239. nap

1 Sámuel 20

¹ Dávid ezután elmenekült a Rámá mellett levő Nájótból. Elment, és ezt mondta Jónátánnak: Mit követtem el, mi az én bűnöm, mi az én vétkem apáddal szemben, hogy az életemre tör? ² Ő azt felelte neki: Dehogy fogsz meghalni! Hiszen nem tesz apám semmit sem, amit föl ne tárna előttem. Miért titkolná el apám előlem éppen ezt a dolgot? Az nem lehet! ³ De Dávid meg is esküdött, és ezt mondta: Jól tudja apád, hogy te jóindulattal vagy irántam, ezért azt gondolta: Ne tudja meg ezt Jónátán, mert elszomorodik. De az élő ÚRra és az életemre mondom, hogy csak egy lépés választ el engem a haláltól! ⁴ Jónátán így felelt Dávidnak: Amit csak kívánsz, megteszem érted! ⁵

Akkor Dávid ezt mondta Jónátánnak: Nézd, holnap újhold lesz, és nekem az étkezésnél ott kellene ülnöm a király mellett. Engedj el, hadd rejtőzzem el a mezőn holnapután estig!

⁶ Ha apád kérdezősködik utánam, ezt mondd: Engedélyt kért tőlem Dávid, hogy hazaszaladhasson a városába, Betlehembe, mert egész nemzetsége most tartja az évenkénti áldozati lakomát. ⁷ Ha erre azt mondja, hogy jól van, akkor békében lehet szolgád. De ha nagyon megharagszik, abból megtudod, hogy eldöntött dolog nála a pusztulásom. ⁸ Akkor mutasd meg hűségedet szolgádhoz, hiszen te kötöttél szövetséget az ÚR előtt szolgáddal! De ha van bennem valami bűn, te ölj meg, miért vinnél apádhoz? ⁹ De Jónátán ezt felelte: Semmiképpen sem! Ha megtudom, hogy apám veled szemben ilyen gonoszságra határozta el magát, akkor megmondom neked. ¹⁰ Dávid megkérdezte Jónátánt: Ki mondja meg nekem, ha keményen válaszol apád? ¹¹ Jónátán így felelt Dávidnak: Gyere, menjünk ki a mezőre! És kimentek mindketten a mezőre. ¹² Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Az ÚRra, Izráel Istenére fogadom, hogy holnap vagy holnapután ilyenkorra kipuhatolom apámtól, jóakarattal van-e Dávid iránt; és ha nem, akkor elküldök valakit hozzád, és megüzenem neked. ¹³ Úgy segítse meg az ÚR Jónátánt most és ezután is, hogy a tudomásodra hozom, ha apám gonoszságot tervez ellened! Akkor elengedlek, menj el békével! Legyen veled az ÚR, ahogyan apámmal volt. ¹⁴ Ha életben maradok, bánj velem az ÚR szeretetével, de ha meghalok, ¹⁵ ne vond meg soha szeretetedet az én házam népétől akkor sem, amikor az ÚR kiirtja Dávid valamennyi ellenségét a föld színéről. ¹⁶ Így kötött Jónátán szövetséget Dávid házával, tudva, hogy Dávid ellenségein bosszút fog állni az ÚR. ¹⁷ Jónátán ismét megeskette Dávidot, hogy szeretni fogja őt. Mert ő is egész lelkével szerette Dávidot. ¹⁸ Azután ezt mondta neki Jónátán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert a helyed üres lesz. ¹⁹ Holnapután jöjj ide sietve, és menj arra a helyre, ahol elrejtőztél a múlt alkalommal, és várj ott az Ezel nevű kő mellett. ²⁰ Én pedig három nyilat lövök arrafelé, mintha célba lőnék. ²¹ Azután majd utánuk küldök egy fiút: Eredj, keresd meg a nyilakat! És ha ezt mondom a fiúnak: Mögötted vannak a nyilak, szedd föl őket! – akkor előjöhetsz, mert az élő ÚRra mondom, hogy biztonságban vagy, és nincs semmi baj. ²² Ha azonban ezt mondom a fiúnak: A nyilak messze előtted vannak! – akkor menj el, mert az ÚR elküld téged. ²³ Abban a dologban pedig, amit megbeszéltünk egymással, az ÚR legyen a tanú közöttünk mindörökre. ²⁴ Dávid tehát elrejtőzött a mezőn. És amikor eljött az újhold, a király asztalhoz ült, hogy egyék. ²⁵ Leült a király a székére, mint máskor, a fal melletti székre; vele szembe Jónátán, Saul mellé pedig Abnér ült; Dávid helye azonban üresen maradt. ²⁶

De Saul semmit sem szólt azon a napon, mert azt gondolta: Történhetett vele valami, ezért nem tiszta. Igen, biztosan nem tiszta!

²⁷ Amikor azonban másnap, az újhold utáni napon is üresen maradt Dávid helye, ezt kérdezte Saul a fiától, Jónátántól: Miért nem jött el Isai fia se tegnap, se ma az étkezésre? ²⁸ Jónátán így felelt Saulnak: Engedélyt kért tőlem Dávid, hogy elmehessen Betlehembe. ²⁹ Ezt mondta ugyanis: Engedj el engem, mert áldozati lakomája van nemzetségünknek a városban, és rám parancsolt a bátyám. Azért, ha jóindulattal vagy hozzám, engedd meg, hogy elmenjek megnézni a testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához. ³⁰ Akkor elöntötte Sault a düh Jónátán miatt, és ezt mondta neki: Te romlott és engedetlen fajzat! Jól tudom, hogy te Isai fiát pártolod a magad szégyenére és anyád gyalázatára. ³¹ Mert míg Isai fia él a földön, nem lesz belőled és a királyságodból semmi. Azért küldj érte, és hozasd ide hozzám, mert a halál fia ő! ³² Jónátán azonban így válaszolt apjának, Saulnak: Miért kell meghalnia? Mit követett el? ³³ Erre Saul feléje dobta a lándzsáját, és át akarta vele ütni. Ekkor megértette Jónátán, hogy apja elhatározta Dávid megölését. ³⁴ Majd fölkelt Jónátán az asztaltól izzó haraggal. Nem evett semmit az újhold második napján, mert bánkódott Dávid miatt, akit gyalázott az apja. ³⁵ Reggel azután kiment Jónátán a mezőre a Dáviddal megbeszélt időben, és egy kisfiú volt vele. ³⁶ Ezt mondta a fiúnak: Szaladj, és keresd meg a nyilakat, amelyeket kilövök! A fiú elfutott, ő pedig úgy lőtt ki egy nyilat, hogy túlmenjen rajta. ³⁷ Amikor a fiú arra a helyre ért, ahova Jónátán a nyilat lőtte, Jónátán utánakiáltott a fiúnak: Messze előtted van a nyilam! ³⁸ Még ezt is utánakiáltotta Jónátán a fiúnak: Siess, fuss, meg ne állj! A fiú fölkapta Jónátán nyilát, és visszament az urához. ³⁹ A fiú semmiről sem tudott, így csak Jónátán és Dávid értette a dolgot. ⁴⁰ Azután odaadta Jónátán a vele levő fiúnak a fegyvereket, és ezt mondta neki: Eredj, vidd be a városba. ⁴¹ A fiú elment, Dávid pedig fölkelt a kő déli oldala mellől, arcával a földig hajolt, és háromszor leborult. Azután megcsókolták egymást, megsiratták egymást, míg csak Dávid erőt nem vett magán. ⁴² Akkor ezt mondta Jónátán Dávidnak: Menj el békével! Abban pedig, amiről mindketten megesküdtünk az ÚR nevére, legyen az ÚR a tanú közöttünk és utódaink között mindörökre!

Zsoltárok 57

¹ A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul elől a barlangba menekült. ² Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. ³ A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll. ⁴ Segítséget küld nekem a mennyből, csúffá teszi üldözőimet. (Szela.) Isten elküldi szeretetét és hűségét. ⁵ Oroszlánok között fekszem, amelyek felfalják az embereket. Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük éles kard. ⁶ Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön! ⁷ Hálót vetettek lábaim elé, megalázták lelkemet. Vermet ástak nekem, de maguk estek bele. (Szela.) ⁸ Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! ⁹ Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! ¹⁰ Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, ¹¹ mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. ¹² Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!

Következtetés: Milyen szempontból fontos Dávid és Jónátán barátsága? Miért gondolja Saul, hogy fia barátsága Dáviddal szégyent hoz rá?
Következtetés: Képzeld el, hogyan érezhetett Jonátán, amikor Dáviddal találkozott!