348. nap

2 Királyok 6

²⁴

Történt ezek után, hogy Benhadad, Arám királya összegyűjtötte egész seregét, fölvonult, és ostrom alá vette Samáriát.

²⁵ Nagy éhínség támadt Samáriában, mert addig ostromolták, míg egy szamárfej nyolcvan ezüstbe, egy maréknyi galambtrágya pedig öt ezüstbe került. ²⁶ Egyszer Izráel királya a várfalon járkált, és egy asszony így kiáltott hozzá: Segíts rajtam, uram, királyom! ²⁷ De ő ezt mondta: Ha az ÚR nem segít rajtad, én hogyan segítsek? Talán a szérűről vagy a sajtóból? ²⁸ Majd megkérdezte tőle a király: Mi bajod van? Erre ő így felelt: Egy asszony ezt mondta nekem: Add ide a fiadat, együk meg ma őt, holnap pedig megesszük az én fiamat. ²⁹ Meg is főztük a fiamat, és megettük. Másnap mondtam neki: Add ide a te fiadat, együk meg azt is! Ő azonban elrejtette a fiát. ³⁰ A király, hallva az asszony szavait, megszaggatta a ruháját, és úgy ment tovább a várfalon. A nép akkor látta, hogy alul zsákruhát visel. ³¹ Akkor ezt mondta: Úgy segítsen az Isten most és ezután is, hogy nem marad ma a helyén Elizeusnak, Sáfát fiának a feje! ³² Elizeus a házában ült, és vele voltak a vének. A király előreküldte az egyik emberét, de még mielőtt a követ odaért volna hozzá, ezt mondta Elizeus a véneknek: Látjátok, ez a gyilkos fajzat elküldött valakit, hogy a fejemet vétesse! Ügyeljetek, és amikor a követ ideér, zárjátok be az ajtót előtte, és nyomjátok az ajtót vele szemben, mert urának a léptei hallatszanak a nyomában. ³³ Még beszélt velük, amikor a követ oda is ért hozzá, és ezt mondta: Látod, ilyen baj származott az ÚRtól! Miért várjak még tovább az ÚRra?!

2 Királyok 7

¹

Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az ÚR igéjét! Ezt mondja az ÚR: Holnap ilyenkor egy szeá finomliszt egy sekelbe meg két szeá árpa is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában.

² Erre így válaszolt Isten emberének az a tiszt, akinek a kezére szokott támaszkodni a király: Még ha az ÚR megnyitná is az ég csatornáit, ez akkor sem történhetne meg! De ő így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle. ³ A kapu bejáratánál volt négy poklos ember, akik ezt mondták egymásnak: Mit üljünk itt, amíg meghalunk? ⁴ Ha azt mondanánk, hogy menjünk be a városba: éhínség van a városban, meghalunk ott; de ha itt maradunk, akkor is meghalunk. Gyertek hát, szökjünk át az arámok táborába! Ha életben hagynak bennünket, élünk; ha megölnek, akkor meghalunk. ⁵ Alkonyatkor elindultak, hogy az arámok táborába menjenek. De amikor az arámok táborának a széléhez értek, látták, hogy nincs ott senki. ⁶ Mert az ÚR azt tette, hogy az arám táborban harci kocsik, lovak és nagy haderő robogását hallották, mire azok ezt mondták egymásnak: Izráel királya bizonyára felbérelte ellenünk a hettiták királyait és Egyiptom királyait, hogy ránk törjenek! ⁷ Ezért még alkonyatkor futásnak eredtek, otthagyva sátraikat, lovaikat, szamaraikat, a tábort, ahogy volt, és futva mentették az életüket. ⁸ Amikor ezek a poklosok a tábor széléhez értek, bementek egy sátorba, ettek-ittak, majd összeszedték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhákat, azután elmentek, és elrejtették azokat. Egy másik sátorba is bementek, onnan is összeszedtek mindent, azután elmentek, és elrejtették. ⁹ Majd ezt mondták egymásnak: Nem helyes, amit teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja. Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot, büntetés ér bennünket. Gyertek hát, menjünk, és mondjuk el ezt a királyi palotában! ¹⁰ Odaérkezve szóltak a város kapuőrségének, és jelentették nekik: Bementünk az arám táborba, és láttuk, hogy senki sincs ott, emberi szó sem hallatszik, csak kikötött lovak és szamarak vannak ott meg a sátrak, ahogyan voltak. ¹¹ A kapuőrök telekürtölték a hírrel a várost, s végül jelentették a dolgot benn a királyi palotában. ¹² A király fölkelt éjszaka, és így szólt udvari embereihez: Majd én megmondom nektek, hogy mit tettek velünk az arámok. Tudják, hogy éhezünk, ezért kivonultak a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mert azt gondolják: Ha kijönnek a városból, élve fogjuk el őket, a városba pedig behatolunk. ¹³ Egyik udvari embere így válaszolt: Fogjunk öt megmaradt lovat azokból, amelyek még megmaradtak a városban. Mindegy, hogy úgy járnak-e, mint akik még megmaradtak Izráel egész sokaságából, vagy úgy, mint akik elpusztultak Izráel egész sokaságából. Küldjük ki őket, és majd meglátjuk! ¹⁴ Fogtak tehát két harci kocsit lovastul, és elküldött a király az arámok tábora után, hogy menjenek el, és nézzék meg. ¹⁵ Utánuk is mentek egészen a Jordánig, és látták, hogy az egész út tele van ruhával és fölszereléssel, amiket az arámok sietségükben eldobáltak. Ekkor a kiküldöttek visszatértek, és jelentették ezt a királynak. ¹⁶ A nép pedig kitódult, és kifosztotta az arámok táborát. Így történt, hogy egy szeá finomliszt egy sekelbe és két szeá árpa is egy sekelbe került, az ÚR szava szerint. ¹⁷ A király odarendelte a kapuhoz azt a tisztet, akinek a kezére szokott támaszkodni, a nép azonban agyontaposta a kapuban, és meghalt, amint az Isten embere megmondta, amikor a király elment hozzá. ¹⁸ Éppen úgy történt, ahogyan Isten embere megmondta a királynak: „Két szeá árpa egy sekelbe meg egy szeá finomliszt is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában holnap ilyenkor.” ¹⁹ Erre válaszolt így a tiszt Isten emberének: Még ha az ÚR megnyitná is az ég csatornáit, ez akkor sem történhet meg! Ő erre így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle! ²⁰ Úgy is történt: a nép agyontaposta a kapuban, és meghalt.

2 Királyok 8

¹ Egyszer Elizeus így szólt ahhoz az asszonyhoz, akinek a fiát életre keltette: Indulj útnak házad népével együtt, és tartózkodj jövevényként ott, ahol lehet, mert az ÚR éhínséget támaszt az országban hét esztendőre, és az már kezdetét is vette. ² Az asszony el is indult, és azt tette, amit az Isten embere mondott. Elment háza népével együtt, és a filiszteusok földjén élt jövevényként hét esztendeig. ³ A hetedik esztendő végén visszatért az asszony a filiszteusok földjéről, és elment a királyhoz, hogy segítséget kérjen a háza és mezeje dolgában. ⁴ A király éppen Géhazival, Isten emberének a szolgájával beszélgetett, és ezt mondta: Beszéld el nekem mindazokat a nagy tetteket, amelyeket Elizeus véghezvitt! ⁵ Ő éppen arról beszélt a királynak, hogyan keltette életre a holtat, amikor megjelent az az asszony, akinek a fiát életre keltette, hogy segítséget kérjen a királytól háza és mezeje dolgában. Géhazi így szólt: URam, királyom! Ez az az asszony és ez a fia, akit életre keltett Elizeus. ⁶ A király kikérdezte az asszonyt, az pedig elbeszélte neki az ügyét. Ekkor a király egy udvarnokot adott mellé, és elrendelte, hogy adják vissza mindenét, sőt a mező egész jövedelmét is attól a naptól számítva, amikor elhagyta az országot, egész mostanáig. ⁷ Elizeus ezután elment Damaszkuszba. Benhadad, Arám királya éppen beteg volt. Amikor jelentették neki, hogy az Isten embere odaérkezett, ⁸ ezt mondta a király Hazáélnak: Végy magadhoz ajándékot, és menj az Isten embere elé! Kérdeztesd meg vele az URat, hogy felépülök-e ebből a betegségből! ⁹ Hazáél tehát eléje ment, vitt magával ajándékul mindenféle damaszkuszi drágaságot, amennyit negyven teve elbír. Amikor odaért, megállt előtte, és így szólt: Fiad, Benhadad, Arám királya küldött hozzád, hogy megkérdezze, felépül-e ebből a betegségből? ¹⁰ Elizeus ezt mondta neki: Menj, és mondd azt neki, hogy bizonyosan felépül. Bár az ÚR velem megláttatta, hogy meg fog halni. ¹¹ Akkor az Isten embere mereven maga elé nézett, azután sírva fakadt. ¹² Hazáél megkérdezte: Miért sírsz, uram? Ő így felelt: Mert tudom, hogy milyen veszedelmet hozol Izráel fiaira. Erődjeiket fölperzseled, ifjaikat fegyverrel ölöd meg, csecsemőiket sziklához vágod, és terhes asszonyaikat felhasogatod. ¹³ Erre azt mondta Hazáél: Ugyan micsoda a te szolgád, ez a kutya, hogy ilyen nagy dolgokat vihetnék véghez? De Elizeus így felelt: Megláttatta velem az ÚR, hogy te leszel Arám királya. ¹⁴ Elizeustól eltávozva bement urához, aki megkérdezte tőle: Mit mondott neked Elizeus? Ő így felelt: Azt mondta nekem, hogy bizonyosan fölépülsz. ¹⁵ Másnap azonban fogott egy takarót, vízbe mártotta, és urának az arcára terítette, úgyhogy az meghalt. Utána Hazáél lett a király. ¹⁶ Jórámnak, Aháb fiának, Izráel királyának ötödik évében, amikor Júda királya Jósáfát volt, kezdett uralkodni Jórám, Jósáfátnak, Júda királyának a fia. ¹⁷ Harminckét éves volt, amikor király lett, és nyolc évig uralkodott Jeruzsálemben. ¹⁸ Izráel királyainak az útján járt, ugyanúgy élt, mint Aháb háza népe, mert Aháb leánya volt a felesége. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR. ¹⁹ De az ÚR nem akarta elpusztítani Júdát szolgájáért, Dávidért, mert megígérte neki, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor. ²⁰

Az ő idejében pártoltak el az edómiak Júdától, és királyt választottak maguknak.

²¹

Ezért Jórám Cáírba vonult összes harci kocsijával együtt. Éjjel fölkelt, átvágta magát az edómiakon, akik bekerítették őt és a harci kocsik parancsnokait, a hadinép pedig otthonába menekült.

²²

Így pártoltak el az edómiak Júdától mindmáig. Ugyanebben az időben pártolt el Libná is.

²³ Jórám egyéb dolgai és mindaz, amit véghezvitt, meg van írva a Júda királyainak történetéről szóló könyvben. ²⁴ Azután Jórám pihenni tért őseihez, és eltemették ősei mellé Dávid városában. Utána a fia, Ahazjá lett a király. ²⁵ Jórámnak, Aháb fiának, Izráel királyának tizenkettedik évében kezdett uralkodni Ahazjá, Jórámnak, Júda királyának a fia. ²⁶ Huszonkét éves volt Ahazjá, amikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Ataljá volt, Omrínak, Izráel királyának az unokája. ²⁷ Ő is Aháb házának az útján járt, és azt tette, amit rossznak lát az ÚR, éppúgy, mint Aháb háza, mert Ahábnak a veje volt. ²⁸ Jórámmal, Aháb fiával együtt háborút viselt Hazáél, Arám királya ellen Rámót-Gileádért, de az arámok megsebesítették Jórámot. ²⁹ Ezért Jórám király visszatért Jezréelbe, hogy meggyógyíttassa sebeit, amelyeket az arámok ejtettek rajta Rámában, amikor Hazáél, Arám királya ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig elment, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Jezréelben, mert beteg volt.

Példabeszédek 14

¹⁶ A bölcs fél a rossztól, és elkerüli, az ostoba féktelen és elbizakodott. ¹⁷ A hirtelen haragú bolondságot követ el, és az alattomos embert gyűlölik. ¹⁸ Bolondságot örökölnek az együgyűek, az okosakat pedig tudás ékesíti.

Személyes: Belenyúlt-e már Isten a te életed rendjébe? Tett-e már veled is csodát Isten? Túl tudsz-e látni azokon, amit a fizikai szemeddel látsz? Megnyitotta-e Isten a te szemeidet is a mennyei dolgok látására? Próbáld levonni a tanulságot a súnémi éhségből a magad életére nézve!
Megfigyelés: Mit ír a Péld. eddig a 14. részben a bölcs és oktalan emberről?