szerkezete? Hogyan lehet pontosan meghatározni a levél célját?

Ezekre a kérdésekre több, sok száz éves válasz létezik már, de ezek sajnos gyakran ellent mondanak egymásnak. A levél szerkezete, rengeteg finom kis utalása pedig éppen elég bonyolult ahhoz, hogy egymásnak ellentmondó következtetéseket is könnyű legyen alátámasztani belőlük. Ebből következően nem szabad hinni a leegyszerűsített, első hallásra meggyőzőnek tűnő válaszoknak, mert szinte biztos, hogy más, alternatív vélemények mellett is jól lehet érvelni.

A SZERZŐ

Már az ókortól kezdve folyik a vita, hogy Pál apostol volt-e a levél szerzője, vagy sem. E sorok írója kb. ugyanannyi kutatót hallott, ill. olvasott Pál apostol mellett érvelni, mint ahányat ellene. Viszont ha csak az abszolút elfogadott, tudományos körökben nagy tiszteletnek örvendő, minden szempontból mértékadó (ugye érezzük, hogy ezek nem túl egzakt meghatározások) kutatók véleményét vesszük figyelembe, akkor szinte biztosan állíthatjuk, hogy nem Pál apostol a szerző. Pál apostol ellen szól az, hogy ő az összes többi levelében megnevezi magát. A 2,3-4 azt valószínűsíti, hogy a szerző nem közvetlenül az Úrtól vette a tanítását. Ezeket a verseket nem feltétlenül kell így értelmezni, de Pál többi levele alapján valószínűtlen, hogy ő megengedett volna magának olyan megfogalmazást, ami így is értelmezhető. Már Origenésznek feltűnt, hogy a levél írója sokkal jobban tudott görögül Pálnál. Szókincse meglepően nagy (az általa használt 1038 szóból 169 csak nála fordul elő az egész ÚSZ-ben), és nyelvtanilag is sokkal korrektebb, mint Pál. Úgy tűnik, retorikailag rendkívül képzett emberről van szó: hihetetlen gondos szerkesztés jellemző rá, soha nem tér el a fő témától (ez Pálról nem mondható el), imponáló könnyedséggel kezel különböző, a görög retorikára jellemző eszközöket, miközben a zsidó írásmagyarázat elveit is tökéletesen ismeri (pl. rögtön a levél kezdetén meglepi az olvasót retorikai felkészültségével: az eredetiben az első versben öt szó kezdődik p-vel (alliteráció), miközben a mondatszerkezet erősen emlékeztet egy zsidó körökben akkortájt nagy népszerűségnek örvendő könyv kezdetére, és eközben felveti a legnagyobb teológiai kérdéseket gyönyörű párhuzamokon, ellentéteken (pl. világ teremtése – végső idők) keresztül – ez a teljesítmény a legjobb rétoroknak is a dicsőségére válna, és Pál nem tartozott közéjük). Ráadásul a szerző sok olyan képet, párhuzamot használ a levél során, ami Pálra nem volt jellemző.

Ki volt a szerző, ha nem Pál? Először is mit tudunk róla a fent említetteken kívül? Kiváló görög tudása mellett az ÓSZ-et is nagyszerűen ismerte, elsősorban a LXX-át (ill. más görög változatokat?) használta (hellenizált zsidó?), férfi (néhol ugyanis hím nemben hivatkozik magára, ez azért fontos, mert néhányan Priscillát sejtették a levél mögött). Ha nem is Pál a szerző, de Pál apostol környezetébe tartozhatott (kérdés, hogy mennyire szoros környezetébe, mindenesetre ismeretségi körébe), hiszen jól ismerte Timóteust (13,23). Luthernek tűnt fel először, hogy a fent leírtak nagyon jól összeegyeztethetők azzal, amit a Csel. 18,24-28 alapján Apollósról tudunk. Ma a tudósok közül talán a legtöbben Apollós szerzőségét valószínűsítik, de ez csak egy igen enyhe többség, és rajta kívül még sok más „jelölt” is van (pl. Barnabás, Lukács, Silas, Fülöp diakónus, Júdás, stb.).

Tanulság: a szerző nevét ugyan nem tudjuk, de a néven kívül sok jellemzőjét meg tudjuk állapítani, és talán nem is a név a fontos. Elgondolkoztató, hogy pont a Biblia egyik legnagyobb szónokának nem ismerjük a nevét. Talán ez azért van, hogy ne érte rajongjunk, hanem a mondanivalójáért: Isten Igéjéért és azért, Aki azt ihlette!

AZ OLVASÓK

A levélből világos, hogy a címzett egy meghatározott gyülekezet volt. Voltak vezetőik (13,17), és valószínűleg egy nagyvárosban éltek (13,14; 13,1-6: nagyvárosi élet kísértéseinek és problémáinak tipikus kombinációja). A ház(nép) többszöri hangsúlyos megemlítése (3,6; 10,21) sokak szerint azt valószínűsíti, hogy egy házi gyülekezetről van szó, vagyis nem lehettek túl sokan, esetleg többen elhagyták őket (10,25). Nem kizárt, hogy a kis gyülekezet egy, a városban létező gyülekezet-hálózatnak volt a része, mint ahogy az több nagyvárosban már az ÚSZ-i időkben így nézhetett ki. Az ÓSZ-et jól ismerték, ezért aztán valószínűleg hellenizált zsidókról van szó. Hellenizált (görög kultúrkörhöz erősen kötődő) zsidók pl. különösen nagyra tartották Mózes személyét, és köztük volt a leginkább elterjedve az a gondolat is, hogy Isten törvényének a kijelentésében az angyaloknak nagy szerepe volt – ezekre a nézetekre épít a levél szerzője. Olyanok hirdették nekik először az evangéliumot, akik az Urat közvetlenül hallották (2,3), sok csoda, jel történt akkortájt közöttük (2,4), és az örömhír első hirdetői lettek az első elöljáróik (13,7). Valószínűleg naponta összegyűltek (3,13).

Valamilyen krízist éltek át. Meglankadtak, apátiába zuhantak. Miféle krízisről van szó? Az 5,13-ban felbukkanó „igazság igéje” kifejezést egy másik, ókori keresztyén levél alapján (Polycarpos filippibeliekhez írt levele) ma már jobban értjük, mint néhány éve: olyan szentségre hív fel, mely az üldöztetéssel, sőt, akár a mártírhalállal is összekapcsolódik. A 12. fejezet alapján is elég egyértelmű, hogy igen kemény üldözés kezdődhetett az életükben. Felvetődhetett a tipikus második generációs probléma is: „miért nem jött még vissza Krisztus?” (10,25.35-37). Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan, tévtanítók férkőztek be közéjük (13,9; 12,4; talán az 5,11-14 is utal erre; stb.). Esetleg feszültség volt a gyülekezet és a gyülekezet vezetői között is, és ennek veszélyére is figyelmeztette őket a szerző. Mindezek miatt többen elkezdtek vonzódni a „régi jó öreg” júdaizmus felé (lásd szinte a levél minden sorát).

Hol volt a gyülekezet? Jeruzsálemtől Hispániáig nagyon sok helyet javasoltak már az írásmagyarázók. A legtöbben Róma mellett érvelnek. Valóban több minden valószínűsíti ezt (pl. Rómában házi-gyülekezet rendszer volt – lásd majd a Római levél bevezetését; a levélben említett korábbi üldözésnek jól megfelelne Claudius császár Kr.u.49-es ediktuma, melyben a zsidókat, zsidókeresztyéneket kitiltja Rómából (10,32-34; Csel.18,2); az első utalás a zsidókhoz írt levélre Római Kelementől származik, vagyis Rómában már igen korán ismerték a levelet; a „vezető”-re használt görög kifejezést (13,7.17.24.) is előszeretettel használták a későbbiekben Rómában; a 13,24-ben az „Itáliából valók” nem feltétlen Itáliában lakókat, hanem Itáliából származókat – akik most pl. Korintusban élnek – is jelenthet, és így érthető, hogy miért üdvözlik nagy szeretettel a távolból a földijeiket; stb.). De több más város mellett is szólnak érvek, így ezt a kérdést sem lehet sokkal biztosabban eldönteni, mint a szerző kérdését.

A LEVÉL MEGÍRÁSÁNAK IDŐPONTJA

A címzettek és az író tehát olyanok voltak, akik személyesen nem ismerték az Urat, de hallottak olyanokat, akik még ismerték. Már jó ideje hívők lehettek (5,12). Mindezek alapján Kr.u.60. előttre nem nagyon szokták keltezni a levelet. A legkésőbbi lehetséges időpont megállapítása sokkal bizonytalanabb. Római Kelemen egyik levelében már idéz a levélből, de Kelemen leveléről csak annyi mondható biztosan, hogy valamikor 80-140 között íródott (a hagyományos keltezés 96). Egyesek, az alapján, hogy jelen időben hivatkozik a templomi szertartásokra, felső határnak 70-et javasolják (a rómaiak ekkor rombolták le a jeruzsálemi templomot). De a jeruzsálemi templomra különböző okokból olykor a lerombolása után is jelen időben utaltak. Mindazonáltal ez az érv – bár mint látjuk, nem perdöntő – az általunk is javasolt korai datálást valószínűsíti: Kr.u.64. körül valamikor. Ebben az időben Néró alatt ismét volt keresztyénüldözés Rómában, ami beleillik a helyzet fenti rekonstrukciójába, és Timóteus börtönből való szabadulásával is jól összeegyeztethető (13,23 – Itt kell megjegyezni, hogy néhányan a 13. fejezetet későbbi hozzátoldásnak gondolják. Ezzel a kérdéssel itt most nem foglalkozunk, mindenesetre úgy tűnik, hogy sokkal több érv szól a 13. fejezet eredetisége mellett, mint ellen). Mindenesetre a korrektség kedvéért meg kell jegyezni, hogy sokan későbbre helyezik (pl. domitianusi üldözések idejére: 80-90).

A LEVÉL SZERKEZETE

A levél szerkezete egy külön kis tanulmányt érdemelne. Most csupán Donald Guthrie felosztását közöljük, mely nem az ÓSZ-i párhuzamokból, retorikai eszközökből, tanító-figyelmeztető részek váltakozásából, hanem a tartalomból kiindulva osztja fel a levelet:

I. Krisztus felsőbbrendűsége (1,1 – 10,18)

1. Felsőbbrendűség a régi kijelentéshez képest (1,1-3)

2. Felsőbbrendűség az angyalokhoz képest (1,4 – 2,18)

3. Felsőbbrendűség Mózeshez képest (3,1-19)

4. Felsőbbrendűség Józsuéhoz képest (4,1-13)

5. Krisztus felsőbbrendű papsága (4,14 – 7,28)

6. Krisztus felsőbbrendű papi szolgálata (8,1 – 10,18)

II. Figyelmeztetések az előző érvek alapján (10,19 – 13,17)

1. Felsőbbrendű módon kell közelíteni Istenhez (10,19-25)

2. Az eltévelyedés veszélyei (10,26-31)

3. Ugyanakkor a régiek bátorításul szolgálnak (10,32-39)

4. A hit győzelme történelmi példákon illusztrálva (11,1-40)

5. De a legnagyobb példa Jézus Krisztus (12,1-11)

6. Erkölcsi eltévelyedéseket el kell kerülni (12,12-17)

7. Az új szövetség felsőbbrendűségét ismét hangsúlyozza (12,18-29)

8. Mindebből gyakorlati következményeknek kell fakadniuk (13,1-17)

III. Befejezés (13,18-25)

FELHASZNÁLT IRODALOM