414. nap

Ezékiel 10

¹ Azután láttam, hogy a boltozaton a kerúbok feje fölött egy zafírfényű trónushoz hasonló látvány tűnt fel. ²

Az ÚR pedig ezt mondta a gyolcsba öltözött férfinak: Menj be a kerúbok alatt levő kerekek közé, rakd tele mind a két markodat a kerúbok között levő parázzsal, és szórd azt a városra! Be is ment a szemem láttára.

³ A kerúbok a templomtól jobbra álltak, amikor a férfi bement, és felhő töltötte be a belső udvart. ⁴ Akkor az ÚR dicsősége a kerúbról átvonult a templom küszöbéhez. A templom megtelt a felhővel, az udvar pedig megtelt az ÚR dicsőségének fényével. ⁵ A kerúbok szárnyainak zúgása elhallatszott a külső udvarig; olyan volt, mintha a mindenható Isten hangja szólt volna. ⁶ Amikor azt parancsolta a gyolcsba öltözött férfinak, hogy vegyen tüzet a kerúbok között levő kerekek közül, akkor az bement, és megállt a kerék mellett. ⁷ Az egyik kerúb pedig kinyújtotta kezét a kerúbok közül a kerúbok között levő tűz felé, vett belőle, és a gyolcsba öltözött férfi markába tette; az elvette, és kiment. ⁸ A kerúbok szárnyai alatt valami emberi kézhez hasonló látszott. ⁹ Láttam, hogy négy kerék volt a kerúbok mellett: egy-egy kerék egy-egy kerúb mellett, és a kerekek ragyogó drágaköveknek látszottak. ¹⁰ Mind a négy egyformának látszott: olyannak, mintha mindegyik kerék közepében egy másik kerék lett volna. ¹¹ Négy irányban tudtak menni, amikor jártak, és nem kellett megfordulniuk, amikor jártak, hanem amerre az első akart menni, arra ment a többi is; nem kellett megfordulniuk, amikor jártak. ¹² Egész testük és hátuk, kezeik és szárnyaik meg a kerekek körös-körül tele voltak szemekkel, mind a négynek a kereke. ¹³

A kerekeket pedig valaki a fülem hallatára forgóknak nevezte.

¹⁴ Négy arca volt mindegyiknek: az első kerúbarc volt, a második emberarc, a harmadik oroszlánarc, a negyedik pedig sasarc. ¹⁵ És fölemelkedtek a kerúbok. Ezek azok az élőlények, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam. ¹⁶ Amikor a kerúbok jártak, a kerekek is jártak mellettük, amikor pedig a kerúbok fölemelték szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, a kerekek sem maradtak el mellőlük. ¹⁷ Ha azok megálltak, ezek is megálltak, ha azok fölemelkedtek, ezek is fölemelkedtek velük, mert az élőlények lelke irányította őket. ¹⁸ Akkor elvonult az ÚR dicsősége a templom küszöbétől, és megállapodott a kerúbok fölött. ¹⁹ A kerúbok pedig fölemelték szárnyaikat, szemem láttára fölemelkedtek a földről, és elindultak a kerekekkel együtt. Az ÚR háza keleti kapujának a bejáratánál megálltak, és Izráel Istenének dicsősége ott volt fölöttük. ²⁰ Ezek azok az élőlények, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam, Izráel Istene alatt, és fölismertem, hogy ezek kerúbok. ²¹ Mindegyiknek négy-négy arca, és mindegyiknek négy szárnya volt; szárnyaik alatt olyanforma kezük volt, mint az embernek. ²² Arcuk hasonló volt azokhoz az arcokhoz, amelyeket a Kebár-folyó mellett láttam, meg az alakjuk is; ők voltak azok. Mindegyik előre nézve tudott menni.

Ezékiel 11

¹

Azután fölemelt engem a lélek, és az ÚR házának keleti kapujához vitt, amely keletre néz. Ott, a kapu bejáratánál huszonöt férfi volt. Közöttük láttam Jaazanját, Azzúr fiát és Pelatját, Benájá fiát, a nép vezetőit.

² Az ÚR ezt mondta nekem: Emberfia! Ezek azok a férfiak, akik álnok terveket szőnek, és rossz tanácsokat adnak ebben a városban. ³

Ezt mondják: Nem kell itt még házat építeni! Fazék ez a város, mi vagyunk a hús!

⁴ Ezért prófétálj ellenük, prófétálj, emberfia! ⁵ Ekkor rám szállt az ÚR lelke, és ezt mondta nekem: Mondd meg, hogy így szól az ÚR: Jól mondtátok, Izráel háza! Tudom én, hogy mit gondoltok magatokban. ⁶ Sokakat öltetek meg ebben a városban, megtöltöttétek utcáit halálra sebzettekkel. ⁷

Ezért így szól az én Uram, az ÚR: Akiket városszerte megöltetek, azok a hús, a város pedig a fazék. De titeket kiveszlek belőle.

⁸ Fegyvertől féltetek, fegyvert hozok rátok! – így szól az én Uram, az ÚR. ⁹ Kiviszlek innen titeket, idegenek kezébe adlak, és ítéletet tartok fölöttetek. ¹⁰ Fegyvertől fogtok elesni, Izráel határán ítélkezem fölöttetek. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR. ¹¹ Nem lesz fazék nektek ez a város, és nem lesztek ti benne a hús. Izráel határán ítélkezem fölöttetek. ¹² Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az ÚR, mert nem az én rendelkezéseim szerint éltetek, és nem az én törvényeim szerint cselekedtetek, hanem a körülöttetek élő népek szokásai szerint cselekedtetek. ¹³

Miközben prófétáltam, Pelatjá, Benájá fia meghalt. Én pedig arcra borultam, és hangosan így kiáltottam: Ó, jaj, Uram, URam, véget akarsz vetni Izráel maradékának?!

¹⁴ Akkor így szólt hozzám az ÚR igéje: ¹⁵ Emberfia! A te testvéreidről, rokonaidról és Izráel egész házáról így beszélnek Jeruzsálem lakói: Messzire vetődtek az ÚRtól; a miénk lett, a mi birtokunkba került az ország! ¹⁶ Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Elvetettem őket messzire a pogányok közé, szétszélesztettem őket más országokban, de én vagyok a szentélyük egy kis időre azokban az országokban, amelyekbe jutottak. ¹⁷ Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszéledtetek, és nektek adom Izráel földjét. ¹⁸ És ha hazaérkeznek, eltávolítanak onnan minden förtelmes és utálatos bálványt. ¹⁹ Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, ²⁰ hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig Istenük leszek. ²¹ A szívről pedig így szól az én Uram, az ÚR: Akiknek a szíve a förtelmes és utálatos bálványokat követte, azoknak a tetteit a fejükre olvasom! ²² Ekkor a kerúbok fölemelték szárnyaikat a kerekekkel együtt, Izráel Istenének a dicsősége pedig ott volt fölöttük. ²³ Fölszállt az ÚR dicsősége a városból, és megállt azon a hegyen, amely a várostól keletre van. ²⁴ Engem pedig fölemelt a lélek, és elvitt a káldeusok földjére a fogságban élő néphez, látomásban, Isten lelke által. Azután eltávozott tőlem a látomás, amelyet láttam. ²⁵ Én pedig elmondtam a fogságban élő népnek az ÚR igéjét, amelyet látomásban adott nekem.

Zsoltárok 39

¹ A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára. ² Ezt határoztam: vigyázok szavaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel, megzabolázom számat, ha gonosz ember kerül elém. ³ Néma voltam, szótalan, hallgattam, de ez nem volt jó, fájdalmam kiújult. ⁴ Szívem fölhevült bennem, míg sóhajtoztam, lángra lobbantam, nyelvemmel beszélni kezdtem: ⁵ Add tudtomra, URam, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok! ⁶ Íme, arasznyivá tetted napjaimat, életem ideje semmiség előtted. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember, aki él. (Szela.) ⁷ Árnyékként jár-kel itt az ember, bizony hiába vesződik. Gyűjtöget, de nem tudja, ki fogja hasznát venni. ⁸ Így hát mit várhatok, Uram? Egyedül benned reménykedem! ⁹ Ments meg az ellenem vétőktől, ne engedd, hogy a bolondok gyalázzanak! ¹⁰ Néma maradok, nem nyitom ki számat, hiszen te munkálkodsz. ¹¹ Vedd le rólam csapásodat, elpusztulok sújtó kezed alatt! ¹² A bűn miatt büntetéssel fenyíted az embert, tönkreteszed szépségét, mint a moly. Mint egy lehelet, annyit ér minden ember. (Szela.) ¹³ Hallgasd meg imádságomat, URam, figyelj segélykiáltásomra! Könnyeim láttán ne légy néma, mert jövevény vagyok nálad, betelepült, mint minden ősöm. ¹⁴ Ne nézz rám haraggal, hadd viduljak föl, mielőtt elmegyek, és nem leszek többé.

Következtetés: Ezékielnek nagyon nehéz volt ‘látni’, hogy Isten eltávozik a jeruzsálemi templomból. Vajon miért?
Megfigyelés: Hasonlítsd össze az itt leírt kerúbot az első fejezetben leírtakkal!
Következtetés: Vajon miért jelenik itt meg újra Isten dicsősége? Szerinted mit jelenthetett ez Ezékielnek?
Személyes: Te mennyire vagy érzékeny arra, hogy Isten féltőn szerető, féltékeny Úr?