182. nap

5 Mózes 31

³⁰ Ezután elmondta Mózes Izráel egész gyülekezetének füle hallatára ezt az éneket az utolsó szóig.

5 Mózes 32

¹ Figyeljetek, egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait! ² Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. ³ Bizony az ÚR nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! ⁴ Kőszikla ő, tetteiben tökéletes, mert igazságos minden útja. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő. ⁵ Megromlottak, nem fiai már, hitványak; fonák és hamis ez a nemzedék. ⁶ Ez a hála az ÚR iránt, bolond és esztelen nemzet?! Hisz atyád ő, aki megteremtett, ő alkotott és tett erőssé téged. ⁷ Emlékezz az ősidőkre, gondold csak át az előző nemzedékek éveit! Kérdezd meg atyádat, ő majd elbeszéli, a közötted élő véneket, ők majd igazolják: ⁸

Mikor a Felséges kiosztotta a népek örökségét, népekre osztva az emberek fiait, mikor kijelölte a nemzetek hazáját, kik annyian vannak, mint Izráel fiai,

⁹ akkor az ő népe maradt az ÚR része, Jákób lett az ő kimért öröksége. ¹⁰ Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét, ¹¹

ahogy a sas, röptetve a fészekalját, fiókái fölött repdes, úgy vette őt kiterjesztett szárnyaira, evezőtollán hordozva őt.

¹² Az ÚR vezette egymaga, nem volt vele idegen isten. ¹³

A föld magaslatain hordozta, a mező termésével etette. Mézzel táplálta a sziklából, olajjal a kősziklából.

¹⁴

A tehenek vaját, juhok tejét bárányok kövérjével, a básáni kosokat és bakokat a búzaliszt legjavával etted, és a szőlő vérét, a színbort ittad.

¹⁵

Meghízott Jesúrún, kirúgott a hámból – elhíztál, kövér vagy, hájat eresztettél! –, és elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját.

¹⁶ Idegen istenekkel tették féltékennyé, utálatosságokkal bosszantották őt. ¹⁷

Szellemeknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, akik nemrég jöttek, akiket még nem féltek atyáitok.

¹⁸ Kőszikláddal, aki nemzett, nem törődtél; elfeledted Istent, aki világra hozott! ¹⁹ Látta ezt az ÚR, s haragjában megutálta fiait és lányait, ²⁰ és ezt mondta: Elrejtem az arcomat előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, akikben nincsen hűség. ²¹ Semmit érő istenekkel tettek féltékennyé, haszontalan bálványokkal bosszantottak engem. Semmit érő néppel teszem én is féltékennyé, bolond nemzettel bosszantom majd őket. ²² Mert tűz lobban fel haragomtól, perzselve lecsap a holtak hazájáig; megemészti a földet és ami azon termett, felgyújtja a hegyek alapjait. ²³ Elhalmozom őket bajokkal, valamennyi nyilamat kilövöm reájuk, ²⁴ az éhségtől elgyengülnek, láz emészti őket és keserű halál; vérengző vadakat eresztek rájuk és porban csúszó mérges kígyókat. ²⁵ Kint fegyver gyilkol, bent meg a rémület: ifjat és szüzet, csecsemőt és vénembert egyaránt. ²⁶ Szétzúzom őket, gondoltam, emléküket is kitörlöm a halandók közül, ²⁷ de tartok az ellenség gúnyolódásától, hogy félreértik ellenfeleik, és majd azt mondják: A mi hatalmas kezünk, s nem az ÚR művelte ezt. ²⁸ Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen! ²⁹ Ha bölcsek lennének, felismernék, s megértenék, mi lesz a végük. ³⁰ Hogyan kergethet ezret egy, és hogyan űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk kezükbe adta, az ÚR kiszolgáltatta őket. ³¹ Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeiknek is el kell ismerniük. ³² Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való és Gomora szőlőhegyéről; szőlőfürtjeik mérgező fürtök, keserűek a szemei. ³³ Kígyóméreg az ő boruk, viperák kegyetlen mérge. ³⁴ De el van ez rejtve nálam, lepecsételve kincstáramban. ³⁵ Enyém a bosszú és a megtorlás, amikor megtántorodik lábuk, mert közel van a vesztük napja, és siet már a végzetük. ³⁶ Bizony, igazságot szolgáltat népének az ÚR, és megkönyörül szolgáin, ha látja, hogy ernyedt a kéz, és végét járja apraja-nagyja. ³⁷ Hol vannak isteneik – mondja – és a szikla, akiben bíztak? ³⁸ Akik ették áldozataik kövérjét, itták italáldozataik borát, nosza rajta, segítsenek, rejtsenek el benneteket! ³⁹ Lássátok be, hogy csak én vagyok, nincsen Isten rajtam kívül! Én adok halált, és én adok életet, összezúzok és gyógyítok, nincs, aki kezemből kimentsen. ⁴⁰ Kezem az égre emelem, és megesküszöm önmagamra, az örökké élőre: ⁴¹ ha villogó kardom megélesítem, és ítéletre nyújtom ki kezem, bosszút állok ellenfeleimen, és megfizetek gyűlölőimnek. ⁴² Nyilaim vérrel részegítem, és kardom hússal lakik jól: elesettek és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejével. ⁴³ Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét, bosszúval fizet ellenfeleinek, de engesztelést szerez népének földjéért! ⁴⁴ Mózes pedig odament, és elmondta ezt az éneket az utolsó szóig a nép füle hallatára, Józsuéval, Nún fiával együtt. ⁴⁵ Miután Mózes elmondta mindezeket egész Izráel előtt, ⁴⁶ így szólt hozzájuk: Szívleljétek meg mindazokat az igéket, amelyekkel ma intelek titeket: fiaitoknak pedig parancsoljátok meg, hogy tartsák meg és teljesítsék ennek a törvénynek valamennyi igéjét! ⁴⁷ Mert nem üres beszéd ez a számotokra, hanem ez jelenti számotokra az életet: általa élhettek hosszú ideig azon a földön, amelyre most átkeltek a Jordánon, hogy birtokba vegyétek.

Megfigyelés: Mielőtt nekilátsz a mai szakasz olvasásához, olvasd el még egyszer a 31,19-22-t!
Megfigyelés: A kőszikla motívuma sokszor előfordul ebben az énekben. Mózes életében a kősziklának többször is nagy szerepe volt. Próbáljuk meg összegyűjteni ezeket az igéket és elmélkedni ezeken a kősziklás igéken.
Személyes: Próbáljuk meg felderíteni az ének alapján Isten érzelmeit az Ő népe iránt. Mi mit érzünk Isten iránt?