688. nap

Jób 3

¹

Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját.

² Megszólalt Jób, és ezt mondta: ³ Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! ⁴

Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár!

⁵

Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé!

⁶

Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába!

⁷ Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! ⁸

Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt.

⁹ Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, ¹⁰ mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! ¹¹ Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? ¹²

Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak?

¹³ Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna ¹⁴

a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak,

¹⁵ vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. ¹⁶ Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? ¹⁷ Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. ¹⁸ A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. ¹⁹ Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. ²⁰ Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, ²¹ akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, ²² akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; ²³

az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat?

²⁴ Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. ²⁵ Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. ²⁶ Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.

Jób panasza: A harmadik résztől kezdődően az eddigi prózát vers váltja fel.
Következtetés: A 3,1 úgy hangzik, mintha egy meséből lenne egy mondat. Egyes elképzelések szerint tényleg egy „mese”. Mit gondolsz erről?
Személyes: Éreztél-e már hasonlót, mint Jób? Ha nem. Próbáld magad a helyébe képzelni!