322. nap

Korinthusiakhoz írt 2. levél 1

¹ Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola és Timóteus testvér: Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, és egész Akhájában valamennyi szentnek: ² Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. ³ Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, ⁴ aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. ⁵ Mert amilyen bőséggel részünk van Krisztus szenvedéseiben, olyan bőséges Krisztus által a mi vigasztalásunk is. ⁶ Ha szorongattatunk, ez a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha vigasztaltatunk, az a ti vigasztalásotokért van, amely elég erős ugyanazoknak a szenvedéseknek az elhordozására, amelyeket mi is szenvedünk. ⁷ A mi reménységünk bizonyos felőletek, mert tudjuk, hogy amiképpen részestársak vagytok a szenvedésekben, ugyanúgy a vigasztalásban is. ⁸

Mert azt akarjuk, testvéreim, hogy tudjatok arról a nyomorúságról, amely Ázsiában ért minket: rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk.

⁹

Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat;

¹⁰

aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít,

¹¹

mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást.

¹² Mert ez a mi dicsekvésünk, amelyről lelkiismeretünk bizonyságot tesz, hogy Isten szentségével és tisztaságával, nem emberi bölcsességgel, hanem Isten kegyelmével jártunk a világban, kiváltképpen pedig közöttetek. ¹³ Mert nem írunk nektek mást, mint amit olvastok és meg is értetek, sőt remélem, hogy teljesen meg fogtok érteni, ¹⁴ ahogyan részben meg is értettetek minket: mert ti velünk dicsekedtek, amiképpen mi is veletek a mi Urunk Jézus napján. ¹⁵ Ezzel a bizodalommal akartam már előbb hozzátok menni, hogy másodszor is részesüljetek a kegyelemben. ¹⁶ Azután tőletek akartam átmenni Makedóniába, és Makedóniából ismét hozzátok menni, hogy ti bocsássatok útra Júdeába. ¹⁷ Amikor tehát ezt akarom, vajon könnyelmű vagyok-e? Vagy amit tervezek, emberi módon tervezem, vagy hogy énnálam az „igen” egyszersmind „nem” is? ¹⁸ Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt „igen” és „nem”. ¹⁹ Mert az Isten Fia, Krisztus Jézus, akit közöttetek hirdettünk, én magam, Szilvánusz és Timóteus, nem lett „igen”-né is meg „nem”-mé is, hanem az „igen” valósult meg őbenne. ²⁰ Mert Istennek minden ígéretére őbenne van az igen, és ezért általa mondunk áment Isten dicsőségére. ²¹ Isten pedig, aki minket veletek együtt Krisztusban megerősít és felken, ²² pecsétjével el is jegyzett minket, és a Lélek zálogát adta szívünkbe. ²³ Én pedig Istent hívom tanúbizonyságul magam mellett, hogy irántatok való kíméletből nem mentem még el Korinthusba. ²⁴ Mert nem akarunk uralkodni a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömötöknek, mivel szilárdan álltok a hitben.

Zsoltárok 17

¹ Dávid imádsága. URam, hallgasd meg igaz ügyemet, figyelj esedezésemre! Ügyelj imádságomra, mert ajkam nem csalárd. ² Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot. ³ Megvizsgáltad szívemet, meglátogattál éjjel. Próbára tettél, nem találsz bennem álnokságot, nem jön ki ilyen a számon. ⁴ Bármit tettek az emberek, én a te beszédedre figyelve őrizkedtem az erőszakosok útjától. ⁵ Lépteim ösvényeidhez ragaszkodnak, nem inognak meg lépteim. ⁶ Hozzád kiáltok, mert meghallgatsz, Istenem. Fordítsd felém füledet, hallgasd meg beszédemet! ⁷ Tégy csodát híveddel, mert te megszabadítod azokat, akik jobbodhoz menekülnek támadóik elől. ⁸ Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába ⁹ a bűnösök elől, akik erőszakoskodnak velem, halálos ellenségeim elől, akik körülfognak. ¹⁰ Konok szívük elzárkózik, szájuk gőgösen beszél. ¹¹ Lépten-nyomon körülvesznek, arra igyekeznek, hogy földre terítsenek. ¹² Olyanok, mint a zsákmányra vágyó oroszlán, mint a lesben álló hím oroszlán. ¹³ Lépj elő, URam! Szállj szembe vele, és terítsd le! Ments meg engem kardoddal a bűnösöktől! ¹⁴ Ments meg kezeddel az emberektől, a világ embereitől, URam, akik kiveszik részüket az életből! Töltsd meg hasukat azzal, amit nekik tartogatsz, lakjanak jól vele a fiaik is, és ami megmarad, hagyják gyermekeikre! ¹⁵ Én pedig meglátom orcádat, mint igaz ember, öröm tölt el, ha meglátlak, amikor fölébredek.

Megfigyelés: Pál, szokásától eltérően, nem a gyülekezetről kapott hírekért való hálaadással kezdi a levelét. Miért? Milyen élmény határozza meg a lelkiállapotát, és egyben az egész levelét? (8.)
Megfigyelés: Hogyan értékeli utólag ezt az élményét? (11.) Milyen általános következtetést von le belőle? Mi a vigasztalás feltétele? Ki tud vigasztalni? (5.)
Következtetés: Mi az összefüggés Pál szenvedései és a korinthusiak üdve között? (6.)