698. nap

Jób 27

¹ Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: ² Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet, ³ hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, ⁴ nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. ⁵ Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből. ⁶ Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret. ⁷ Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok. ⁸ Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? ⁹ Meghallgatja-e Isten a kiáltását, amikor végszükségbe kerül? ¹⁰ Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent? ¹¹ Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét. ¹² Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot? ¹³ Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól: ¹⁴ Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik. ¹⁵ Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt. ¹⁶ Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát: ¹⁷ összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. ¹⁸ Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít. ¹⁹ Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije. ²⁰ Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. ²¹ Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről. ²² Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. ²³ Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.

Jób 28

¹ Az ezüstnek megvan a bányája, az aranynak is a helye, ahol mossák. ² A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják. ³ Véget vet az ember a sötétségnek, és végigkutatja sorra a sűrű homályban és sötétségben rejlő köveket. ⁴ Aknát törnek lakatlan helyen, elfeledett tájon, ahol senki sem jár, abban függnek, himbálóznak, messze az emberektől. ⁵ A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna. ⁶

A zafír kőzetben található, az arany pedig rögöcskékben.

⁷ Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár, a sólyom szeme sem pillantja meg. ⁸ Nem járnak ott vadállatok, az oroszlán sem lépked rajta. ⁹ A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúlja az ember. ¹⁰ A sziklákban folyosót hasít, és felkutatja valamennyi kincsét. ¹¹ A beszivárgó víz útját eltömi, és napvilágra hozza, ami rejtve van. ¹² De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? ¹³ Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. ¹⁴ A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen! ¹⁵ Nem lehet megvenni színaranyért, nem lehet árát ezüstben kimérni. ¹⁶ Nem fizethető meg Ófír aranyával, sem drága ónixszal vagy zafírral. ¹⁷

Nem ér föl vele az arany és az üveg, arany ékszerekért sem kapható cserébe.

¹⁸ Szóba sem jöhet a korall és a kristály: a bölcsesség drágább kincs az igazgyöngyöknél. ¹⁹ Nem ér föl vele az etióp topáz, színarannyal sem lehet megfizetni. ²⁰ Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye? ²¹ Rejtve van minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is el van takarva. ²² Az enyészet helye és a halál így szól: Csak hírét hallottuk fülünkkel. ²³ Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét. ²⁴ Mert ő ellát a föld pereméig, mindent lát az ég alatt. ²⁵ Amikor megszabta a szél erejét, és megállapította a vizek mértékét, ²⁶ megszabta az eső rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját, ²⁷ akkor megtekintette és számba vette, elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet. ²⁸

Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz elkerülése az értelem.

Jób 29

¹ Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: ² Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám! ³ Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; ⁴ mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; ⁵ amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim; ⁶ amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj. ⁷ Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, ⁸ ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. ⁹ A vezető emberek a beszédben megálltak, és szájukra tették a kezüket. ¹⁰ A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. ¹¹ Aki csak hallott rólam, boldognak mondott, és aki csak látott, jó bizonyságot tett rólam. ¹² Mert megmentettem a segítségért kiáltó nincstelent és az árvát, akinek nem volt támasza. ¹³ Az elhagyatott áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. ¹⁴ Igazságot öltöttem magamra, jogosságom palástként és süvegként borított be engem. ¹⁵ A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. ¹⁶ Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. ¹⁷ Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt. ¹⁸ Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, és mint a főnixmadár, sokáig élek. ¹⁹ Gyökerem a vízig nyúlik, ágaimra éjjel harmat száll. ²⁰ Dicsőségem ifjú marad, akárcsak én, íjam is folyton megújul kezemben. ²¹ Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam. ²² Beszédem után nem szóltak tovább, szavam harmatként hullott rájuk. ²³ Úgy vártak engem, ahogyan az esőt, ahogy tátott szájjal a tavaszi esőt lesik. ²⁴ Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak. ²⁵ Én döntöttem el, mikor mit tegyenek, és én ültem élükön; úgy laktam közöttük, mint a katonái közt a király, mint aki gyászolókat vigasztal.

Jób 30

¹ Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. ² Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. ³ Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. ⁴ Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. ⁵ Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. ⁶ Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. ⁷ A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek. ⁸ Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból. ⁹ És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket. ¹⁰ Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. ¹¹ Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul. ¹² Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik. ¹³ Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket. ¹⁴ Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám. ¹⁵ Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg. ¹⁶ Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. ¹⁷ Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. ¹⁸ Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva, ¹⁹ és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. ²⁰ Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. ²¹ Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. ²² Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. ²³ Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. ²⁴ De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? ²⁵ Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? ²⁶ Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. ²⁷ Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai, ²⁸ feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben. ²⁹ A sakálok testvére lettem és a struccok társa. ³⁰ Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt. ³¹ Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.

Jób 31

¹ Szövetséget kötöttem a szememmel, hogy ne tekintsen a szüzekre. ² Mi lett volna akkor osztályrészem Istentől onnan fentről, vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból? ³ Hiszen veszedelem vár az álnokra, szerencsétlenség a gonosztevőkre! ⁴ Jól láthatja utaimat Isten, és számon tarthatja minden lépésemet. ⁵ Ha hamisságban jártam, és lábam csalásra sietett, ⁶ mérjen meg engem hiteles mérleggel, és megtudja Isten, hogy feddhetetlen vagyok. ⁷ Ha lépteim a jó útról letértek, ha szívem a szememet követte, vagy kezemhez szenny tapad, ⁸ más egye meg, amit vetettem, és ami nekem sarjadt, tépjék ki tövestül! ⁹ Ha szívem asszony után bolondult, és leselkedtem felebarátom ajtajánál, ¹⁰ másnak őröljön a feleségem, és mások hajoljanak rá. ¹¹ Mert fajtalan dolog ez, és bírák elé való bűn. ¹² Olyan tűz ez, amely az enyészet helyéig leér, és minden jövedelmemet gyökerestül pusztítja el. ¹³ Ha semmibe vettem szolgám vagy szolgálóleányom igazát, amikor vitájuk támadt velem, ¹⁴ mitévő lennék, ha rám támadna Isten, mit felelnék neki, ha számon kérné? ¹⁵ Nem az alkotta-e őt is, aki engem az anyaméhben? Nem ugyanaz formált-e bennünket az anyaölben? ¹⁶ Ha megtagadtam a nincstelenek kívánságát, és az özvegy szemeit epedni engedtem, ¹⁷ ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva nem evett belőle, ¹⁸ akit ifjúságom óta apjaként neveltem, és úgy vezetgettem, mint aki anyám méhéből való, ¹⁹ ha elnéztem, hogy az elesett ruhátlan, és a szegénynek nincs takarója, ²⁰ ha nem áldhatott engem, mert dereka juhaim gyapjától fölmelegedett, ²¹ ha az árva vagyonára rátettem kezemet, mert láttam, hogy a kapuban segítségemre vannak, ²² akkor essék le vállam a lapockámról, törjön le tőből a karom! ²³ Hiszen rettegtem Isten csapásától, és fenségét nem bírom elviselni. ²⁴ Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt gondoltam, hogy csak a színaranyban bízhatom, ²⁵ ha annak örültem, milyen gazdag vagyok, és mennyi mindent tudtam szerezni magamnak, ²⁶

ha néztem a napvilágot, hogyan ragyog, és a holdat, hogy milyen pompával halad,

²⁷

ha csak titokban is olyan bolondságot tettem, hogy csókot hintettem feléjük kezemmel,

²⁸

ez is bírák elé való bűn volna, mert megtagadtam volna az Istent odafönt.

²⁹ Nem örültem gyűlölőm vesztének, nem ujjongtam, ha baj érte, ³⁰ nem szoktam számmal vétkezni, átkot kérve valakire. ³¹

Nem mondhatták sátram vendégei, hogy valaki nem lakott jól nálam hússal.

³²

Nem hált jövevény az utcán, ajtómat kitártam az átutazó előtt.

³³ Ha emberi módon eltitkoltam vétkeim, keblembe rejtve bűnömet, ³⁴ bizony, akkor tarthatnék a nagy tömegtől, retteghetnék a nemzetségek megvetésétől, hallgatnék, és az ajtón sem lépnék ki. ³⁵ Bárcsak meghallgatna valaki! Íme, ez a végszóm: Válaszoljon a Mindenható, írjon vádiratot mint vádlóm! ³⁶ Bizony, én azt a vállamra venném, és a fejemre kötném, mint koronát. ³⁷ Lépteim számát is megmondanám neki, mint egy fejedelem, úgy járulnék elé. ³⁸ Ha a termőföldem ellenem kiáltott, és barázdái együtt siránkoztak, ³⁹ ha termését fizetség nélkül ettem, vagy művelőit agyonhajszoltam: ⁴⁰ tövis teremjen búza helyett, és gyom árpa helyett!Itt végződnek Jób beszédei.

A következő részekkel Jób tulajdonképpen lezárja a Bildáddal, Cófárral és Elifázzal folytatott hosszas vitáját.
Megfigyelés: Foglald össze Jób mondanivalóját 2,3 mondatban!
Következtetés: Milyen lelki folyamatot fedezel fel Jóbban és barátaiban?
Következtetés: Változott- e a véleményed a rangsort illetően?
Személyes: Éltél-e már meg hasonló „bátorítást”, mint Jób? Hogyan figyelhetnél oda, hogy a jövőben legalább te ne kövess el hasonlót?