119. nap

János 1. levele 1

¹ Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit megfigyeltünk, amit kezünkkel is megtapintottunk, azt hirdetjük az élet igéjéről. ² Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. ³ Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. ⁴

Ezt azért írjuk meg nektek, hogy örömünk teljes legyen.

⁵

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.

⁶

Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem cselekedjük az igazságot.

⁷

Ha pedig a világosságban járunk, ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.

⁸

Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság.

⁹

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.

¹⁰

Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje.

János 1. levele 2

¹ Gyermekeim, ezt azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus, ² mert ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a miénkért, hanem az egész világ bűnéért is. ³ Abból tudjuk meg, hogy ismerjük őt, ha megtartjuk az ő parancsolatait. ⁴ Aki azt mondja, hogy ismeri őt, de nem tartja meg parancsolatait, az hazug, és abban nincs meg az igazság, ⁵ aki pedig megtartja az ő igéjét, abban igazán teljessé lett az Isten szeretete. Ebből tudjuk meg, hogy őbenne vagyunk. ⁶ Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt. ⁷

Szeretteim, nem új parancsolatot írok nektek, hanem régi parancsolatot, amely kezdettől fogva megvan nálatok: ez a régi parancsolat az az ige, amelyet hallottatok.

⁸

Viszont új parancsolatot írok nektek: azt, ami igaz őbenne és tibennetek, hogy múlik a sötétség, és már fénylik az igazi világosság.

⁹

Aki azt mondja, hogy a világosságban van, de gyűlöli a testvérét, az még mindig a sötétségben van.

¹⁰

Aki szereti a testvérét, az a világosságban marad, és nincs benne semmi megbotránkoztató;

¹¹ aki pedig gyűlöli a testvérét, az a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja, hova megy, mert a sötétség megvakította a szemét. ¹²

Írok nektek, gyermekek, mert megbocsáttattak bűneitek az ő nevéért.

¹³

Írok nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt.

¹⁴

Írtam nektek, gyermekek, mert ismeritek az Atyát. Írtam nektek, apák, mert ismeritek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam nektek, ifjak, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és legyőztétek a gonoszt.

¹⁵ Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete. ¹⁶

Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, a szem kívánsága és a vagyonnal való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól van.

¹⁷ A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

Példabeszédek 10

²² Az ÚR áldása gazdagít meg, a gyarapodást nem lehet erőltetni. ²³ Az ostobának a galádságban telik öröme, az értelmes embernek pedig a bölcsességben. ²⁴ Utoléri a bűnöst az, amitől retteg, az igazak kívánsága pedig teljesül. ²⁵ Ha ráfúj a forgószél a bűnösre, nincs többé, de az igaz örökké tartó alapon áll.

Megfigyelés: Hasonlítsuk össze a levél kezdetét János evangéliumának a kezdetével.
Megfigyelés: Szedjük össze azt, amit a levél alapján eddig az eretnekekről tanultunk.
Személyes: Az ő (természetesen csak feltételezett, hiszen János nem ír nyíltan róluk) eltévelyedéseik közül melyeknek a nyomait fedezhetjük fel saját életünkben?
Következtetés: Mi lehet a különbség a valódi élet (1,2) és az ‘élet kérkedése’ (2,16) között?
Következtetés: Péld.: Mikor következnek be a 24. versben leírtak? Mi az az ‘örökké tartó alap’, amire az igaz ember áll?