663. nap

Jónás 3

¹ Az ÚR igéje másodszor is szólt Jónáshoz: ² Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked! ³ Jónás elindult, és elment Ninivébe az ÚR szava szerint. Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához. ⁴ Elindult tehát Jónás befelé a városba egynapi járásra, és ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive! ⁵ Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. ⁶ Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt a trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. ⁷ Azután kihirdették Ninivében a király és a főemberek parancsára: Az emberek és állatok, a marhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! ⁸ Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, térjen meg mindenki a maga gonosz útjáról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! ⁹ Ki tudja, talán felénk fordul és megszán az Isten, megfékezi izzó haragját, és nem veszünk el! ¹⁰ Amikor Isten látta, amit tettek, és hogy mindenki megtért a maga gonosz útjáról, megbánta Isten, hogy pusztulásba akarta dönteni őket, és nem tette meg.

Jónás 4

¹ Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott. ² Így imádkozott az ÚRhoz: Ó, URam! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még otthon voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, szereteted nagy, és visszavonhatod még a veszedelmet. ³ Most azért, URam, vedd el az életemet, mert jobb nekem meghalnom, mint élnem! ⁴ Az ÚR azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?! ⁵ Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. ⁶ Az ÚRisten pedig úgy rendelte, hogy nőjön ott egy bokor; az felfutott Jónás fölé, és árnyékot tartott a feje fölött, hogy megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak. ⁷ Isten azonban úgy rendelte, hogy másnap, amint hajnalodni kezdett, megrágja egy féreg a bokrot, és az elszáradjon. ⁸ Amikor kisütött a nap, Isten úgy rendelte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb nekem meghalnom, mint élnem! ⁹ Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol e miatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig! ¹⁰ Az ÚR ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél, amely egyik éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. ¹¹ Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott az a sok állat is!

Zsoltárok 75

¹ A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Ászáf zsoltáréneke. ² Magasztalunk, ó, Isten, magasztalunk téged, mert közel van neved azokhoz, akik hirdetik csodáidat. ³ Én állapítom meg azt az időt, amikor igazságot szolgáltatok. ⁴ Ha meginog a föld és minden lakója, én megszilárdítom oszlopait! (Szela.) ⁵ A kérkedőknek ezt mondom: Ne kérkedjetek! A bűnösöknek pedig: Ne legyetek fennhéjázók! ⁶ Ne legyetek olyan fennhéjázók, ne beszéljetek nyakasan, gőgösen! ⁷ Mert nem keletről, nem nyugatról, nem is a puszta felől jön a fölmagasztalás, ⁸ hanem Isten fog ítélni: egyiket megalázza, másikat fölmagasztalja. ⁹ Mert pohár van az ÚR kezében, tele habzó, fűszeres borral. Ha tölt belőle, meg kell inni, még a seprőjét is le kell nyelni minden bűnösnek a földön. ¹⁰ Ezt én mindenkor hirdetni fogom, és zsoltárt zengek Jákób Istenének. ¹¹ A fennhéjázó bűnösöket összetöröm, de az igazakat felmagasztalom!

A próféta újból megkapja, szóról szóra ugyanazt a parancsot, aminek már egyszer ellenállt, s mivel időközben megtanulta, hogy Isten akarata ellen nem tehet semmit, most rögvest Ninivébe indul. Prófétálása meglehetősen rideg és szenvtelen, hiszen csak az ítéletet hirdeti meg, pedig a próféták rendszerint az ítélethez fűzött megokolást, a néven nevezett vétkeket és a megtérésre hívást is elmondták. Ez talán már előjele annak, hogy Jónás nem is igen akarja, hogy szavának foganatja legyen, és Ninive lakói megtérjenek. Az a megjegyzés, hogy Ninive bejárásához három nap kellett, egyszerűen arról akar tájékoztatni, hogy a város az akkori viszonyok között hatalmas metropolisz volt. Ezt egyébként a régészeti feltárások is alátámasztották, hiszen az ásatások szerint a fallal körülvett város átmérője 5 km volt, a sűrűn lakott környéke pedig 30 km. Ninive bűnbánatában két fontos elem fedezhető fel. Egyrészt a bűnbánatban király és alattvaló egyaránt osztozik, vagyis a város egész közössége. Senki sem menti, vagy próbálja felmenteni magát, mondván: „Isten ítélete nem miattam fog eljönni.” Másrészt bűnbánatukban ott áll egy nagyon fontos szófordulat: „Ki tudja, talán … megszán az Isten!” (3,9) Ugyanez a „talán” áll Ámósz próféciáinak a középpontjában is (Ám 5,15). Mindez azt jelenti, hogy a niniveieknek ún. világos teológiai látásuk is van: Istentől nem lehet kierőszakolni a bűnbocsánatot, a kegyelmet, még őszinte bűnbánattal sem, mert Ő szuverén Úr, hogy mit tegyen, azt mi nem szabhatjuk meg. Ninive lakói tudták, hogy bűnbánatuk nem mechanikusan vonja maga után a megkegyelmezést, hisz a ma is közkeletű téveszmével („Isten azért van, hogy megbocsásson”) ellentétben, Isten nem azért van, hogy megbocsásson. A kegyelem ajándék Isten részéről.
Jónás „a bűnösnek bűnhődnie kell” rigorózus álláspontján van – Isten azonban könyörületes: célja nem a büntetetés, hanem a rossz eltávolítása, és ez (csak) a megtérés útján lehetséges. Ninive ezt felvállalta, ezért az Úr megkönyörült rajta. Megdöbbentő, hogy Jónás kívülről tudja Izráel alapvető hitvallását Isten jóságáról, melyet annak idején Mózesnek mondott el az Úr (2Móz 34,6), de ezt szemrehányóan Isten ellen fordítja, amiből kiderül, hogy Jónás szerint az istentelen pogányok, Izráel esküdt ellenségei csak pusztulást érdemelnének, kegyelmet soha; még akkor sem, ha őszinte szívvel megtértek Istenhez. Isten még ekkor sem hagyja magára Jónást – ezzel is bizonyítva, hogy irgalmas és kegyelmes Isten –, és életkörülményeinek alakításával jobb belátásra akarja téríteni, s annak a felismerésére, hogy ha Jónás szán egy olyan növényt, amiért semmit sem tett, akkor Isten hogyne szánná Ninivében élő teremtményeit, akiket Ő alkotott. Jónás magatartásában Swift szavai látszanak igazolódni: „Az emberek vannak annyira vallásosak, hogy gyűlöljék egymást, de nincsenek annyira vallásosak, hogy szeressék egymást!” Jónásnak harcos hite van – ami valljuk meg, sokszor hitetlenséggel párosul –, de ebből a harcos hitből fakadó, másokért felelősséget, és ninivei küldetést is vállaló hit és cselekvés már nem jellemző rá.
Személyes: hogyan tudna Isten használni téged az egyetemeden/munkahelyeden?
Következtetés: Mit mutat meg ez a fejezet Isten lényéből?